A Bors megtudta, hogy Damu Rolandot a Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra, a család legnagyobb bánatára nem nyugodhat művészparcellában. Ennek egyik oka, hogy nincsen szabad hely, csak úgynevezett rátemetésre van lehetőség, ez azonban meglehetősen sok papírmunkával járna.

Elhunyt Damu Roland (Fotó: Smagpictures)
Sokan úgy gondolnak Damu Rolandra, mint akit egyáltalán nem érdekelt, hogyan ítélik meg őt az emberek. A Budapesti Showszínház korábbi igazgatója azonban másképp vélekedik erről. „Ő nagyon sokat foglalkozott az előítéletekkel, ez belülről is emésztette, pedig igazán nem volt rá oka” – mondta Tóth Ádám.