A Házasság első látásra nyitóadását nézve azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi jöhet még ezután. Átugorjuk a házasságkötést, és egyből a nászéjszakával kezdünk? Látatlanban kell igent mondani, majd beültetik a pasi spermáját, és a már megszületett közös gyerekkel a kézben látják egymást először a jelentkezők? Vagy lehetne kezdeni rögtön a válásnál is, ahol a szereplők hosszan pereskedhetnének a vagyonmegosztáson.
Én tényleg nem tudom, hol húzódnak a műfaj etikai/morális határai, de kezdem azt gondolni, hogy ilyenek nem léteznek. Legalábbis erre enged következtetni, hogy az első adásban tényleg két-két vadidegen döntött úgy, hogy egy anyakönyvvezető előtt mondják ki egymásnak a boldogító (?) igent. Ráadásul a dolog még csak újdonságot sem jelent a magyar televíziózásban, hiszen az RTL már 2017-ben kipróbálta a formátumot, de egyetlen évad után gyorsan ki is kukázta.
Tudományos pártalálás?
A TV2 emberkísérleti realityjének lényege, hogy három szakember párosítja egymással össze a jelentkezők közül azokat, akikről úgy gondolják, hogy jól kiegészítenék egymást. Gaál Viktor pszichológus, érzelmiintelligencia-kutató, Tóth Melinda pszichológus, a kötődési problémák szakértője, valamint Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus, aki hangulat- és személyiségzavarokkal, valamint szexuális zavarokkal és párterápiával is foglalkozik, adják a műsor tudományos hátterét. Persze olyat nem látunk, hogy ők hárman különféle egyenletekkel próbálnák kiszámolni, kinek ki lehet az igazi, a tudományos itt inkább azt jelenti, hogy az előéletük fényében és a főbb jellemvonásaik tükrében próbálnak egymáshoz illő embereket találni. Azt meg majd az idő eldönti, mennyire volt ez olyan, mint a lottózás.
A trió abba se megy igazán bele, mennyire helyénvaló egy ilyen morálisan kényes emberkísérlethez a nevüket és a szakmai hírnevüket áruba bocsátani. Helyette ülnek egy nagy szobában, ami elsőre leginkább egy IKEA-bemutatóteremnek tűnik, és fényképeket nézegetve, kommentálva döntik el Ámor földi helytartóiként, hogy ki kivel keljen frigyre.
Egy órába két esküvő fér bele
A Házasság első látásra első adásában két párosra jut elég műsoridő. Az egyórás napi realityben nem húzzák az időt, rögtön az első adásban – mivel ez volt a beetetés, a műsort egyszer sem szakították meg reklámszünettel – eljutunk két esküvőig. Sajnos nem rögtön az oltárjelenettel kezdünk. Először a narrátorunk, Galamb segítségével megismerjük Hildát, a 33 éves üzletvezetőt, aki rögtön azzal kezd, neki mennyire fontosok a szép ruhák és a csillogó ékszerek, és azt is megtudhatjuk, hogy a kapcsolataiban az jelentette a gondot, hogy a férfiak birtokolni akarták. A megyei Sarka Kata-hasonmásverseny második helyezettje végül azt is megjegyzi, hogy énekelni is szeret, és sajnos ebbe bele is hallgathatunk: garantálom, hogy senki sem fogja visszatapsolni.
A párjának a 47 éves küzdősport-oktatót, Lacit szánják, aki sajnos belefáradt a sok egyéjszakás kalandba, megfáradt dzsigolóként készen áll az igaz szerelemre.
Egy férfi ne számolja ezeket a dolgokat, a kisfiúkra hagynám ezt
– vagánykodik az életkorával, amihez innen is gratulálunk. A szakállban erős wannabe férj aztán egy csodásan művi baráti találkozón – ahol senki nem kérdez rá, mit keres ott egy tévéstáb – meséli el, hogy mire készül. Látszik, hogy majdnem mindenki hülyének nézi, de ezzel senki nem szembesíti, inkább kényszeredett mosolyok kíséretében biztosítják a támogatásukról.
