nlc.hu
Sztárok
Rejtélyes halálok Hollywoodban

6 rejtélyes haláleset Hollywoodban

Volt olyan színésznő, akit elnyelt a víz, és volt olyan rendező, akit saját házában lőttek hátba.

Egészen pontosan 62 évvel ezelőtt találtak rá holtan Hollywood egy legismertebb színésznőjére, Marilyn Monroe-ra. Gyönyörű volt, ragyogó, akit imádtak a férfiak, ugyanakkor ő maga nehezen dolgozta fel mindazt, ami vele történik. Mindössze 36 éves volt, amikor meghalt a hálószobájában.

Monroe halálát hivatalosan öngyilkosságnak minősítették, amelyet gyógyszertúladagolás okozott. Ám a halálával kapcsolatos összeesküvés-elméletek még ma sem csitulnak. A legtöbben azt gondolják, hogy a színésznőnek nemcsak John Fitzgerald Kennedy volt a szeretője, hanem annak öccse, Robert is. Ezt pedig, csak megerősítette Monroe házvezetőjének 1983-as interjúja. „Miért falaztam ennek az egésznek”– mondta halkan az asszony, amikor pedig a BBC riportere visszakérdezett, hogy ezt mégis mire értette, így felelt: „Hát persze, hogy Bobby Kennedy ott volt a halála előtti estén a házban, viszonyuk volt.”

A nő állítólag a vallomásában is ezt mondta, de a rendőrség külön erre az ügyre létrehozott munkacsoportja, soha többet nem kérdezte ki.  Hogy ez az egész ügy mennyire kusza és homályos, azt talán a híresség ügynöke vázolta fel a legjobban: „Marilyn haláláról senki nem tudja az igazságot. És senki nem is fogja elmondani…”

Kegyetlenség, ami sokkolta Hollywoodot

Talán az egyik legkegyetlenebb gyilkosság, amit Hollywood látott, az az 1947-es „Fekete Dália”, vagyis Elizabeth Short halála. A mindössze 22 esztendős lányra meztelenül találtak rá Los Angeles egyik elhagyatott területén. Testét deréktájon ketté vágták, arcát fülétől a füléig átvágták. A nyomozók idővel arra is találták jelet, hogy megkötözték. Az ügy azóta is megoldatlan. Elizabeth pedig örökre úgy maradt meg az emberek emlékezetében, mint „Fekete Dália”.

Elizabeth Short és egy férfi, aki sokak szerint a gyilkosa lehetett (fotó: AFP/Getty Images)

Elizabeth Short és egy férfi, aki sokak szerint a gyilkosa lehetett (fotó: AFP/Getty Images)

Ahol a férj lehet a bűnös

Jöjjön egy olyan haláleset, ami kapcsán még ma is sokan biztosak benne, hogy az áldozat férjének vér tapad a kezéhez. 1981-et írtunk, amikor a színésznő Natalie Wood hajózni ment a férjével Robert Wagnerrel, és barátjukkal Christopher Walkennel. A hajón természetesen még ott volt a kapitány is. A hírek szerint a két férfi összeszólalkozott, Natalie pedig jó éjt kívánt és lefeküdt aludni. Wagner arról beszélt, hogy mire ő is bement a kabinba, a neje már nem volt ott. A férj feltételezése szerint, Natalie megcsúszott a hajón és vízbe esett. Holttestét néhány nappal később találták meg, halálát pedig fulladásnak minősítettek.

De mégis; mi történt valójában azon a hajón? Az is érdekes, hogy Wagner miért forszírozta annyira a hajókázást, amikor neje ismerten rettegett a nyílt víztől. Nem volt titok Hollywoodban az sem, hogy Wood és Walken között szerelmi viszony szövődött, amit a nő férje nem tudott feldolgozni. A rendőrség akkor nem nagyon bolygatta az ügyet, annak ellenére, hogy a kapitány többször is jelezte nekik, hogy Wagnernek köze lehet a színésznő halálához.  Nagy meglepetésre 2011-ben a Los Angeles Megyei Seriff újra elővette az ügyet. Egy évvel később a korábban megállapított „véletlen fulladásról” a halál okát „fulladásra, és egyéb nem ismert tényezőkre” módosították. Az új nyomozás alatt Wagner egyáltalán nem működött együtt a rendőrséggel. Vélhetőleg soha nem fogjuk megtudni így az igazat.

Wagner és Wood (fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Wagner és Wood (fotó: Silver Screen Collection/Getty Images)

Egy megtört anya nyomozása

George Reeves 26 éves volt, amikor szerepet kapott az Elfújta a szélben, majd 13 évvel később az ötvenes évek egyik népszerű sorozatában, a Superman kalandjaiban lett a szuperhős. 1959-ben azonban tragikus és rejtélyes módon ért véget az élete: a 45 éves férfire meztelenül találtak rá a Beverly Hills-i otthonában. Halálát egy, a halántékán áthatoló golyó okozta.  Bár az esetet akkor öngyilkosságnak gondolták (amiről a 2006-os Hollywoodland film is szól), az édesanyja nem akarta elfogadni ezt. Az asszony külön nyomozást indított, amely alatt felmerült a gyanú, hogy a színész volt szeretője, Toni Mannix fizetett azért, hogy Supermant megöljék.

