Már egy ideje lehetett sejteni, hogy új műsorral fog jelentkezni a TV2, méghozzá azt is, hogy annak a műsorvezetője Szabó András Csuti lesz. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren forgatják a Sztárok a reptéren című vetélkedőt, melyről bővebben a Mokkában mesélt az újdonsült műsorvezető.

Csuti a Mokkában
„Sztárpárosaink vannak és két, két főből álló csapatokat alkotnak és fantasztikus munkaköröket adok majd nekik, kinek ilyet, kinek olyat, valamikor közös, valamikor teljesen különböző területeken dolgoznak együtt – kezdte a mesélést Csuti, aki hozzátette, ehhez tartozik a munkalegalja is, mint például a mellékhelyiség takarítása. – A munkakörök tartogattak meglepetéseket. Én imádtam, és ami nagyon jó volt, hogy a játékosaink is imádták. Kivétel nélkül mindegyik írt, hogy mennyire jól érezte magát.”
A Mokkában bevágott jelenetek arról tanúskodnak, az új műsorban igazi sztárparádé lesz.