nlc.hu
Sztárok
Koncz Zsuzsa ezért nem beszél a magánéletről

Koncz Zsuzsa egy fiatalkori trauma miatt nem enged bepillantást a magánéletébe

Az énekesnőnek ideje sem volt felkészülni a hírnévre, és annak árnyoldalaira.

Koncz Zsuzsa szinte gyerek volt még, amikor felsétált a színpadra és pillanatok alatt reflektorfénybe került. Énekesnőként a több mint 6 évtizeden átívelő karriere során, az Omega, az Illés, valamint a Metro együttesekkel is közösen zenélt.

Koncz Zsuzsa

Fotó: Olajos Piroska

Zsuzsa évekig járt rendszeresen fellépni Németországba, gimnazista korában pedig Francisországban tanult. Mint mondja, arra senkit nem lehet felkészíteni, ami a hírnévvel jár. „Az ember csinál valamit, amit szeret, és maga számára is öröm, közben szeretné, hogy ez másoknak is jelentsen valamit. De azt igen nehéz megítélni, hogy ez mennyire sikerül – fogalmazott a Nők lapjának az énekesnő. – A külső persze valamennyire fontos ezen a pályán, de nem minden, és ezt számtalan világhírű példa igazolja. Én ráadásul a saját magam megítélésében mindig nagyon kritikus voltam. (…) Soha nem tartottam magam kivételesnek, elfogadható volt a külsőm, de valahogy a belső tartalom előrébb való volt, mint bármi más.

Bár a legtöbben úgy vélik, ha valaki híres, annak kötelessége, hogy mutasson legalább egy kis szeletet a magánéletéből. Zsuzsa azonban rendkívül védi azt, most elárulta, miért döntött így.

Szinte még kamaszlány voltam, amikor Franciaországban tanúja voltam annak, ahogy a francia sajtó az énekenő Dalida többedik öngyilkossági kisérletét feldolgozta, és azt mondtam magamban, hogy na ezt soha. És amikor ugyanez a bulvársajtó megjelent Magyarországon, akkor már megvolt a rutinom, hogy elkerüljem a buktatókat. Nem vagyunk egyformák, de nekem szükségem van egy olyan területre, ami csak az enyém, amit nem osztok meg senki mással, csak azzal, akire tartozik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top