Fotó: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Fotó: ABC Photo Archives/Disney General Entertainment Content via Getty Images

Soha nem mondták ki az igazat

Sorozatok és dokumentumfilmek sokasága szól arról az ügyről, ami 1994-ben megrázta egész Hollywoodot. Nicole Brown Simpson ekkor már két éve elvált férjétől, az általa erőszakosnak leírt O.J. Simpsontól. A nőnek sikerült új életet kezdeni, de nem volt igazán komoly kapcsolata a válása után. A halála előtt hat héttel találkozott Ron Goldman pincérrel, akihez még igencsak kezdetleges, mondhatni plátói viszony fűzte.  24 órával  a halála előtt, Nicole felhívta barátnőjét Kris Jennert (a Kardashian és a Jenner lányok anyját – a szerk.) és azt kérte, hogy másnap ebédeljenek együtt. „Nicole úgy fogalmazott, hogy valami fontos dolgot akar mondani” – mondta egy interjúban Kris, de a találkozóra már soha nem került sor.

A halála napján Nicole elment a gyermekei iskolai előadására, majd megvacsorázott a barátaival. Késő este a ház előtt állt Ron Goldmannel, amikor valaki halálra késelte őket. A két holttestre valamikor éjfél után találtak rá. A kétgyermekes anya magzatpózban feküdt a füvön, és összesen hét szúrást kapott. A boncolás során kiderült, hogy a fején, a torkán és a nyakán annyi szúrást kapott, hogy majdnem lefejezték. Ront szintén kegyetlen módon késelték halálra.

Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images

Fotó: Vinnie Zuffante/Getty Images

Volt férjét O.J. Simpsont bíróság elé állították a két gyilkosság miatt, miután vérfoltos kesztyűket, és Goldman ruhájából származó szálakat találtak az otthonában. A helyszínen pedig olyan hajat találtak, amely hasonló volt Simpsonéhoz, valamint véres lábnyomokat, amelyek megegyeztek az ő cipőméretével. Mindez azonban nem bizonyult elég bizonyítéknak a bíróság szerint, és 1995 őszén felmentették O.J.-t, ami igencsak felháborította a közvéleményt. Az egykori sportoló 2024-ben halt meg.

Maffia, vagy a hazug inas végzett a rendezővel?

A következő férfi 1908-ban magyarázat nélkül elhagyta a családját, nevét pedig Pete Tannerről William Desmond Taylorra változtatta. A férfi a környezete szerint depressziós volt, és nehezen tudta letenni a poharat. A következő években beutazta Kanadát, Alaszkát és az Egyesült Államok északnyugati régióját. Volt, hogy aranyat bányászott, máskor színjátszó társulatokhoz csatlakozott. 1912-ben aztán San Franciscóba utazott  és korábbi barátaitól kért kölcsön, hogy Los Angelesben kezdhessen új életet.

1913-ban forgatta az első filmjét a New York Motion Picture Company stúdiónál. A következő 9 évben pedig közel 60 filmet, rövidfilmet rendezett. A munkája során találkozott Neva Gerber színésznővel, akivel 1919-ben eljegyezték egymást. A hírnévnek köszönhetően volt felesége és lánya előtt sem maradt titokban, hogy filmes lett. 1922-ben azonban a sikeres rendezőt holtan találták a hollywoodi otthonában. Halálát egy lövés okozta, amely a hátán találta el. Bár több szemtanú is jelentkezett a rendőrségnél mondván, hogy láttak egy fiatal, sötét hajú férfit, ahogyan elhagyja Taylor házát, a rendőrség mégsem tartóztatott le senkit az ügyben.

Fotó: Getty Images

Fotó: Getty Images

Ebben a halálesetben is számos elmélet létezik. Az egyik szerint a férfi viszonyba keveredett Mabel Normand színésznővel, aki hozzá hasonlóan kokainfüggő volt. A pletykák arról  is szólnak, hogy a rendező tiszta akart maradni, és feljelentette a nő kokaindílereit, amikor a bűnözők rájöttek, és jobbnak látták elhallgattatni.

Egy másik felvetés szerint a sikkasztó-hamisító Edward F. Sands hét hónappal a rendező halála előtt munkát kapott nála, mint inas és szakács. Taylor nem tudta, kit fogadott be a házába, mivel a férfi több álnevet is használt. Míg a filmes 1921 nyarán Európába utazott, inasa csekkeken kezdte hamisítani a nevét, és összetörte az autóját is. A gyilkosság után soha többet nem látták a férfit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top