Csonka András színészként lopta be magát az emberek szívébe, de természetesen nem áll távol tőle a zenélés sem, hiszen tavaly jelent meg az ikonikus Ding-Dong című dalának második része. Bandi emellett az elmúlt években influenszerként is jelen van a magyar közéletben.
Bár karrierje mindig is szárnyalt, magánélete sosem került központba nála, amit saját bevallása szerint már régen elfogadott. Ezért sem meglepő, hogy most ismét a karriere szempontjából hatalmas megtiszteltetésnek örvendezett. Majka elképesztő, telt házas koncertet adott szombat este az MVM Dome-ban, Bandi pedig sztárfellépőként csatlakozott hozzá, amiről később így írt közösségi oldalán.
„Az emberiség történetében voltak mérföldkövek. Ilyen volt a C-vitamin feltalálása, az ember Holdra lépése, és idetartozik az is, hogy a Ding-Dong felcsendült egy Majka-koncerten. Viccet félretéve, ez a show olyan elképesztően profi és lehengerlő volt, amire nehéz jelzőket találni. Most volt alkalmam közelebbről is belelátni a több mint 100 fős stáb összehangolt működésébe, a felvonultatott és ilyen mennyiségben sosem látott technika csodájába. Majka zseniális. Előadóként egy pillanatra sem ereszti a közönséget, pedig egy 360 fokban felállított színpad extra teher a hangulat fenntartására. Lendület, humor, energia, minden a helyén” – áradozott a művész, majd egy kis humort belecsempészve folytatta.
Elegánsan, nagyvonalúan vezényli a produkciót, egy minden szegmensében kitűnő csapat élén. Azt pedig semmiképpen sem zárójelben jegyzem meg, hogy milyen emberien, közvetlenül kommunikál a csapattal színpadon kívül is. A tehetség és emberség nálam soha nem különválasztható. Szóval bravo, és köszi, Petike, hogy kicsit beleolvadhattam ebbe a show-ba. Tudom, kicsit irigyled, hogy van egy ekkora slágerem, de ne keseregj, a Ding-Dong 3-at Neked adom!