Az igény, hogy megörökítsük házikedvenceinket, egyáltalán nem újkeletű. Már ókori festményeken, szobrokon is felbukkannak kutyák, macskák, lovak. Ezeket az állatokat valamilyen funkció miatt tartották ugyan a gazdáik, de előbb-utóbb érzelmileg is kötődni kezdtek hozzájuk. Sokszor a közösen átélt élmények hozták közelebb őket: egy csata vagy hadjárat, együtt végigizgult vadászkalandok, vagy néha csak az, hogy egyszerűen szépek, kedvesek és megnyugtató a közelükben lenni. Az állatoknak bizonyíthatóan személyes kapcsolatuk volt a gazdájukkal: volt nevük, és az őket ábrázoló műalkotásokon úgy szerepelnek, hogy legelőnyösebb tulajdonságaik domborodjanak ki. Az ábrázolásokon fontos volt, hogy szépségük, kedvességük is legalább annyira látható legyen, mint hogy hasznos társai gazdájuknak.
Házikedvencek megörökítve
A viktoriánus kor sok szempontól hozott furcsa, ma már bizarrnak tűnő szokásokat. Ekkoriban vált divatossá egy időre, hogy a szeretett kutyát vagy macskát, miután elpusztult, gazdájuk kipreparáltatta, lehetőleg valami olyan pózban örökítve meg, amely életében jellemző volt rá. Az így megörökített házikedvenc aztán a lakás díszeként funkcionált, élethű jelenlétével enyhítve a gazda gyászát. Ez az időszak nem tartott sokáig, mert a fényképezés megjelenésével és tömeges elterjedésével lehetővé vált, hogy az állatokról tökéletesen élethű ábrázolás készülhessen, és az állattartók éltek is a lehetőséggel, időnként komolyabb fejtörést okozva ezzel a fotósnak, hogyan komponálja a képre a kutyát, cicát, néha nyuszit vagy lovat.
Ahogy teltek az évszázadok, egyre gyakoribbá vált, hogy valaki csak úgy, minden különösebb gazdasági haszon nélkül tart állatot, és hobbiként jelöli meg a gondozásával töltött időt. A házikedvencek választéka is bővült, sokan tartottak és tartanak ma is egzotikusabbnak számító állatokat, például papagájt, teknőst, vagy olyanokat, amelyek korábban esetleg kártevőnek számítottak, mint például az egér vagy a csiga.
Kutyák és gazdáik az 1900-as évek elejéről (Fotó: Getty Images)
Ma már számos lehetőség áll azok rendelkezésére, akik szeretnék megörökíteni kedvencüket, és nem elégszenek meg a mobiltelefonnal otthon lőtt fotókkal. Készíttethetünk szobrot, olajfestményt ma is; rendelhetünk használati tárgyakat – párnát, takarót, bögrét, ruhadarabokat. És az utóbbi időben egyre gyakrabban bukkannak fel a családi fotózásokon a házikedvencek is, mint teljes értékű családtagok. Van, aki számára ez a legtermészetesebb dolog a világon, mások szerint túlzás, és túlságosan emberszerűvé teszi az állatokat. Persze fotó és fotó között nagy különbség lehet: ezt a kérdéskört járjuk körül egy szakember segítségével.
„Semmiképp sem szeretnénk egy állatot olyan helyzetbe hozni, ami számára nem komfortos”
Göblyös Péter több mint egy évtizede hagyta ott az informatikai szektort, és partnerével ketten családi vállalkozásként indították el saját fotóstúdiójukat. A Vizslafotózás azóta országosan ismert és elismert szolgáltatássá vált, Péter és felesége, Andi pedig már mentorprogramot is indítottak, ahol kezdő fotósokat vezetnek be az állatfényképezés rejtelmeibe. Péter azt mondja, hogy bár a kutya náluk is abszolút családtagnak számít, és olyanokkal dolgoznak, akik szintén így élnek együtt saját kedvenceikkel, a felelős állattartás és az egészséges, túlzásoktól mentes ember-állat kapcsolat az, ami elsődlegesen fontos számukra.
