
Krausz Gábor számára még mindig meghatározó élmény, hogy elvállalta anno a Dancing with the Stars-t a TV2-n. Tette ezt mindannak ellenére, hogy igen távol állt tőle a parkett.
„Az első adásba mi voltunk az elsők, maga volt a rettegés. Már számoltak vissza, 15 másodperc volt az élő adásig. Azon gondolkodtam, itt van előttem ez a lépcső, hogy tudnék róla úgy leesni, hogy kitörjön a bokám, eltörjön a lábam, és ne kelljen nekem most táncolni” – idézte a story.hu a sztárséfet, aki minderről a Jövök neked eggyel című podcastban mesélt.
A műsor azonban végül nemcsak győzelmet hozott számára, hanem egy életre szóló szerelmet is: itt találkozott a későbbi feleségével, Mikes Annával, akivel azóta is boldog házasságban élnek. Ráadásul a sztárséf csak most vallotta be, hogy a Dancing with the Stars-nak már az első adásában beleszeretett a táncosnőbe. Éppen az fogta meg Annában, ahogy a műsor első adásának feszült pillanataiban viselkedett vele.
„De Anna! Ő csodálatos volt! Csodálatos tanár, olyan gladiátor motivációs szöveget nyomott nekem az utolsó 10 másodpercben, hogy átkapcsoltam. Ott szerettem bele” – vallotta be Krausz Gábor.
A Dancingben találtak egymásra Krausz Gáborék
Mint ismert, hónapokig lázban tartotta az országot, vajon összejön-e Krausz Gábor és Mikes Anna. A séf és a táncosnő a Dancing with the Stars-ban ismerkedett meg egymással és hétről hétre egyre jobban izzott a levegő körülöttük. Az éppen válófélben lévő Krausz Gábor nem sokat osztott meg a magánéletéről ebben az időszakban. Igyekezett a munkára és a műsorra koncentrálni, miközben minden a válásáról, Tóth Gabi nyilatkozatairól és az újdonsült szerelemről szólt körülötte. A táncműsor vége után pár nappal azonban megelégelte a találgatásokat és egy közös fotóval tudatta, valóban egy párt alkotnak Mikes Annával.
Kiemelt fotó forrása: Jövök Neked Eggyel! podcast – videó
Olvass még Krausz Gáborról az nlc-n!
- „Pontosan tudjuk, hogy sokan csak az „öt perc hírnév” miatt jönnének a műsorba” – Krausz Gábor a Séfek séféről
- Krausz Gábor kínos helyzetbe hozta Mikes Annát
- „Minden héten kirúgtam valakit” – Krausz Gábor nem ismerte fel egykori alkalmazottját, akit ő tett lapátra