A másik páros férfi versenyzője a 38 éves vállalkozó, Csabi, aki kereszt alakú arany fülbevalóval sokkol, majd kiderül, hogy összetört a szíve egy bántalmazó kapcsolatban, és ami az előző szerelméből maradt, az egy hatalmas, társasház méretű, befejezetlen lakóház pazar kilátással, ami, ha egyszer elkészül, akár harminc gyerek is kényelmesen elférhet benne, úgyhogy a leendő arával alaposan bele kell majd húzniuk. Sajnos Csabi depresszióra hajlamos, ezért a pszichológus trió arra jut, hogy mellé egy finom, türelmes asszonyka kell, nem olyasvalaki, aki ledominálja őt.
Ez lenne Gyöngyi, a 35 éves szempilla-stylist, akinek már elege van abból, hogy a srácok csak a kalandot látják benne. Ha valakinek nem tűnnének fel rögtön a keblei, gyorsan elmondja, hogy szerinte a plasztikai sebészet nem elítélendő dolog, amit innen is köszi a plasztikai sebészek nevében. A kedvezményes kupon milyen címre mehet?
Mondj igent!
Itt is túlesünk a baráti beavatáson, ahol a „Nem gondoltam volna, hogy a barátnőm ennyire bevállalós” mondatban a bevállalós szó egyébként a hülye szinonimája. Ez van, úgy tűnik, a kamerák kereszttüzében az emberek nem szeretnek őszintén beszélni a barátaikkal. Meg hát ez az ő élete, mindenki úgy cseszi el, ahogy neki kedve tartja, igaz?
Túlesünk néhány ruhapróbán – érdekes módon a Hildát kísérő legjobb barátnő itt úgy érzi, neki is menyasszonyi ruhát kell aznap próbálnia, de talán csak túl sok volt ott a pezsgő. Jöhetnek az esküvők. Az egyikre egy inárcsi birtokon, míg a másikra a szentendrei skanzenben kerül sor. A szerkesztők először a násznépet mutatják, ahol a Csabi-Gyöngyi párosnál a nagymamik viszik a prímet és szállítják a jó beszólásokat az arra éhes szerkesztők nagy örömére.
A műsor itt szándékos várakoztatással éri el, hogy a szereplőkkel együtt mi is izguljunk picit azon, hogy vajon a tudományosan egymáshoz illő emberek között valóban megszületik-e majd az a bizonyos szikra, amikor kimondják egymásnak az igent. Először a vőlegény jön meg, aztán a menyasszony, és az első egymásra pillantás momentumát természetesen lassítva mutatják a kamerák. Van romantikus zene is, meg minden.
Hogy maradjon némi izgalom a következő adásra is, csak Csabi és Gyöngyi egybekelését láthatjuk, Hilda és Laci igenjéért egészen holnap estig kell szorítanunk, bár Hilda nagyjából annyira tűnik lelkesnek, mint vegán ember disznóvágáskor.
A Házasság első látásra egyébként nézeti magát, pláne így, reklámok nélkül, mivel tényleg van abban valami perverzen izgalmas, hogy mi sül ki egy ilyen bizarr, életidegen helyzetből és ezt a műsor készítői képesek kihasználni, végig fenntartva a figyelmünket. Az már más kérdés, hogy a show kedvéért a házasság intézményét lealjasítják, bevonszolják a sárba, rátaposnak, ráugranak, lehugyozzák, lehányják, majd a végén még jól belerúgnak egyet, de az ezzel együtt járó morális dilemmákkal szerencsére nem nekem kell elszámolnom. Én már önmagában attól boomernek érzem magam, hogy morális kérdéseket feszegetek egy realityvel kapcsolatban.