Fotó: Vizslafotózás
„A gazda-kutya fotózásoknál nálunk egyértelműen az utóbbi van a középpontban – mondja Péter –, de azt kevésbé szeretem, mikor arra kérnek, hogy csak a kutya legyen a képen. Ami engem igazán érdekel, és amit szeretnék visszaadni, az a különleges személyes kapcsolat, ami az ember és az állat között van. Mivel megtehetjük azt, hogy előzetes beszélgetéssel szűrjük a hozzánk érkezőket, így szinte már nem is keres minket olyan, aki nem hozzánk hasonlóan gondolkodik az egészséges és felelős állattartásról. A kommunikációnk során egyértelművé tesszük, hogy ha valaki képeket szeretne tőlünk a kutyájáról, akkor legyen vele szeretetteljes, kiegyensúlyozott kapcsolata.
Nem támogatjuk például, ha valaki státusszimbólumként mutogatná az állatot, hogy neki milyen drága fajtatiszta kutyája van, és azt sem, ha állatvédelmi szempontból bírálható módon bánik vele.
Egyszer megkeresett egy tévécsatorna: az egyik reality showban szereplő kutya egy véletlen »baleset« következményeként vemhes lett, és szerettek volna egy fényképsorozatot: egy várandós fotózást, amiben meg lehetett volna mutatni, hogy úton vannak a »szerelemgyerekek«. Nagyon gyorsan leállítottam őket, hogy szerintem nem oké a televízióban kutyák felelőtlen szaporítását reklámozni, és ennek semmilyen formában nem kívánok a részese lenni.”
Állatvédelem a fotókon
Péternek valóban szívügye az állatvédelem: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy különféle szervezetek számára is gyakran vállal fotózást.
„Rendszeresen fényképezünk gazdikeresőket – mondja. – Nemrég egy vakvezető kutyákat képző egyesület négylábú munkatársairól készítettünk képeket. De volt már nálunk kisrágcsálók gazdához juttatásával foglalkozó szervezet naptárfotózása is, és gyakori résztvevői vagyunk állatvédelmi témájú rendezvényeknek. Mindenféle állattal megkerestek már: járt nálunk kecske és kismalac is. De mindig a kutya lesz a legközelebb hozzám. És az is szempont, hogy egy kutyát el lehet vinni egy stúdióba minden különösebb megrázkódtatás nélkül. Más állatoknál, ha ehhez nincsenek hozzászokva, akkor maga az odautazás és az idegen környezet is stresszfaktor. Mi pedig semmiképp sem szeretnénk egyetlen állatot sem olyan helyzetbe hozni, ami számára nem komfortos vagy ijesztő.”
Az állatfotózás kapcsán sok minden kiderül az emberekről is. A Vizslafotózás nemcsak a házikedvencekre koncentrál egy-egy képsorozat készítése során.
„Sokan kifejezetten nem szeretik, ha fényképezik őket – mutat rá Göblyös Péter. – Ez egy nagyon összetett kérdéskör, hiszen az emberi lélek borzasztóan bonyolult. Fontos missziónk az is, hogy segítsünk azoknak, akik ezen a területen félelmekkel vagy gátlásokkal küzdenek. Ez a munka türelemre tanít. A természetesség, ami az általunk készített fotók egyik fő jellemzője, azért tud létrejönni, mert a kép egyetlen szereplőjét sem erőszakkal tesszük a helyzetbe. Úgy komponáljuk a fotót, hogy közben segítjük a szereplőket, hogy megtalálják a helyüket a képen. Erre a kutyák tanítottak meg.
Engem a fotózásnál nem az érdekel, hogy mennyire jól képzett egy kutya, sőt, ez néha probléma is, mert akkor nem lesznek élettel teliek a képek, ha a kutya parancsra vesz fel pózokat. Sokkal jobb, ha engedjük kicsit a személyiségét érvényesülni. Ugyanezt az elvet alkalmazzuk, ha embereket örökítünk meg.
