Mitől férfi a férfi napjainkban? Mi a feladata, szerepe ezekben a zavaros időkben? Van-e még egyáltalán férfiasságról, sőt, férfi nemről beszélni 2024-ben, vagy ez mind csupán társadalmi konstrukció, amelyet lassan elmos a történelem folyama? Lehet-e, kell-e, érdemes-e beszélni minderről a fenti rettentes modorosságok és képzavarok nélkül? Sajnos nem tudom – biztos több Jordan B. Petersent kellene fogyasztanom, illetve nem ártana a legutóbbi kísérletem után újra belelesni Andrew Tate munkásságába –, de arra mégis van egy erős tippem, hogy mitől férfi a férfi ebben a #metoo utáni woke világban.
A férfi attól férfi, hogy áll a vízparton olyan arccal, mintha most közölték volna, hogy meg kell ismételnie a biológia érettségit, és suta karmozdulatokkal próbálja arrébb hessegetni a csaját, miközben az naptejjel próbálja bekenni, eközben pedig azt sziszegi a foga között, hogy „jóvammá’, haggyálmá’, jó lesz má’ az”.
Természetesen nincs szó reprezentatív felmérésről, vagy szociológiai igényű megfigyelésről, mégis ezt látom minden létező vízparton, uszodában, vagy akár az utcán, félmeztelen szituációkban. Meggyőződésem tehát, hogy a férfiaknak ez az egyik utolsó közös élményük, ez az, amit egyszer, de inkább rendszeresen mindegyikük átél a segédmunkásoktól a menő üzletembereken és az atomfizikusokon át a genderszakos doktoranduszokig: állnak és próbálják lebeszélni a nőket a naptejezésről.
Miért csinálják ezt?
Illetve bocsánat: csináljuk. A többes szám, harmadik személy ellenére ugyanis természetesen én is érintett vagyok, így elég magamba tekintenem, hogy megfejtsem a jelenséget, amelynek oka egyszerre végtelenül bonyolult és lehangolóan prózai. Egyrészt arról van szó, hogy a cinikus szépségipar, látván, hogy a férfiakat hiába próbálja meggyőzni, hogy legyenek örökké elégedettek a testükkel, inkább a nőket célozta be, velük könnyebb a dolga. Bennük ugyanis hagyományosan és rendszerszinten rendkívül könnyű örök bűntudatban és elégedetlenségben tartani, amiért nem felelnek meg az ugyanezen ipar által kreált szépségideálnak, míg bennünket, férfiakat arra szocializálják (értsd: szocializáljuk egymást), hogy tök oké az, ahogy kinézünk, és különösebb dolgunk nincs ezzel. Erre végtelen számú bizonyítékot tudnék hozni az olyan népi szólás-mondásoktól, mint az „elég az, ha egy hajszállal szebb az ördögnél” a mémekig, amelyek szerint a nők tizenöt terméket használnak az esti rutinnál, mi pedig mindent egy darab tusfürdővel oldunk meg, és szívünk szerint még az autónkba is azt töltenénk.
Ebből logikusan következik, hogy a kencék és krémek – és lássuk be, minden gyakorlati haszna ellenére a naptej is ide tartozik – „csajos” téma, ha pedig férfi használ ilyesmit, az – nem píszí, tudom, de ha egyszer tényleg így mondjuk egymás között – „buzis”. A férfiak tehát egy nagyon szűk réteget leszámítva idegenkednek minden krémes halmazállapotú terméktől, amelyet nem lehet megenni, még akkor is, ha a nyaralásuk, az egészségük, sőt, adott esetben az életük múlik rajta. Értjük, hogy kell a naptej, de akkor is hagyjanak már békén ezzel! Arról nem is beszélve, hogy a férfi, ha épp kenik, kiszolgáltatott, és ami még rosszabb: közszemlére teszi kiszolgáltatottságát. Júniustól szeptemberig szinte hallani a siófoki bícsen a törékeny férfiasság kollektív recsegését-ropogását.
Fotó: Getty Images
Ezt természetesen nem mondjuk ki; racionalizálnunk kell tehát a racionalizálhatatlant, azaz azt, hogy miért utasítjuk vissza ezt a kétperces műveletet, amin akár az életünk múlhat. Azzal segítjük tehát a legtöbbet, ha végigvesszük a férfiak szokásos érveit ebben az ügyben, és sorra megcáfoljuk őket.
Akkora baj nincs is, az ózonlyukról is rég hallottunk már, egy kis napozásba még senki sem halt bele!
Abba talán nem, de a rendszeres és nem feltétlenül szándékos „kis” napozásba már annál többen. A baj egyébként óriási: a Magyar Dermatológiai Társaság tavalyi adatai szerint az ezredforduló óta megduplázódott a bőrrákos esetek száma. Tehát azóta, amióta elterjedt az internet és elvileg mindenki tájékozódhat a napozás veszélyeiről. Ebben nyilván szerepet játszik az akkoriban robbanó szoláriumpiac, de közre játszik a lustaság is: egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy nyaranta egyszer-kétszer leégni bizony nagyon nem oké.
Manapság évi 2500 melanoma, 4500 laphámrák és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak.
A Sziget Fesztiválon is szűrtek, és bizony minden századik jelentkezőnél bőrrákgyanús elváltozást találtak. Wikonkál Norbert bőrgyógyász onkológus elmondta, hogy a globális felmelegedés miatt nő a kockázat, hiszen egyre tovább éri UV-sugárzás a szabad bőrfelületeket. A betegség különösen gyakori fiatal nők és idősebb férfiak körében, az ötéves túlélési esély pedig több mint 90 százalékos, de ahogy megjelenik az első nyirokcsomóáttét, máris 60 százalék körülire csökken – és a betegek jó része még mindig későn jelentkezik, azaz nem megy orvoshoz az első tünetek megjelenésekor.
