nlc.hu
Baba
Herceg Erika már szívesen szülne

Herceg Erika a gyermekvállalásról: „Talán majd a színpadon pocival leszek”

Már többször volt róla szó, tehát bármikor készen állna rá.

Herceg Erika, az X-Faktor tavalyi mentora jó ideig nem hallatott magáról, ám nemrég kiderült, szerepet kapott a Madách Színház Six című alkotásában. 

Herceg Erika

Herceg Erika (Fotó: Birton Szabolcs)

Az énekesnő ennek apropóján volt a Reggeli vendége, ahol többek között szó esett párjáról, akivel továbbra is távkapcsolatban vannak, ugyanis kedvese Svájcban él

Nagyon szerencsés vagyok, mert mindenben támogat, a karrieremben, és hogy ott éljek, ahol jól érzem magam – magyarázta Erika, aki azt is hozzátette, a távolság nagyon jót tesz a kapcsolatuknak, mindenkinek ajánlja és annak ellenére, hogy nem egy országban élnek, már a babaprojekten is gondolkoznak. – Ez a babaprojekt már eltolódott néhányszor. Most is volt róla szó, de bejött a Madách. Szeretnék, ha a jóisten megadja, nagyon boldog leszek, egyértelműen megszülöm. Majd meglátjuk, talán majd a színpadon pocival leszek. Tehát annyira nem vagyunk rajta a projekten, de ha jön, végülis miért ne.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top