Nagyon sokan gyerekkel jönnek hozzánk, mert tudják, hogy nem erőltetjük bele semmibe egyetlen fotóalanyunkat sem. Így találnak meg mindet azok, akiknek autista vagy ADHD-s gyerekük van. A stúdiónkat úgy választottuk meg és rendeztük be, hogy nyugodt, biztonságos környezetet nyújtson bárki számára. Jobban szeretek itt dolgozni, mint külső helyszíneken, már csak azért is, mert homogén háttér előtt fotózva nem lehet »kamuzni«, jobban megelevenedik, aki a képen van, több látszik abból, milyen is ő valójában. Emellett a zárt tér eleve meghittebb körülményeket teremt, jobban tudunk egymásra figyelni.”
Fotókkal az állattartási kultúráért
Általában elmondható, hogy azok az ábrázolások a leghitelesebbek, és egyben a leginkább ízlésesek, amelyek a maguk természetességében mutatják a képen szereplő állatot. Bár van ma is olyan festő, aki arra specializálódott, hogy emberi ruhában, a középkori nemeseket ábrázoló festmények stílusában készítsen képeket kutyákról és macskákról, ennek viszonylag szűk piaca van. Attól még, hogy egy házikedvenc családtag, nem ember, és furcsa érzéseket kelt, ha akként kezelik vagy ábrázolják. Göblyös Péter azt mondja, a Vizslafotózás nem vállal semmi hasonlót, és ez most már köztudott róluk, így eleve nem is keresik őket azok, akik magas szinten manipulált felvételeket szeretnének.
„Nem azért vágtam bele ebbe az egészbe, mert jó pénzt szerettem volna vele keresni – teszi hozzá –, akkor maradhattam volna a multik világában. Számomra a fotózás szenvedély, örömet és kihívást is hoz, és kíváncsivá, nyitottá tesz az emberek és állatok felé.
Mivel megválogatjuk, kivel dolgozunk, ezért megvan a saját kis buborékunk – akiket mi fényképezünk, azokkal hasonlóan gondolkodunk az állattartásról, az állatokkal való együttélésről.
És minden másról is, hiszen esküvőket, családokat, mindenféle mást is fotózunk. De csak olyanoknak dolgozom, akikkel megtalálom a közös hangot, és hasonló az élethez való hozzáállásunk, mert csak arról tudok jó képet készíteni, akivel egy hullámhosszon vagyunk.”
Göblyös Péter (Fotó: Vizslafotózás)
A Vizslafotózás műtermében fel sem merülhet, hogy a képek készítése közben bármelyik szereplő kényelmetlenül érezze magát vagy feszengjen. Ennek köszönhető, hogy sok a visszatérő vendég, akik egy idő után már minden fontosabb életesemény megörökítése kapcsán Péteréket keresik meg, akkor is, ha eredetileg csak a kutyájukról szerettek volna egy-két fotót. A vállalkozás elindítása óta a Vizslafotózás kamerái előtt több ezer ember-állat páros állt (vagy éppen ült, esetleg feküdt) már, így Göblyös Péternek átfogó képe lehet arról, hogyan alakult az elmúlt évtizedben az állattartási kultúra hazánkban. Vajon tudjuk jól szeretni a házikedvenceinket?
„Bőven van még min dolgozni, a megnyugtató helyzettől nagyon messze vagyunk, főleg, ha az állatvédelem területén nézünk körül – mutat rá Péter. – Az látható, hogy most már vidéken is egyre tudatosabban vállalnak háziállatot az emberek, sokkal kevésbé a megszokások, hagyományok által vezérelve, ahogy az régen jellemző volt. A kulcs az edukáció és a saját élmények: ha valaki megtapasztalja, hogy egy kutyával milyen különleges kapcsolat építhető ki, máshogy fog az állatokhoz állni. Ez egy hosszú út, aminek még az elején járunk. a magunk eszközeivel próbálunk ehhez mi is hozzátenni, talán nem teljesen eredménytelenül.”
