Több mint négyezer évvel ezelőtt élt a történelem első név szerint ismert kutyája

A régmúlt jeles kutyái, vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy történelmi kutyaszemélyiségei közül meglepően sokat ismerünk név szerint. Röviden be is mutatunk párat:

• Az ókor legsikeresebb hadvezérének, III. Alexandrosznak, vagyis Nagy Sándornak a kedvenc kutyáját úgy hívták, hogy Peritas: a rettenthetetlen eb minden hadjáratára elkísérte szeretett gazdáját, és állítólag egy elefánttal vagy egy oroszlánnal is el tudott bánni. Miután kimúlt, az uralkodó egy várost nevezett el a tiszteletére.
• Róbert skót király, a skót függetlenségi harcok hőse (akivel kissé méltatlanul bánt Mel Gibson klasszikus történelmi filmeposza, a Rettenthetetlen) az életét és királyságát köszönhette hűséges kutyájának, Donnchadh-nak: az állat ugyanis 1306-ban szétkergette a gazdájára törő angol merénylőket.
• Barry, a derék bernáthegyi (igaz, azt a fajtát akkoriban még nem így hívták, és kicsit másként is festett, mint a mai standard bernáthegyik) még ennél is magasabb szintre jutott az életmentésben: 1800 és 1814 között több mint negyven bajba jutott utazót és eltévedt kisgyereket húzott ki a halál torkából a Pennini-Alpokban. A hős kutyát már életében Menschenretterként, azaz életmentőként ünnepelték, halála után pedig kitömték, és a maradványait a berni természetrajzi múzeumban helyezték el. Később szobrot is kapott a párizsi állattemető bejáratánál.
• Peps, az aprócska, ám rendkívül muzikális Cavalier King Charles spániel (igen, ezt a fajtát magyarul is így hívják, de a szenvedélyes nyelvvédők nevezhetik nyugodtan Lovag Károly király spánielnek is) a mitologikus germán nagyoperák atyamesterének, Richard Wagnernek a kiskutyája volt, aki mindig nagy figyelemmel és szakértelemmel hallgatta végig gazdája a készülő műveit, ha pedig valami nem tetszett neki, akkor határozottan jelzett. Bizonyos források szerint Peps volt az egyetlen kritikus, akire a meglehetősen önfejű Wagner valaha is hallgatott. Mikor elpusztult, a komponista keservesen megsiratta és díszes temetést rendezett neki a saját kertjében.
• Old Drum, a fekete vadászkutya egy missouri-i farmon élt gazdájával, egy Charles Burden nevű férfivel, egészen addig, amíg 1869-ben valahogy át nem kódorgott a szomszéd birtokára, ahol a tulajdonos hidegvérrel lelőtte. Burden nem nyugodott bele imádott háziállata értelmetlen halálába, hanem – akkoriban szokatlan módon – bíróság elé vitte az ügyet. Az egyik tárgyalás során ügyvédje, George Vest szenvedélyes beszédet tartott, amely írott formában később a „Kutyák dicsérete” címen terjedt el az egész Egyesült Államokban. Állítólag ebben szerepelt először a mára már közhelyesült „az ember legjobb barátja” jelző. Old Drumnak aztán szobrot emeltek a missouri-i Warrensburg bíróságának épülete előtt, a városban pedig minden évben kutyás fesztivált tartanak, ami az „Ember legjobb barátjának otthona” nevet viseli.
• Természetesen a magyar kutyákról sem feledkezünk meg! Az egyik legnagyobb kedvencünk a Tanácsköztársaság korszakának brutális vörösterrorista gyilkolóbrigádja, a hírhedt Lenin-fiúk által befogadott és istápolt cuki szőrzsák, amely a minden szempontból fantasztikus Burzsuj nevet kapta (az alábbi videón kb. 0:24-től meg is lehet tekinteni vidám dögönyözés közben). Sajnos azt nem tudjuk, hogy a Tanácsköztársaság bukása, illetve a Lenin-fiúk kivégzése után mi történt Burzsuj elvtárssal; remélhetőleg valaki megtalálta és hazavitte.

