nlc.hu
Szabadidő
Per A mi kis falunk egyik jelenete miatt

Engedély nélkül vágták be A mi kis falunkba, Alkotmánybírósághoz fordult

Már 4 éve pereskedik a filmgyártó vállalattal.

Pár másodpercre vágóképként bekerült A mi kis falunk című tévésorozatba az a pilisszentléleki férfi, akinek nyílt sorozatellenessége nemcsak a falubeliek körében volt ismert, hanem a filmgyártó cégnél is. A per végén a Kúria elutasította a keresetét, most viszont az Alkotmánybíróságnál keresi az igazát – írja az Index.

A mi kis falunk,

Részlet A mi kis falunk című sorozatból – Fotó: Sajtóklub

Ügyvédje szerint hitelteleníteni akarták

Reményi János a felvétel készítését nem észlelte, ahhoz hozzájárulását nem adta. A jelenet a sorozat 4. évad 4. részének 39. percében 3 másodperc hosszan volt látható, amire később egy ismerőse hívta fel a figyelmét. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd indítványa szerint ügyfelét a filmgyártó társaság jól ismerte a nyílt sorozatellenessége miatt, így eljárásának egyedüli célja az lehetett, hogy személyét a helyi lakosok körében hiteltelenítse.

Az elsőfokú bíróság a jogsértést megállapította, és az alperest elégtétel adására, 300 ezer forint sérelemdíj, valamint több mint másfél millió forint perköltség megfizetésére is kötelezte. A filmgyártó vállalat fellebbezése folytán azonban fordulat történt: a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla jogerős ítéletében a felperes keresetét teljes egészében elutasította, és kötelezte őt a perköltség megfizetésére is.

Nem nyugszik bele a döntésbe

A Kúria felülvizsgálati eljárásában valóban hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet, és a Győri Ítélőtáblát új eljárás lefolytatására utasította. Az ítélőtábla a megismételt eljárásában az elsőfokú bíróság ítéletét csak minimális részben változtatta meg.

Immár több mint 4 évvel a kifogásolt tévéfelvétel elkészítése után, szeptember 11-én iktatták a pilisszentléleki alkotmányjogi panaszát, amely szerint a Kúria döntése sérti az indítványozó emberi méltóságát és a tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő jogát, továbbá az egyenlő bánásmód követelményének sem felel meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top