nlc.hu
TV-sztárok
Dolly menedzsere, Rita felszívódott

Eltűnt Dolly menedzsere az állatkínzási botrány óta, még ügyvédje sem találja

Zalatnay Cini is felszólalt az ügyben.

Ahogyan arról tavaly nyáron mi is beszámoltunk, Dolly menedzsere illegális szaporítótelepet üzemeltetett, ahol szörnyű körülmények között tartotta a kutyákat. Az énekesnő neve is felmerült az állatkínzási botrány kapcsán, ami később csak egyre kuszább lett, ugyanis azt állította, az ő és menedzsere, P. Rita nevével fémjelzett menhelyhez neki semmi köze nincsen, miközben állítólag még saját kutyáit is ott tartotta. 

Dolly

Fotó: Schumy Csaba

Dollynak ezt követően egy sor fellépést kellett lemondania, ugyanis rengeteg állatvédő támadta be. Rita később igyekezett mindent az énekesnőre kenni. „A körülményeket ismerte, tudta, hogy nincs fűtés, a tető leégett. Tudott róla, hogy a körülmények nem ideálisak semmilyen szempontból. Dolly mindenről tudott. Azokat az állatokat, akik a lakásban voltak, rendszeresen látta, hiszen sűrűn járt édesanyámhoz, mint ahogy a szomszédok már elmondták a nyilatkozataikban, a Csobánka utcában alig volt. A kutyákat akkor látta, amikor orvoshoz vittük őket barátnőmmel” – nyilatkozta akkor Rita. 

Az ügyben állatkínzás miatt eljárás is indult, de jó ideje nem hallani arról, merre haladnak a nyomozások. A Story magazin igyekezett kideríteni, de falakba ütköztek. „Az ügyet a Gyöngyösi Rendőrkapitányság továbbra is büntetőeljárás keretében vizsgálja, ezért annak befejezéséig bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – felelte a lapnak a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság. 

Ezt követően szerették volna megtalálni a menedzsert, ezért ismét ellátogattak a horrortanyára, de Ritának nyoma sem volt. A Story munkatársainak egy szomszéddal sikerült beszélniük.

A napokban még az ügyvédje is bekopogott, rajtam kereste. Meg az elmúlt időszakban mindenki. Megmondtam, hogy hónapok óta nem láttam, de ha látnám, se köszönné meg, amiket mondanék neki

 – csattan fel a lakó, aki évekig tűrte a Dollywoodból terjedő bűzt.

Rettentően el vagyok keseredve, hogy egy ilyen életellenes bűncselekmény ennyi idő után is itt tart. Annyira fáj, amik abban az udvarban történtek ártatlan kis állatokkal, és nem létezik, hogy nincsenek még meg a felelősök! – fejtette ki a véleményét Zalatnay Cini, aki hiába szeretne, nem tud hinni kolléganőjének. − Nem létezik, hogy a nevemet viseli egy kennel, és én nem tudom, mi folyik ott! Fáj a szívem, főleg, hogy egy kolléganőm állít ilyeneket, akinek a munkásságát tisztelem, de visszásnak érzem, hogy a színpadon csupa szép és a jó dologról énekel, miközben a kenneljében szörnyűségek történnek. Ezt nem lehet megúszni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top