Jó, de én már lebarnultam, nekem most már nem kell a naptej!
Értjük, honnan ered a tévhit, hogy a napbarnított emberekre kevésbé veszélyes a sugárzás, hiszen aki már lebarnult, az leégni sem tud, nem igaz? Nem, sajnos nem igaz. A nap ugyanúgy károsítja a minden nap a szabad levegőn dolgozó munkások bőrét, mint azét, aki azon a nyáron először merészkedik ki a strandra. Tény, hogy a fehérebb bőrűek esetében nagyobb a melanoma kockázata, akárcsak a kék szeműekre, a vörös vagy szőke hajúakra és a szeplősökre; további kockázatot jelent, ha valakinek ötvennél is több anyajegye van, ha családjában előfordult már bőrrák, ha 50 év feletti, vagy ha szervátültetésen esett át. Önmagában tehát az, hogy egy kicsit sötétebb a bőre az embernek, nem ad felmentést a naptej alól.
Azokra se hallgassunk, akik profi napozóként pózolva módszeresen szoktatják hozzá magukat a sugárzáshoz, nyaralás előtt lebarnítják magukat, rosszabb esetben szoláriumoznak is: ők ezzel nem bebiztosítják magukat, hanem még több UV-sugárzásnak teszik ki a bőrüket, tehát a kockázat is nagyobb.
Felhős az idő, menjél a krémeddel máshová!
Nem véletlenül – és semmiképp sem felesleges riogatásképpen – emlegetik a meteorológusok, hogy a felhők nem védenek meg a sugárzástól. Annyira nem, hogy adott esetben még veszélyesebb is lehet felhős időben „napozni”, nem csak azért, mert óvatlanabb az ember, hanem azért, mert a sugárzás ereje még erősebb is lehet, mint tiszta időben, bármilyen furcsán is hangzik ez. Hogy miért? Egyszerű fizika.
Az UV-sugárzást három kategóriába sorolják: A, B és C bevűtel jelölik veszélyesség szerint. A C árt a legtöbbet, ám ezt szerencsére kiszűri az ózonréteg, már ahol sértetlen. (Felettünk a dolgok jelen állása szerint az.) Az A sem ártalmatlan, de a B miatt égünk le és alakulnak ki a bőrön a rákot „előkészítő” folyamatok. Ez a hullámhossz márpedig áthatol a vékony felhőrétegen. Vastag felhőtakaró alatt valóban nem égünk le, ám a felhőknek megvan az a tulajdonságuk, hogy szakadoznak, vagy odébb mennek; ha csak az ég felét borítják be a gomolyfelhő, akkor pedig úgy törik meg és irányítják a napsugarakat, hogy az UV-B sugarakat még koncentráltabban kapjuk az arcunkba (vállunkra, mellkasunkra, hátunkra), mintha teljesen tiszta lenne az ég.
D-vitaminra azért mégiscsak szüksége van az embernek, nem?
Igen, enélkül a legapróbb mozdulatoktól eltörtének a csontjaid és felmondaná a szolgálatot az immunrendszered. Két baj van ezzel az érvvel: az egyik az, hogy a D-vitamint fényvédő krémmel is termeli a szervezeted, ha napfény éri, erre hivatkozva tehát ne akard megúszni a valóban kellemetlen és ciki krémeztetést. A másik az, hogy ezt a vitamint még ezer másik forrásból is beszerezheted, például közvetlenül, tabletta formájában.
Fotó: Getty Images
Három óra öt perc van, háhá, most már napozhatok bármennyit naptej nélkül!
A szakértők is megmondták, hogy 11 és 15 óra között kell fényvédőzni, velük meg csak nem vitatkozik az ember, nem? A válasz az, hogy igen, a szakértők valóban megmondták – húsz évvel ezelőtt. Azóta azonban változott a világ és vele együtt a tudomány is: sokat fejlődött a bőrgyógyászat és a klímaválság is a nyakunkon, így a most érvényes álláspont szerint
10 és 16 óra között tíz percnél tovább napozni veszélyes, de tulajdonképpen egész nap az.
Az UV-sugárzásnak ugyanis némi D-vitamin-termelésen és a barnaságon kívül semmi előnye nincs (már ha ez utóbbit annak vesszük), hátránya azonban annál több, ám mivel az emberek szeretik értelmetlen és káros dolgokkal lekötni magukat, nem marad más, mint hogy figyelmeztessék őket a veszélyekre. A lényeg, hogy szó sincs arról, hogy 16 óra után egy perccel már kifeküdhetsz a napra védelem nélkül: naptejezni bizony reggeltől estig kell, az említett órákban pedig még így sem ajánlatos, már csak a hőguta miatt sem.
De rajtam sok a szőr, nem lesz baj
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt épelméjű, felnőtt férfi szájából még nem hallottam, de az enyémből már hallották. Ha esetleg, hogy is mondjam, érintett vagy a témában, és ezt valaha felhoznád érvként, ha elkezdenek naptejjel fenyegetőzni a nők, ne tedd. Nem működik. Mármint az érv sem, és a szőr általi védelem sem. Ha a nőkre nem hallgatsz, legalább az én hülyeségemből tanulj, könyörgöm.
Egyébként meg hallgass a nőkre!
