Kata a vakvezető kutyája segítségével boldogul a hétköznapokban. Az eb azonban nem csak a közlekedésben segíti: szó szerint az életét köszönheti neki a látássérült nő. Minderről a Blikknek mesélt a miskolci asszony.
Amikor egyik reggel a fürdőszobába ment, hogy elkezdjen készülődni, a labrador követte és nem tágított mellőle. Mint kiderült, ez volt a szerencséje, percekkel később ugyanis annyira rosszul lett Kata, hogy képtelen volt megmozdulni és segítséget hívni.
Morisz ekkor egyből beszaladt a hálószobába Kata férjéhez és addig bökdöste, amíg a férfi felébredt, majd a fürdőszoba felé terelte a férfit, aki így rátalált a félájult feleségére.
„Kiderült, hogy infarktusom volt. (…) Nem is kérdés, Morisz mentette meg az életemet” – hálálkodott a négylábújának.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock