nlc.hu
Baba
Kisbabái elvesztéséről beszélt Dombóvári Vanda

„Az ember nem úgy tervezi, hogy 38 évesen szül először gyermeket” – kisbabái elvesztéséről beszélt Dombóvári Vanda

A korábbi tévés műsorvezető, Dombóvári Vanda jelenlegi életéről, új szerelméről és korábbi babái elvesztéséről mesélt.
dombóvári vanda autóbaleset

A Palikék Világa legutóbbi adásának Dombóvári Vanda volt a vendége. Az ismert tévés műsorvezető egy ideje eltűnt a nagyközönség elől, visszatért szülővárosába, Gyulára, rátalált a szerelem, sőt, már el is jegyezték. 

Mostanában ráleltem életem szerelmére, úgy tűnik, hogy én mindent fordítva csinálok, életem végén fél lábbal, a nyugdíj felé igazodva lelem meg az igazit, azóta alszom jól. Bár híresen rossz alvó voltam

– mondta Vanda.

Mivel párja a főváros közelében lakik, Vanda most azon tipródik, hol éljenek.

Szívem szerint Gyulán öregednék meg, de nagyon nehéz ez az ingázás. Minden munkám ideköt, Budapest és környékére

– magyarázta a korábbi tévés, aki most céges rendezvényeken, fesztiválokon vezet műsort, sőt gyermekműsorok házigazdája is.

Dombóvári Vanda a 9 éves gyermekéről, az anyává válás nehézségeiről, és a kisbabái elvesztéséről is mesélt.

Későn szültem. Nyilván voltak veszteségek, az ember nem úgy tervezi, hogy 38 évesen szül először gyermeket. Semmiért nem adnám őt természetesen, de sajnos van olyan, hogy a nők elveszítenek kisbabát, sokkal több, mint azt sejtenénk. Ezek nagyon nehéz korszakok voltak, mindig igyekeztem visszavonultan kezelni, nem terhelni mást a problémáimmal

 – vallotta be.

Ma már tudja, hogy nem baj, ha ezekről a veszteségekről beszél az ember, sőt erőt adhat valaki másnak.

(Blikk)

(Kiemelt kép: Instagram/Dombóvári Vanda)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top