Tim Burton jegyzi az új Wednesday című sorozatot, melyben az Addams Family kissé sötét lelkű lányának az iskolai életét követhetjük. Persze nem sima iskoláról van szó, hanem inkább olyasmi, mint a Harry Potterben volt Roxfort a varázslóknak, csak itt Nevermore-nak hívják és a kitaszított diákok járnak ide. Talán pont a Harry Potter-es érzés vagy a fekete humor, esetleg a nosztalgia miatt, de imádtuk ezt a sorozatot.
Wednesday Addams bizonyos szögből nézve iránymutató lehet rengeteg fiatal számára, hiszen a felszínen látunk egy tinilányt, aki folyton morcos, gyilkos beszólásai vannak (szó szerint), és nem áll távol tőle mások megkínzásának gondolata sem, de közben kitartó, elszánt, és kétségkívül nagyon stílusos, amibe nem is enged beleszólást, és pont nem érdekli, ki mit gondol róla – jó eséllyel a divatban is megjelenik majd a fiatalok között Wednesday sorozatban látott öltözködése. Mondhatnánk úgy is, hogy ő egy gótikus inspiráció a tiniknek. Wednesday Addams neve persze nem idén, a Tim Burton-sorozatban került a köztudatba először, hanem már évtizedek óta itt van velünk különböző formákban. Csak egy az, ami állandó: a dacos és gyilkos tekintet.
Wednesday debütálása a nagyközönség előtt
Wednesday Addams nem filmen mutatkozott be először a nagyközönségnek, hanem Charles Addams 1938-ban The Addams Family címmel megjelent képregényében. A kissé furcsa család elsőként a The New Yorker magazinban kapott pár kockányi képregényhelyet, akkor még a karaktereknek nem volt nevük sem. Egészen addig névtelenek maradtak, amíg a képregényt 1964-ben tévére vitték, ekkor kapta Wednesday is a saját ikonikussá vált nevét. A Wednesday (magyarul: szerda) nevet állítólag egy mondóka miatt kapta, amiben elhangzik, hogy „Szerdai gyerek tele van jajjal”. A jajj stimmel, már a képregényes változatban is ő volt a kicsi, sápadt gyermek, aki sosem mosolygott és imádta a hátborzongató dolgokat, amiktől mindenki más inkább menekülne. Wednesday mellett pedig ott van hírhedt családja is, köztük az édesanyja, Morticia – aki azóta is a magas, szép és hegyes állú nők halloweeni jelmeze –, az édesapja, Gomez és testvére, Pugsley.
1964-ben, amikor az Addams család a tévéképernyőre került, Wednesday megkapta első igazi alakítását Lisa Loringtól. A sorozat 1966-ig futott, és a család csínytevéseit dokumentálta. Ebben az első változatban Wednesday-t táncoslábú kislányként ábrázolták, valamint emberfeletti erőt és kreatív érzéket adtak neki a sötét hajlamok mellé.
Wednesday a mozivásznon
1991-ben Wednesday első nagyszabású filmes szereplésére a The Addams Family című filmben került sor. Valószínűleg ebből a filmből ismeri a nevét a fél világ, ebben a filmben láthatjuk Christina Ricci hihetetlenül hátborzongató és szerethető alakítását erről a sötét lelkű lányról. A film Christopher Lloyd, Anjelica Huston és Raul Julia szereplésével büszkélkedhetett, illetve Barry Sonnenfeld, a Men In Black és a 2017-es A Series Of Unfortunate Events rendezője hívta életre – ez így együtt sikerre ítélte az Addams családot. 1993-ban a film folytatást kapott, és az Addams család visszatért egy olyan kiruccanásban, amelyben Joan Cusack parádézott feledhetetlenül Debbie Jellinsky szerepében. A harmadik részben pedig Wednesday és Pugsley egy nyári táborba utazik. Éneklés a tábortűz körül? Kézműveskedés? Friss levegő? Wednesday legrosszabb rémálma.
2010-ben egy újabb változatot kaptunk Wednesday-ből: az éneklő morcos lányt. A gót, komor családot zenés feldolgozásban láthattuk The Addams Family – A New Musical című produkcióban. Wednesday éneklő és táncoló alakját Krysta Rodriguez, majd amikor a show a West Endre került, Carrie Hope Fletcher jelenítette meg. A musicalben Wednesday-t egy féltékeny tiniként ábrázolják, aki küzd a gondolattal, hogy bemutassa a barátját a családjának, és szeretné átérezni, hogy milyen az, amikor valaki a normálisra vágyik. A Broadway-produkció több, mint 500 előadást élt meg, végül 2011 decemberében ért véget, és bár nem kapott jelentős díjakat vagy elismeréseket, a maga nemében sikeres volt, és komoly rajongótáborra tett szert.
Nem kerülte el az animáció sem Wednesday-t és családját, hiszen eleve képregényből rajzból keltek életre. Logikus, hogy egy animációs adaptáció mindig is benne volt a pakliban. A 2019-es animációs filmben Chloe Grace Moretz hangján szólal meg a szeszélyes Wednesday Addams, Oscar Isaac és Charlize Theron pedig a szüleit alakítja. Ezt gyorsan követte a 2021-es folytatás, amelyben Moretz újra eljátszotta a szerepét.
Tim Burton és Wednesday találkozása
A legújabb Addams Family-feldolgozásban, a Wednesday sorozatban kifejezetten a lány élete kerül reflektorfénybe, a család többi tagja csak mellékszereplőként jelenik meg pár részben. Ha Wednesday ikonikus megjelenésére, a sötét és hátborzongató dolgok iránti megszállottságára, valamint az Addams család örökségének gót lényegére gondolunk, tökéletesen érthető, hogy Tim Burton lett az, aki Wednesday legújabb történetét megrajzolta. Jenny Ortega pedig szinte tökéletes Wednesday, bár tény, hogy Christina Ricci marad számunkra mindig az igazi Addams-lány, de inkább csak a nosztalgiafaktor miatt.
Talán ebben is van a varázsa ennek a sorozatnak, mert amúgy egy újabb tinisorozat is lehetne, de az emlékeink és a Harry Potter-es érzés együtt a fekete humorral olyan egyveleget alkot, amit csak imádni lehet. Persze nem Wednesday az első gótikus karakter, akiért rajonghatunk, ám kétségkívül a múltja miatt ő áll a legközelebb a szívünkhöz. Ezek a karakterek fontosak, segítenek, bátorságot adnak, és támogatnak abban, hogy mi is ki merjünk állni magunkért, megmutassuk azt, akik vagyunk, még akkor is, ha az teljesen eltér attól, amit a többség normálisnak tart. Mert Wednesday minden, csak nem normális, mégis gond nélkül hiteles és önazonos – ez nagyban része a sikerének, hiszen erre vágyunk mélyen mindannyian. A sorozat megnézése után talán többen lesznek annyira bátrak, hogy felvállalják a saját furcsaságaikat, ami egy jóval egészségesebb lélekhez vezet.