Sokunk számára a műanyag edények mindennapi életünk részét képezik; különböző élelmiszerek tárolására, fagyasztására, melegítésére és szállítására használjuk őket. Egyes tudósok azonban aggódnak amiatt, hogy a műanyagban lévő vegyi anyagok károsíthatják az egészségünket.
Tanulmányok kimutatták, hogy a műanyag termékek előállításához használt több ezer anyag közül néhány „átvándorolhat” az általunk fogyasztott ételekbe és italokba. A gyártók és az élelmiszer-biztonsági hatóságok szerint azonban ennek valószínűsége olyan alacsony, hogy nem jelent kockázatot az emberi egészségre.
Az élelmiszer-biztonságra vonatkozó jogszabályok meghatározzák, hogy milyen anyagokat lehet és milyeneket nem lehet felhasználni az élelmiszerekkel érintkező műanyagokban. E szabályok értelmében a gyártók nem használhatnak olyan anyagokat, amelyekből káros mennyiségű vegyi anyag kerül az élelmiszerekbe.
A gyártóknak figyelembe kell venniük a műanyag felhasználásának körülményeit is, beleértve az élelmiszer hőmérsékletét, az élelmiszer típusát és a tárolási időt. Az amerikai FSA szerint a gyártóknak tudniuk kell bizonyítani, hogy tesztelték a termékeket, és hogy azok megfelelnek az előírásoknak.
Egyes tudósok azonban azzal érvelnek, hogy vannak helyek, ahol ezeket a szabályokat nem tartják be. Nincsenek adatok, amelyek alátámasztanák azokat az állításokat, hogy a műanyag élelmiszertárolók nem jelentenek kockázatot az egészségünkre, különösen, ha forró ételek tárolására vagy az ételek melegítésére használják őket.
Az adatok hiánya
A British Plastics Federation (BPF) szerint az élelmiszercsomagolásban használt egyik leggyakoribb műanyagtípus a polipropilén. Az elvitelre szánt ételek tárolóedényei általában ebből vagy egy másik típusú műanyagból, a polietilénből készülnek – vagy mindkettőből.
A gyártás során azonban sok más vegyi anyagot is hozzáadnak, például színezékeket vagy olyan anyagokat, amelyek rugalmassá teszik a tárolóedényeket.
„A műanyagok kémiai összetétele hihetetlenül összetett” – mondja dr. Jane Muncke, a Food Packaging Forum ügyvezető igazgatója és tudományos vezetője. Nemcsak a vegyi anyagok változnak, ahogyan a gyártás során reakcióba lépnek egymással, hanem ismeretlen összetevők is bekerülnek a keverékbe. Ezeket nem szándékosan hozzáadott anyagoknak nevezik.
Nem vitás, hogy bizonyos vegyi anyagok a műanyagból átkerülnek az ételekbe és italokba, és egyesek felszívódnak a szervezetünkbe. „Azt is tudjuk, hogy bizonyos típusú élelmiszerek nagyobb mértékű vegyi anyagátadáshoz vezethetnek” – mondja dr. Muncke.
Például a savas ételek (például a paradicsomszósz) vagy a zsíros ételek (például a lasagne) hajlamosak arra, hogy több vegyi anyagot szívjanak fel a műanyag edényekből, mint mások. „A forró ételeknél szintén nagyobb az átvitel. Ez azt jelenti, hogy a műanyag edényben lévő ételek mikrózásával nagyobb adag vegyszert fogyaszthatunk, mintha ugyanezt az edényt saláta tárolására használnánk”.
2022-ben tudósok egy csoportja közzé tette annak a 388 anyagnak a listáját, amelyek aggodalomra adnak okot. Ezeket olyan termékekben használhatják, amelyek érintkezésbe kerülnek az élelmiszerekkel. Az aggodalomra okot adó vegyi anyagok olyan anyagok, amelyeket azért tartanak veszélyesnek, mert potenciálisan képesek rákot okozni vagy más módon károsítani az egészségünket, vagy apró részecskékre bomlanak, amelyek a környezetben terjednek és felhalmozódnak.
„Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az e vegyi anyagok bármelyikének való napi kitettség rákot vagy más egészségügyi problémát okoz – mondja dr. Muncke. – De növeli a krónikus betegségek kialakulásának kockázatát ahhoz képest, mintha nem lennénk naponta kitéve ezeknek a vegyi anyagoknak.”
Aggasztó vegyi anyagok
A Harvard Medical School szakértői szerint a műanyagban található számos vegyi anyag aggasztó, még akkor is, ha egyszerre csak apró mennyiségeknek vagyunk kitéve. „Hatásuk összeadódhat, és ez számos egészségkárosító hatáshoz vezethet” – írja dr. Russ Hauser a Harvard Medical School honlapján.
Két, műanyagban található vegyi anyag különösen ellentmondásos: a ftalátok (a műanyagok lágyítására használják) és a biszfenol A, közismert nevén BPA (nagyon kemény műanyag előállítására használják). Mindkettő beavatkozik a szervezet hormonjaiba, és potenciálisan számos biológiai folyamatot befolyásolhatnak, például a normális növekedést, a termékenységet és a reprodukciót.
Legyünk óvatosak!
Akkor milyen edényeket használjunk, ha el akarjuk kerülni, hogy bármilyen vegyi anyag belekerüljön az ételünkbe?
„A probléma egy része az, hogy a műanyagok összetétele folyamatosan változik – mondja dr. Diana Zuckerman, a washingtoni Nemzeti Egészségügyi Kutatóközpont elnöke. – Mint a legtöbb embernek, nekem is tele van a konyhám régi műanyag edényekkel, és fogalmam sincs, mi van bennük.”
Bármilyen vegyi anyagot is tartalmaznak, a műanyagok idővel lebomlanak, és nyomokban az élelmiszerekbe is kerülhetnek. „Ez nagyobb valószínűséggel történik meg, ha a műanyagot felmelegítették, vagy ha régi, és többször használták és mosták” – mondja dr. Zuckerman.
Dr. Zuckerman azt javasolja, hogy inkább üveg vagy kerámia edényeket válasszunk, különösen a forró ételek és a mikrohullámú sütőben való melegítés esetén. „Ha a gyártó azt állítja, hogy egy edény mikrohullámú sütőben biztonságos, az csak azt jelenti, hogy nem olvad meg, Én soha semmit nem melegítek műanyagban. Üveg edénybe teszem, és az ételt papírtörlővel vagy tányérral fedem le.”
Az amerikai Táplálkozási és Dietetikai Akadémia, a világ legnagyobb élelmiszer- és táplálkozási szakembereket tömörítő szervezete azt tanácsolja a fogyasztóknak, hogy műanyag edényeket csak hideg ételek tárolására használjanak.
A legtöbb műanyag ételtároló edény alján egy háromszög található, amely 1-től 7-ig terjedő számot tartalmaz, és amely azonosítja a műanyag típusát, amelyből készült. Az akadémia szerint az élelmiszerek használatához a legbiztonságosabb választás az 1-es, 2-es, 4-es és 5-ös szám. A többi számot ajánlott kerülni.
(Forrás: BBC Food, Fotó: Getty Images)