Az elmúlt hónapokban alig telt el úgy pár hét, hogy valamelyik sztárpár ne jelentette volna be, külön utakon folytatják. Tápai Szabi és Kucsera Gábor, Peller Anna és Lukács Miki, Tóth Andi és Marics Peti, Radics Gigi és Mikus Áron, most legutóbb pedig Tóth Gabi és Krausz Gábor közölték, hogy 6 év után elválnak. Talán az énekesnő és a séf válása lepte meg a legjobban az embereket, hiszen kívülről még csak sejteni sem lehetett, hogy gondok vannak. Ugyan már rengeteg elmélet született arról, vajon miért futott zátonyra a házasságuk, a valódi okokat csak ők tudhatják.
Mindezek ellenére, mi továbbra is szeretnénk hinni a szerelemben. Szeretnénk hinni abban, hogy képesek vagyunk egy életre párt választani magunknak és jöjjön égzengés és földrengés, a szerelem akkor is kitart. Hála az égnek, jócskán akadnak olyan párok, akiket az élet nem kímélt, mégis együtt vannak, szeretik egymást, ráadásul a nagy világgal is megosztották, mi a boldog párkapcsolat titka. Talán néha jobb, ha inkább ezekre a kijelentésekre figyelünk oda, nem pedig álomképeket égetünk porrá magunkban.
Fásy Ádám és felesége, Marika 30 éves házasok
Ádám a mai napig dicséretekkel árasztja el feleségét, de nem csak ez a titok. „Az, hogy együtt éljük meg azokat az örömöket, amelyeket a sors dobott nekünk, és a bánatokat is, sajnos voltak bánatok is. De együtt vagyunk, és együtt éljük meg, egymás szeretetével. Átöleljük egymást és megoldjuk a problémákat. Mindig azt mondom, hogy problémamegoldónak kell lenni, és nem pedig gerjesztőnek. Talán ez a legjobb dolog, és így tud megmaradni egy házasság. Mindig vannak problémák, de mindig, minden esetben meg kell oldani. A szeretet, a szerelem mindent megold.”
Bódi Guszti és Bódi Margó lassan 50 éve élnek együtt
Ők úgy vélik, a kölcsönös tisztelet és szeretet a legfontosabb. „Mi nem engedjük kialudni a tüzet, és mindig teszünk rá egy kis fát. Nehogy már hatvanévesen ne legyen semmi!….„Én sosem kértem számon Gusztit, hol volt, megcsalt-e, mert az évek során megalapozta a bizalmam. Inkább enni adtam neki, és megkérdeztem, jól érezte-e magát” – mondta korábban Margó, aki férjével még közös tetoválást is csináltatott.
Balázs Klári és Korda György 43 éve házasok
„Nem minden kapcsolatban van tűz, de ha van, akkor azt életben is lehet tartani. Valójában a mindennapjainkban nekünk nincs időnk veszekedni és egymást cukkolni. Együtt dolgozunk, együtt vannak a privát óráink, közösek a céljaink. Nem esik nehezünkre egymást segíteni és figyelni a másikra. A negyvenhárom évből nagyjából tízet nem voltunk Magyarországon és az is megszínesítette a kapcsolatunkat. Ahol van tűz, ott marad is. Az a differencia, hogy amikor megismerkedtünk, tűzvész volt, 43 év után pedig tábortűz. De ez a természetes. Azt gondolom, két kulturált ember megbeszéli a problémáit egymással és nem a szomszéd asszonynak és barátoknak teregeti ki a szennyest, hanem megoldják a zárt ajtók mögött” – nyilatkozta korábban az nlc-nek Klári.
Szinetár Miklós és felesége, Hámori Ildikó a napokban ünnepelte az aranylakodalmát
„Talán az egyik legfontosabb, ami miatt ötven éve ilyen jól működik a házasságunk, hogy nem nagyítjuk fel az apró problémákat. Ilyen például az, hogy én nappal nem fázom, ellenben éjszaka igen. A feleségemnél pedig ez pont fordítva szokott lenni. Igyekszünk nem nagy ügyet csinálni ezekből a dolgokból. Emellett képesek vagyunk elfogadni azt, hogy van, amiben a másik jobb. Például a feleségem sokkal gondosabb a szervezésben, és a lakás berendezéséhez is jobban ért. Ezeket mind ráhagyom.”
