nlc.hu
Trend
Érdekességek a Primarkról

10 dolog, amit tudnod kell a Primarkról a budapesti nyitás előtt

Már csak alig egy hónapot kell várnunk az első budapesti Primark üzlet nyitásáig. Ismerd meg jobban a márkát!

Tavaly január óta tudjuk, hogy a Primark Magyarországra jön, a hét közepén pedig bejelentették a nyitás pontos dátumát is: május 28-án, délelőtt 10 órakor nyitja meg kapuit az első hazai üzletük az Aréna Mallban. Addig is, összeszedtünk néhány érdekességet a népszerű áruházlánccal kapcsolatosan.

Primark

(Fotó: Peter Macdiarmid/Getty Images)

1. Az elsők

Arthur Ryan ír üzletember 1969-ben, a dublini Mary Streeten nyitotta meg a cég első üzletét, mely 55 év elteltével, a mai napig is üzemel. Az első külföldi áruház 1973-ban nyílt az Egyesült Királyságban lévő Derbyben. A Brit-szigeteken kívül viszont csak 2006-ban kezdett terjeszkedni a márka: az első ilyen boltjuk Madridban nyílt. Az első tengerentúli üzletüket pedig 2015-ben nyitották Bostonban. 

2. Nem mindenhol így hívják

Az áruházlánc eredeti neve Penney’s volt, és Írországban máig is ezen a néven működik. A márka a külföldi terjeszkedéskor vette fel a Primark nevet, mégpedig azért, mert az amerikai JC Penney vállalat már bejegyeztette a Penney márkanevet az Egyesült Királyságban.

3. A 17. piac

A Primark jelenleg 16 országban van jelen és több mint 400 üzletet üzemeltet, Magyarország lesz a 17. piac ahová belépnek. Céljuk, hogy 2026-ra a boltjaik számát 530-ra emeljék. 

4. A munkavállalók

A vállalatnál világszinten közel 76 ezer ember dolgozik. A magyarországi üzlet mintegy 180 embernek ad majd munkát. 

A birminghami Primark áruház

A birminghami Primark áruház (Fotó: Stuart C. Wilson/Getty Images for Primark)

5. A legnagyobb

A világ legnagyobb Primark üzlete Birminghamben található. Az 5 szintes, 15 ezer négyzetméteres áruház gyakorlatilag olyan, mint egy önálló bevásárlóközpont, melyben egy Disney-, valamint egy Hello Kitty tematikájú kávézó, játszóház, sőt szépségszalon is működik. 

6. Ezért olyan olcsó

A márka azért tudja még a fast fashion piacon jelenlévő versenytársainál is jelentősen olcsóbban adni a termékeit, mert minimális összeget fordítanak csak reklámra, illetve a csomagolásokon és a termékekhez tartozó más kiegészítőkön – címkék, vállfák, stb. – is igyekeznek spórolni. 

7. Fenntarthatóság

A cég ruháinak 55 százaléka már jelenleg is újrahasznosított vagy fenntarthatóbb forrásból származó anyagok felhasználásával gyártja, a céljuk pedig az, hogy 2030-ra ez az arány 100 százalékra emelkedjen, míg értékláncuk szén-dioxid-kibocsátása a felére csökkenjen.

8. A legsikeresebb termék

A márka történetének legsikeresebb terméke a Mrs. Potts és Csészike teáskészlet volt, melyet 2017-ben dobtak piacra először. A csészéből egyetlen nap alatt 36 000 darabot adtak el, a termék minden ország minden Primark üzletében az utolsó darabig elfogyott a nyitást követő első órában. 

A Mrs Potts és Csészike teáskészlet

A Mrs. Potts és Csészike teáskészlet (Fotó: primark.com)

9. Jótékonyság

A Primark az európai üzleteiben eladatlan ruháit a brit Newlife jótékonysági szervezetnek adományozza.

10. Kiejtés

Nem angolszász nyelvterületen a márkanevet nagyon sokan helytelenül ejtik. A Primark helyes kiejtési módja így hangzik: prai·maak.

via1, via2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top