nlc.hu
Sztárok
Király Viktor a házasságuk válságáról

Király Viktor a házassági válságról: „Áldás volt, hogy így történt, mert erősebbek lettünk”

Az énekes még csak félve mondja ki, hogy minden rendben közte és a felesége között.

Kendőzetlen őszinteséggel beszélt a Borsnak a házassága válságáról Király Viktor. Elárulta, mi vezetett a szétköltözéshez.

Király Viktor,

A válás szélére sodródtak tavaly Király Viktorék – Fotó: Sajtóklub

Mint ismert, az énekes és felesége, Virág Anita tavaly nagyon közel álltak ahhoz, hogy elváljanak, de fél éve visszataláltak egymáshoz és azóta újra együtt vannak. “Azt hiszem ennek így kellett lennie, kellett az, hogy egy bizonyos ideig külön legyünk. Mindkettőnknek rá kellett jönnünk, hogy ha nem vigyázunk, akkor ennek tényleg vége lesz, elveszítjük egymást. Lehet, főleg nekem kellett ez, hogy jobban becsüljük egymást” – vallotta be Király Viktor, aki azt is elmondta, hol ment félre a házasságuk.

Mint mondja, az utolsó időben már nem adták meg a kellő becsületet, tiszteletet a másiknak, mint ahogy nem fordítottak elég időt, figyelmet a kapcsolatukra. “Csak eléldegéltünk egymás mellett. Szóval áldás volt, hogy így történt, mert erősebbek lettünk, sokkal jobban megbecsüljük, amink van” – jelentette ki az énekes, hozzátéve: “Nem azt mondom, hogy most mindig szent a béke, de dolgozunk rajta”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top