nlc.hu
Életmód
Kirúgtak nyolc fővárosi tanár a polgári engedetlenség miatt

Újabb tanárokat rúgtak ki a polgári engedetlenség miatt

Nyolc tanárnak felmondtak, további 24 pedagógus pedig tájékoztatást kap arról, mivel jár a polgári engedetlenség.

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – december 1-jei hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium szerdán az MTI-vel.

A Telex információi szerint az Eötvös József Gimnázium egy, a Karinthy Frigyes Gimnázium hat és a Vörösmarty Mihály Gimnázium egy tanárának szűnik meg a jogviszonya. 

A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják.

A tanárok, diákok és szülõk részvételével zajló vonulásos demonstráció résztvevõi a Szabad sajtó úton 2022. november 18-án

A tanárok, diákok és szülők részvételével zajló vonulásos demonstráció résztvevői a Szabad sajtó úton 2022. november 18-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mint írják a közleményben, a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását. Kiemelték: a diákok, életkoruktól függetlenül, tanulni járnak az iskolákba, számukra nem példamutató a jogszerűtlen magatartás.

A tárcához érkezett összesítés szerint november 30-án további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása.

A Belügyminisztérium leszögezte: álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, és ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől.

Az utóbbi hónapokban többször volt pedagógussztrájk és élőlánc a tanárokért, szeptemberben pedig öt tanárt kirúgtak a budapesti Kölcsey gimnáziumból, mert részt vettek a polgári engedetlenségben. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top