„Szerintem egy férfiban az a legkiábrándítóbb, ha onlyfansezik. Főleg, ha 29 éves” – írja az egyik kommentelő arra a kérdésre, hogy Mi az, ami kiábrándít titeket teljesen egy nőből/férfiból? a Redditen. A válasz hamar megérkezett egy másik hozzászólásban: „Szerintem nőben is legalább annyira kiábrándító életkortól függetlenül” – úgy tűnik, abban tehát megegyezhetünk, hogy az OnlyFans minden nemnél kiábrándító tud lenni. De ennél jóval komplexebb válaszok is születtek.
Mindenki kiábrándító
Érdekes megfigyelni, hogy a válaszok között nem szakadt ketté a kommentelők társasága, nem annyira differenciáltak a nők és a férfiak kiábrándító tulajdonságai, sok hozzászólásból ki sem derül, hogy melyik nemre értették a kommentet. Ha pedig mégis megemlítik, hogy férfi vagy nő a kiábrándulás alanya, akkor is sok esetben utánaírják, hogy “de egyébként mindez a másik nemre is igaz”. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy nem a nemek közti különbség a lényeg, hanem az általános emberi viselkedés az, ami kiábrándító lehet.
„Én az exemből akkor ábrándultam ki teljesen, amikor otthonról jött randizni (lett volna lehetősége fogat mosni) és megint büdös volt a szája és a fülében integetett egy hatalmas fülzsír darab. Lehet felszínesnek tartani, de számomra fontos az igényesség. Ha már a randizás fázisban sem az, akkor biztos vagyok benne, hogy később, akár több év házasság után még kevésbé lesz igényes. Ami még kiábrándító számomra, ha az anyukája mindenbe beleszól és felesleges harmadik a kapcsolatunkban. És ő is partner benne, szalad hozzá minden veszekedéskor kibeszélni engem. Szeresse az anyukáját, beszéljenek minden nap felőlem, de lehetne egy egészséges egyensúlyt tartani. Ami még nem jön be, ha nem vállal valaki felelősséget a döntéseiért és mindig mást hibáztat. Illetve ha anyagilag egyáltalán nem tudatos, szerencsejátékozik, iszik stb.”
Ha nem tud leválni az anyjáról. Számomra nagyon fontos a család, de ahol patológiás a kötődés a gyerek szülő között, ott lehetetlen egészséges párkapcsolat kialakítása.
„Ha nem önálló, nem tud felelősséget vállalni, nincs humora, pesszimista, naiv, pletykás, röviden ilyesmik. Tud működni két ember közt a kapcsolat, ha tudják vállalni a hibáikat, és hajlamosak változtatni, javulni.”
„Amikor velem rendes, kedves, tisztelettudó – de amikor valaki olyannal kerülünk kapcsolatba, aki az ő értékelése szerint nála »alacsonyabb rendű«, akkor kibújik az igazi én. Szidja, gúnyolja ésatöbbi. Az minden pozitívat lenulláz.
Idesorolom a rasszista, homofób megjegyzéseket is, összeesküvés elméletek megpendítését, vallás gyűlöletet és… az asztrológiát. Ha valaki megkérdezi, mi a csillagjegyem, onnan nincs visszaút.
„48 éves, nős férfiként: a párom magasra tette a lécet az évek során. ha egy nő káromkodik, cigarettázik, betyár módon iszik, elhanyagolja magát. De mivel az egyenjogúság híve vagyok, ezeket a férfiakra is fenntartom, nyilván ezek nekem nem párválasztási redflagek, csak simán leértékelik emberileg az embert.”
Felelőtlenség, céltalanság, gyűlölködés
A kiábrándító tulajdonságok között feltűnően gyakran felbukkant a kommentelők között az, hogy mennyire nehéz olyan emberrel párkapcsolatban lenni, aki nem vállalja a felelősséget a saját tetteiért, nincsenek céljai a saját életével, vagy esetleg abból áll az élete, hogy másokat utál. Ha belegondolunk, ezek alapján nincsenek is olyan nagy elvárások a kapcsolatokban, csak szeretnék az emberek, ha normális értékrenddel, emberként viselkednénk egymással.
„23 éves férfiként a saját korosztályomban majdnem minden. Felelőtlen, unintelligens, figyelemhiányos, élettelen emberek, akik a vagyoni dolgokban mérik a sikerességet, a baráti kapcsolatokat, a szerelmet vagy éppen online nyomják az ipart pár fillérért. Nyilván tisztelet a kivételnek, mert vannak, illetve nem is 100 százalékban a saját hibájuk, de ezt leszámítva roppant unalmas, amilyen rohamosan vész el az egyéniség, és kb. 3-4 embertípuson kívül nem is találni semmit.”
Számomra egy férfiban kiábrándító, ha azt kezdem el észrevenni, hogy a sok duma, terv és ígéret mellett nincs kézzelfogható tett.
„Ha nincsenek céljai az életben, nem tervezi a jövőjét. Találkoztam egy sráccal, a 20-as évei végén járt. Anyunál lakott, el sem akart költözni, mondta, hogy ő nem akar se saját házat/lakást, se albérletet, mert pénzkidobás. Nem szeretne családot. Neki teljesen jó, hogy eljár dolgozni, szabad idejében iszik/bulizik, kapcsolatot viszont szeretne, de azért nem tenne, inkább a nő próbálkozzon érte. Megértettem, hogy így akar élni, de nekem ezt nagyon lelombozó volt hallani. Egyedül éltem akkor, voltak/vannak terveim (saját ház, család), úgyhogy így nem lett közöttünk semmi.”
Amikor tele van gyűlölettel a hölgy. Utál mindenkit, és mellette atom frusztrált is. Nagyon toxic. Illetve, amikor annyira számító, hogy már a kapcsolat elején elosztja a vagyont.
„Műköröm, műszempilla, piercing, tetoválás, szájfeltöltés, szoli. Ha belső tulajdonságot kell mondani, akkor ami messze a legjobban felkúr, az a felelősségvállalás és önreflexió teljes hiánya. A legtöbb fiatal nő azt hiszi, azzal már értéket képvisel, hogy megszületett és körbe kell rajongani a semmiért. Ellenben az erkölcsi tartás, büszkeség, intelligencia, a belső tűz és tenni akarás, amivel az ember nap mint nap csatába indul a világ ellen, az baromira szexi. Kár, hogy ez nemtől függetlenül a társadalom 99 százalékáról nem mondható el.”