nlc.hu
Sztárok
Imádják a belgák trónörökösét, Erzsébetet

Megvan benne az “X” – Erzsébet hercegnő, akiből Belgium első királynője lesz

II. Erzsébetet tarja a példaképének, túl van a katonai kiképzésen, egész életében kitűnő tanuló volt és a belga lapok a monarchia jövőjét látják be. Ő Erzsébet, belga koronahercegnő, aki idén októberben lesz 23 éves.

A nőfaló nagypapa

Nem volt könnyű helyzetben a belga Fülöp király, amikor 2013-ban hatalomra került; nőfaló édesapja ugyanis, igencsak meggyengítette a monarchia intézményét. Ahogyan korábban írtuk, szinte érthetetlen, miért nem csapott még le Hollywood a kicsapongó ex-király, vagyis II. Albert életének történetére. A férfi bár nem született trónörökösnek, mégis belga király lett – mivel bátyja örökös nélkül halt meg. Ez egyébként 31 éve, 1993-ban történt. Albertet már egészen fiatal korától a „nőfaló” jelzővel illették. A legnagyobb botránya 1999-ben robbant ki, amikor  egy Delphine Boël nevű nő azzal állt elő, hogy ő Albert törvénytelen, negyedik gyermeke. A király tagadott, a nő DNS tesztet követelt, a helyzet pedig 2013-ra tarthatatlanná vált. A belga uralkodói család tudta, hogy csak úgy élhetik túl ezt a botrányt, ha Albert lemond. Delphine-t egyébként 2020-ban ismerték el hivatalosan, mint az ex-király gyermekét. A nőt akkor fogadta a palotában a fivér, Fülöp király.

Apa, a visszafogott

Egy generációval máris közelebb kerülünk Erzsébethez. A hercegnő édesapja, Fülöp király teljesen távol tartja magát a botrányoktól és így tesz felesége, az egykor logopédusként dolgozó Matild is. A királyné nem nemesi család sarja, apja egy korábban visszavonult belga politikus, édesanyja pedig Anna Maria Komorowska lengyel grófnő. Ám grófi felmenők ide, vagy oda, Matild egészen addig teljesen hétköznapi életet élt, amíg nem házasodott össze Fülöppel. Egészen az eljegyzésig nem is szerepeltek a magazinokban, vagy a bulvárműsorokban. Ugyanis három éven keresztül sikerült titokban tartaniuk a kapcsolatukat. Házasságuk alatt négy gyermekük született:  Erzsébet hercegnő 2001-ben, idősebbik fiuk, a csupaszív Gabriel 2003-ban, öccse Emmanuel 2005-ben és legkisebb gyerekük, Eléonore 2008-ban jött a világra.

A belga király és családja

A belga király és családja. Pinkben Erzsébet a trónörökös. (Fotó: Profimedia)

Erzsébet tehát majd az apját, Fülöpöt váltja egyszer a trónon. És bár koronahercegnő, vagy ha jobban tetszik trónörökös, alig ismerik az emberek.

Katonai kiképzés és elit egyetem

Amikor Fülöp legidősebb lánya, 2019-ben betöltötte a tizennyolcat, beszédében megígérte, hogy az ország mindig számíthat rá. Elköteleződése a hazája felé erős, és sérthetetlen. „Tudom, hogy még nagyon sokat kell tanulnom. Szeretném jobban megérteni a világot, országunk lakosait, és segíteni nekik, azáltal, hogy a legjobbat adom magamból. Belgium számíthat az elkötelezettségemre.”

Erzsébet oktatására nagy gondot fordítottak a szülei. Abba a walesi iskolába járt, ahová Leonor spanyol trónörökös és Alexia holland hercegnő. Miután végzett a vizsgáival, 2020-ban megkezdte egyéves társadalmi-, és hadtudományi kiképzését. Azzal, hogy csatlakozott a Királyi Katonai Iskolához, Erzsébet a királyi család egy régi hagyományát folytatta.

Erzsébet belga koronahercegnő

Erzsébet belga koronahercegnő a hadseregben. (fotó: Profimedia)

A hercegnő, aki folyékonyan beszél hollandul, franciául, németül és angolul,  2021-ben a Lincoln College-ban, az Oxfordi Egyetem egyik főiskolájában kezdte meg tanulmányait. A három éves képzés alatt történelmet és politológiát tanult, idén júliusban  diplomázott le, az oxfordi Sheldonian Színházban tartott diplomaosztó ünnepségen az egész családja részt vett.