Rubint Réka és Schobert Norbi 21 éve élnek boldog házasságban
„Szerintem az egyik legfontosabb, hogy megtaláld a párodban azt a társat, barátot, szerelmet, akivel jól érzed magad. Akivel van miről beszélgetned és nem csak a kapcsolat elején, ugyanis mi a mai napig imádunk kettesben elmenni bárhova. Ehhez fontos a közös érdeklődési kör, ami nem feltétlenül azt jelenti, hogy ugyanannak kell lennie a munkánknak, hanem azt, hogy hasonló dolgok érdekeljenek minket – mondta egyszer Réka, majd később így egészítette ki. – Jóban-rosszban, a legboldogabb, legönfeledtebb és a legnehezebb pillanatokban is a másikért élni … ez a hosszú párkapcsolat titka. Van és létezik ilyen”
Szandi és Bogdán Csaba 24 éve házasok, ám a kapcsolatuk kezdete ennél jóval korábbra tevődik
„Egyet tudok, hogy mi sokat tettünk mindketten azért, hogy boldogok legyünk. Ahhoz, hogy együtt tudjunk fejlődni, sokszor lejjebb kell adni az ego-ból, az önzést pedig el kell felejteni. Nem szabad sérelmeket dédelgetni, inkább megbeszélünk minden problémát őszintén. Nem kell elutazni távoli szép helyekre ahhoz, hogy tudjunk egymással foglalkozni. A hétköznapokban is meg lehet találni azt az időt ami csak kettőnkről szól. Meg kell tanulni megbocsátani egymásnak, ha sérelem ér és nem szabad haragot tartani, a lángot pedig – ami egykor fellobbant- igenis életben lehet tartani” – mondta Szandi a házassági évfordulójukon.
Köllő Babett és férje, András 17 éve házasok
„Én abban hiszek, hogy meg kell hagyni egymásnak a személyes teret. Nem szoktam ellenőrizgetni a férjemet, nem hívogatom naponta nyolcszor, viszont amit időt együtt töltünk, az minőségi. Az igazság az, hogy egy pasi akkor érzi magát igazán jól, ha otthon szeretve van, ne legyen számonkérés, legyen kaja és akkor egy pali teljesen jól elvan… Olyan embert kell találni, akinek rengeteg mondanivalód van, mert az azt jelenti, hogy húsz év múlva is sok lesz. Olyan fura, amikor látok párokat együtt, és néma csöndben ülnek egymás mellett. Nálunk ilyen nincsen, nem csak azért, mert én nagy dumás vagyok. András normál esetben csöndesebb, de egymás között rengeteget beszélgetünk. Van olyan, amikor esténként nekem kell rászólnom, hogy maradjon már csendben, mert aludni szeretnék. Nagyon sok mindenből tudunk poént csinálni és mindent megtudunk beszélni, talán ez az, ami még rendkívül fontos egy házasságban. Sokan mondják, hogy ne feküdjünk le haraggal a szívünkben, de néha megesik, hogy mérgesen alszunk el, de másnap boldogan kelünk, mert tisztábban látjuk a dolgokat. Én abban hiszek, hogy mindent ki kell magunkból beszélni és inkább legyen egy kis üvöltözés, mint az, hogy a szőnyeg alá söpörjük az érzéseinket, mert az előbb-utóbb úgyis robbanni fog” – fogalmazott a színésznő lapunknak.
Gáspár Bea és Gáspár Győző 30 éve házasok
„Az a titok, hogy nincs titok. Rengeteget tolerálok, ő is tolerál, de kevesebbet, én viszont rengeteget, talán ez. Az égő, lángoló szerelem létezik, de csak az elején, utána jönnek az első akadályok, ahol sokszor felborulnak a kapcsolatok, majd kialakul a szeretet. A szeretet az egy erős kapocs. Hazudnék, ha azt mondanám, ugyanúgy szeretem, és a mai napig virágcsokrokat kapok. Hát nem. Nem kapok virágcsokrokat, megerősítést sem, viszont annál több olyat, hogy most szarul nézek ki, látszik rajtam a kor. Megerősít abban, hogy már megöregedtem. Ezzel nincs gond, addig, meddig én is viccesen fogom fel, nem kell ezt túllihegni” – magyarázta az nlc-nek Bea.