A fenti négylábúakat – még Nagy Sándor elefántölő vérebét is – szinte kortársainknak érezhetjük a világ első (vagy egyik első – ilyenkor ezt mindig illik hozzátenni) név szerint ismert kutyájához képest, ami Kr. e. 2200 körül, azaz több mint 4000 évvel ezelőtt élt Egyiptomban; nagyjából egyébként egy időben (plusz-mínusz párszáz év) az első név szerint ismert költővel, Enhéduannával, az akkád Emily Dickinsonnal, akiről korábban már mi is írtunk.

Ezt a csodálatos állatot úgy hívták, hogy Abuwtiyuw (esetleg Abutu, de a előbbi változat sokkal jobban néz ki leírva).

Az emlékét mindössze egy 1935-ben, a gízai nekropoliszban talált feliratos kőtábla őrzi (az állat múmiája, illetve sírja nem került elő). Hogy a neve pontosan mit is jelent, arról csak találgatások vannak: egyes vélemények szerint az abuw hangutánzó szó, és leginkább úgy lehetne fordítani, hogy vau-vau, más tudósok szerint meg a kifejezés arra utal, hogy az állatnak hegyes fülei voltak. Ez utóbbi egyébként valószínűleg stimmel is, tudniillik a hieroglifákból kiolvasható, hogy Abuwtiyuw egy tesem nevű, az ókori Egyiptomban igen közkedvelt – és természetesen már réges-rég kihalt – kutyafajta egyik büszke reprezentánsa volt, vagyis egy elegáns, karcsú, áramvonalas, agárszerű eb, hosszú orral, kunkorodó farokkal és hegyes fülekkel. Vagyis minden bizonnyal így nézett ki, bár kép sajnos nem maradt fel róla, ellenben korabeli tesemábrázolásokból szerencsére akad néhány.

A fáraókutya, amit sokan a tesemek leszármazottjának tartanak (fotó: Wikipedia)

Abuwtiyuw életéről  csupán annyit tudunk, amennyit a kőtábla elárul. Ez nem túl sok: „A kutya, akit Abuwtiyuwnak hívtak, a nagy fáraó testőre volt. A fáraó elrendelte, hogy illő szertartással temessék el, és hogy koporsót kapjon a királyi kincstárból, valamint finom vásznat nagy mennyiségben, tömjént és illatos kenőcsöket.  Az uralkodó azt is parancsba adta, hogy kőművesek emeljenek neki sírboltot. A fáraó mindezt azért tette, hogy a kutya méltó körülmények között járulhasson a nagy isten, Anubisz színe elé” – micsoda szép gesztus a fáraótól, hogy így a szívén viselte őrkutyája túlvilági sorsát!

Anubisz, a közismert kutya- vagy sakálfejű egyiptomi istenség balzsamozás közben (forrás: Wikipedia)

Azt mondjuk már a görög történetírók munkáiból is tudjuk, hogy az ókori egyiptomiak igen nagy tisztelettel bántak halott ebeikkel (ennélfogva alighanem az élőkkel is), mivel úgy hitték, hogy az emberekhez hasonlóan ők is spirituális lények. Erre utal az is, hogy számos kutyamúmia került elő Egyiptom-szerte különféle ókori temetkezési helyekről (meg persze más állatok is, de azokat többnyire azért temettették maguk mellé az egyiptomiak, hogy legyen mit enniük a másvilágon – a kutyákat biztosan nem ételnek szánták). Mondjuk az tény, hogy a kőtábla szövegének alapján Abuwtiyuwnak sokkal pompázatosabb temetés és gondosabb mumifikáció jutott, mint egy átlagos kutyának vagy akár egy átlagos egyiptominak. Remélhetőleg egyszer majd arra is fény derül, hogy miben volt ő különlegesebb a fajtársainál; talán néhányszor megmentette fáraót életét, talán roppant tehetséggel vadászott krokodilokra. De az is elképzelhető, hogy egyszerűen csak egy nagyon-nagyon jó kutya volt!