A trónörökös azonban még nem fejezte be a tanulást. Ősztől politikai mesterképzésben vesz részt a Harvard Egyetemen Bostonban. „Ez egy kétéves kurzus, amivel a hercegnő befejezi az egyetemi tanulmányait. A hercegnő egy nemzetközi csereprogram keretében vesz részt az amerikai iskola képzésében”- állt a közleményben idén nyáron.

Miközben az egyetemen Erzsébet persze próbál pont olyan lenni, mint a többiek, azt azért mások nem mondhatják el magukról, hogy legjobb barátaik között ott lenne Ingrid Alexandra norvég hercegnő, vagy Katalin Amélia holland koronahercegnő.

Új utakon

Tíz évvel Erzsébet születése előtt 1991-ben vezették be a belgák a trónöröklési rend módosítását. Ennek értelmében már nem a legidősebb fiú, hanem nemtől függetlenül a legidősebb gyermek örökli a trónt. Így Erzsébet lesz majd az első belga királynő.

Megvan benne az a bizonyos X-Faktor

Erzsébet, aki október 25-én lesz 23 esztendős, saját, a szüleitől független közleményt adott ki II. Erzsébet halála után, 2022-ben. „Őfelsége II. Erzsébet királynő inspiráló példakép volt sokunk számára. Fiataloknak és időseknek egyaránt. Ahogyan több millióan a világon, úgy én is gyászolom azt a rendkívüli személyt, akinek példamutatása mély hatást gyakorolt ​​a fiatalabb generációkra, így rám is.”

Az alázatos és szorgalmas hercegnőről pedig áradozik a sajtó. „A belga monarchiának nagy szerencséje van Erzsébettel. A királyi család nem mindig volt különösebben népszerű, gyakran találták szembe magukat azzal a kritikával, hogy ez bizony egy elavult intézmény. De ha Erzsébet szóba kerül, az emberek izgatottak lesznek – pozitív értelemben. Ő a monarchia jövője, és ő lesz Belgium első királynője is. Ez történelmi jelentőségű. Ő a következő generáció megtestesítője” – mondta Wim Dehandschutter monarchia szakértő The Brussels Timesnak. Ezt látszott alátámasztani az a 2023-as közvélemény kutatás is, amelyben a lakosságot a királyi családról kérdeztek. A hercegnő pedig népszerűségben túlszárnyalta a nép korábbi kedvencét, az édesanyját is.

Fülöp belga király, a királyné és Erzsébet, a hercegnő diplomaosztóján

Fülöp belga király, a királyné és Erzsébet, a hercegnő diplomaosztóján (Fotó: Profimedia)

Egy protokollszakértő szerint – akit szintén a már említett lap idéz -, Erzsébet bájos, fiatal és kellemes a megjelenése. „Azt mondhatnánk popkulturális utalással, hogy megvan benne az a bizonyos X-Faktor. Tudja, mikor és hogyan kell felszólalnia, szót ért a belga emberekkel. Láthatóan nem kényelmetlen számára, ha a figyelem középpontjába kerül.”

Erzsébet, aki a Vogue divatmagazin szerint, a világ egyik legstílusosabb hercegnője, talán nem a legboldogabb tőle, de sok szakértő szerint, annak is eljön lassan az ideje, hogy megfelelő párt találjon. „Biztosítania kell majd a monarchia folytonosságát, ami gyerekvállalást jelent. Sokszor felmerül, hogy Erzsébet már 2030-ban átveheti a hatalmat az apjától, de szerintem sokkal valószínűbb dátum lehet 2040”- magyarázta kicsit sem finomkodva Dehandschutter, akit azért annyival kiegészítenénk, hogy Erzsébetnek nem szükséges megházasodnia ahhoz, hogy trónra kerüljön.

A Het Laatste Nieuws lap szerint, a hercegnő az egyetemen találkozott a szintén történelem szakos Nicholas Dodd-dal, és kettejük között  több alakult ki barátságnál. A fiú családja viszont a Manchester Evening News-nak nyilatkozva rövidre zárta a pletykákat. „A hír hamis”- mondták. Ezzel együtt is a brit Tatler magazin úgy véli, hogy Erzsébet egy olyan modern koronahercegnő, akit nem a származás, hanem az érzelmek irányítanak. „Úgy tűnik, hogy a hercegnő ahelyett, hogy szigorúan ragaszkodna az évszázados normákhoz, a szívügyek tekintetében a modernebb megközelítését választja. Csatlakozik azokhoz a hercegnőkhöz, akik nem a származás, hanem az érzelmeik alapján választanak párt maguknak.”

Erzsébet, a divatikon. Csekkold a ruhatárát!

Erzsébet hercegnő és a holland Katalin Amália trónörökös.
Megnézem
Összes kép (6)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top