Antal Loretta és párja, egy olasz-amerikai fiú az amerikai Got Talent után a spanyol Got Talent-ben is óriási sikert aratott: a madridi színpadon aranygombot kaptak, ami azt jelenti, hogy egyenes ágon jutottak a verseny döntőjébe. A Tények riportja szerint a sokkoló mutatványt évekig gyakorolták az artisták, a látványt először néma csend fogadta, majd hangos ovációban tört ki mindenki.
Loretta Makón született, szülei hagymatermesztéssel foglalkoztak. A fiatal lányról korán kiderült, hogy a földművelés nem az ő világa. Elmondása szerint akkor változott meg az élete, amikor egy vándorcirkusz érkezett Makóra, neki pedig egyből megtetszett ez a világ. Elsőre felvették az artistaképzőbe, 2012-ben pedig már a Fővárosi Nagycirkuszban lépett fel.
Az olasz-amerikai artistával, Daniellel 2013-ban ismerkedett meg, és azóta a szerelemben és a munkában is egy párt alkotnak. Madagaszkártól Los Angelesig bejárták az egész világot, sőt az American’s Got Talent-ben is mindenkit ámulatba ejtettek.
Kiemelt kép: illusztráció, Got Talent Espana