nlc.hu
Életmód
Egy terhes transznemű férfi került a címlapra

Egy terhes transznemű férfi került a júniusi Glamour címlapjára

Logan Brown transznemű férfiként esett teherbe a nem bináris partnerétől. Elmondása alapján ez még nem jelenti azt, hogy nőként kellene tekintenie magára.

A brit Glamour magazin  címlapján Logan Brown, transznemű férfi szerepel, aki nem bináris partnerértől esett teherbe. Logan pár napig nem szedett tesztoszteront egészségügyi problémák miatt. Az egyik reggel furcsa érzésre ébredt, ezért csinált egy terhességi tesztet, ami pozitív lett – írja a glamour.hu.

Logan Brown a brit Glamour címlapján

Logan Brown a brit Glamour címlapján (Fotó: Instagram/GlamourUK)

Elmondása alapján a világ teljesen megállt körülötte, amint meglátta az eredményt, hiszen sokáig dolgozott a férfiasságért, ami most egy szempillantás alatt eltűnt. Ennek ellenére hosszas mérlegelés után úgy döntöttek párjával, hogy megtartják a babát.

Logan nem szerette volna elvetetni a gyermekét, mert tudta, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom. A terhessége nem jelentett egyet azzal, hogy nőként kell tekintenie magára, továbbra is férfi, aki biológiailag képes arra, hogy szüljön. 

El kellett jutnom arra a pontra, hogy magabiztos legyek úgy, ahogy vagyok: egy terhes férfi

– nyilatkozta a brit magazinnak.

Hangsúlyozta, hogy egy nagyon összetartó családban nevelkedett, így számára egy queer kapcsolatban egy gyermeket a világra hozni a lehető legjobb érzés. 

Úgy érzem, hogy képesek leszünk szeretni és értékelni egymást, így a lányom abban a tudatban nőhet fel, hogy mindig szeretik és elfogadják őt, bármilyen is legyen ő. Azt hiszem, hogy ez nagyon fontos dolog

– mesélte. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top