nlc.hu
Trend
Bátran vállalja a szakállát ez a fiatal nő

Óriási változást hozott ennek a fiatal nőnek az életében, hogy bátran vállalja a szakállát

Évekig küzdött a fokozott szőrnövekedés ellen, de most már megtanulta elfogadni az állapotát, és szeretné felhívni az emberek figyelmét arra, hogy legyenek elfogadóbbak.

Morgan Coleman mindössze 11 éves volt, amikor szőrszálak kezdtek el nőni az állán, és mivel félt attól, hogy csúfolni fogják, hogy lány létére szakálla kezdett el nőni, borotválkozni kezdett, majd tíz évvel ezelőtt lézeres szőrtelenítéssel is próbálkozott, de az sajnos nem hozta meg a kívánt eredményt. 

“A gyerekek és a felnőttek nagyon kegyetlenek voltak. Sok éven át kellett eltűrnöm a zaklatásukat, nem sok szép emlékem van az iskolás éveimről. Különösen a pajeszomra kaptam sok megjegyzést. Volt egy olyan idő, amikor minden második ember kinevetett vagy kigúnyolt miatta” – emlékszik vissza arra, hogy mennyi mindent kellett elviselnie. Állapota miatt többször járt orvosnál is, de egészen addig amíg nem lettek menstruációs zavarai, nem nagyon sikerült nekik megfejteni, mire vezethető vissza a fokozott szőrnövekedés. Bő egy évvel ezelőtt azonban kiderült, mint sok nőnél, nála is a PCOS, vagyis a policisztás ovárium szindróma okozza a hirsutizmust.

A diagnózis, illetve az, hogy koronavírus-fertőzés miatt kórházba került, gyökeresen megváltoztatta a gondolkodását. “Úgy döntöttem, hogy itt az ideje, hogy prioritásként kezeljem a testi és lelki egészségemet, ennek pedig része az is, hogy elfogadom azokat a dolgokat, amelyeken nem tudok változtatni. Mindannyian különlegesek vagyunk, semmi baj nincs azzal, ha nem úgy nézünk ki mint mások” – nyilatkozta Coleman, aki úgy döntött, most már bátran vállalja a szakállát. 

Ugyan most is vannak, akik gúnyolódnak, de tapasztalatai szerint azért az emberek sokkal megértőbbek most. Hozzátette, sosem érezte magát ennyire magabiztosnak, és kihasználva azt, hogy most már kellő önbizalommal rendelkezik, fontosnak tartja edukálni az embereket, felhívni a figyelmet arra, hogy sokkal elfogadóbbnak kell lenni.

borotva

Képünk csak illusztráció. (Fotó: iStock)

(via Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top