Idén nyáron nagy felháborodást okozott, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét. A felmentésük augusztus 21-én történt, egy nappal azután, hogy az OMSZ javaslatára elhalasztották az augusztus 20-i tűzijátékot. Sokak szerint Radics Kornéliának és Horváth Gyulának azért kellett távoznia, mert nem olyan volt az időjárás augusztus 20-án, mint amit előre jeleztek.
A Telex most érdekes dolgot vett észre: elnöki főtanácsadóként visszatért az OMSZ-hez Horváth Gyula korábbi elnökhelyettes. Horváth a lapnak elmondta, hogy a menesztése után megkeresték, hogy szükség van rá. Október 1-től – tehát egy bő hónap kihagyás után – dolgozik újra a szervezetnél.
Jelenleg nincs elnöke az OMSZ-nek, mert Hanyecz László elnöki jogkörben eljáró gazdasági elnökhelyettes vezeti a szervezetet. Horváth azonban a nem létező elnök elnöki főtanácsadója. A Telex úgy tudja, lényegében ugyanazt csinálja, mint a menesztése előtt.
Azt nem tudni, hogy Radics Kornélia korábbi elnök esetében is várható-e hasonló fordulat.