nlc.hu
Életmód
Józan László az ukrajnai helyzetről beszélt

„Rutinná, az életünk részévé vált a háború” – Józan László édesapja még mindig Ukrajnában van

A színész testvére már teljesen beilleszkedett a budapesti életbe.

Józan László kárpátaljai magyar, akinek családja a mai napig Ukrajnában él. Ugyan a testvére már pár hete eljött onnan, és együtt él most a színésszel, édesapja viszont maradt otthon, mivel nem hadköteles, szeretne kitartani, amíg lehet. Nemrég érte támadás Kárpátalját is, hogy ez mennyire érintette Laci családját, arról az RTL Klub Reggeli című műsorában beszélt. 

Józan László

Józan László a Reggeliben

„Hál’ Istennek jól van, most már minden rendben van vele. Tőlünk nem messze, olyan hatvan-hetven kilométerre egy vasútállomást robbantottak fel, ahol azt hiszem, fegyvereket szállítottak. De apu jól van. A helyzet otthon továbbra is ugyanolyan, mint amilyen eddig volt, egy folyamatos készenlét van. Nagyon bízom benne, hogy nemsokára apukám is csatlakozik a nővéremék mellé és együtt lesz a család” – mondta Laci arra, hogy édesapja hogyan érzi magát jelenleg Kárpátalján. Elmesélte azt is, a nővére, aki már Budapesten él vele, mára már teljesen beilleszkedett, dolgozik és a keresztlánya is megkezdte az iskolát itt. 

„Muszáj megtalálni a pluszt, mert egyébként bele lehet picit őrülni a folyamatos kiszámíthatatlanságba. De próbáljuk, én is, a nővérem is, és édesapám is, amennyire tudja, a pozitív oldalát látni a helyzetnek” – hozzátette, még a legelején valakivel arról beszélgetett, hogy félő, egy idő után a háború az életünk része lesz, és bár reménykedett benne, hogy nem, ma mégis azt mondja, a mindennapjaink része, rutinja az, hogy a szomszédban háború zajlik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top