Magyar Péter vasárnap jelentette be közösségi oldalán: hétfőn személyesen találkozik Polgár Judittal és megkérdezi tőle, vállalná-e a köztársasági elnöki szolgálatot az új Alkotmány elfogadásáig. Bejelentésében hosszan méltatta a sakklegendát. De ki is Polgár Judit és mitől vált ikonná az évtizedek alatt?
Csodagyerekként tartották számon Polgár Juditot
Polgár Judit 12 éves korától kezdve, egyedülálló módon 26 éven át vezette megszakítás nélkül a női világranglistát. A sakktörténet legeredményesebb női játékosaként vált legendává. A Magyar Szent István-renddel kitüntetett sakkozó nyolc alkalommal kapta meg a női Sakk-Oscar-díjat, közte az évszázad női sakkozójának járó Oscart is.
Testvéreivel már gyerekkoruktól kezdve készültek arra, hogy sakkvilágbajnokok legyenek. Édesapjuk egy pedagógiai kísérlettel bizonyította be, hogy a gyermekek csúcsteljesítményre képesek, ha már kicsi koruktól, de életkoruknak megfelelő módon képzik őket egy speciális területen. Esetükben a sakkban.
A lányok nem jártak iskolába, sőt óvodába is alig, magántanulókként pedagógus szüleik adták át nekik a kötelező tananyag ismereteit, miközben egymásnak adták a kilincset lakásukban a sakknagymesterek. Mára mindannyian több diplomával büszkélkedhetnek, számos idegen nyelven beszélnek és a legnagyobb sakkjátékosok közt tartják őket számon.
A család szerény körülmények között élt, sok áldozatot hoztak a folyamatos fejlődés és a sikerek érdekében. Hatalmas családi összefogással és kitartással sikerült elérni mindazt, amire ma is büszkék lehetnek. „Apu úgy gondolta, hogy ezzel a módszerrel tudja nekünk legjobban biztosítani, hogy sikeresek és boldogok legyünk és hogy kitörjünk abból az egyszerű életformából, amiben éltünk. Végül tényleg igaza lett, de ehhez nagyon nagy elszántságra volt szükség a részéről. Fanatikusan hitt abban, hogy csak ez az út létezik, és ez segített nekünk átvészelni a legnehezebb időszakokat is” – nyilatkozta néhány évvel ezelőtt Polgár Judit, aki már ötéves korában tanulgatta a sakklépéseket.
Csodagyerekként tartották számon őket, viszont bírálatból is bőven kijutott nekik. A szülőket itthon azzal vádolták, hogy megfosztották gyerekkoruktól a lányokat. Külföldön azonban inkább izgalmas érdekességként, csodálattal tekintettek életmódjukra, elismerve sikereiket.
Polgár Judit új fejezetet nyitott a sakk történetében
Polgár Judit olyan világbajnokokat győzött le, mint Kaszparov, Karpov és Halifman, célja pedig mindig az abszolút világbajnoki cím volt, így soha nem játszott olyan versenyen, ahol csak női ellenfelei lettek volna.
Ő volt az első lány, aki korosztályos fiú világbajnokságot nyert, ráadásul kétszer is, az első nő, aki a legjobb 10 közé került az abszolút világranglistán. Szintén az első nő volt, aki férfiak közt 2005-ben világbajnoki döntőn vett részt, és az első nő, aki Európa-bajnokságon abszolút kategóriában érmet szerzett.
Hagyományosan a nők és férfiak külön játszottak, a kilencvenes években éppen a Polgár-testvérek hozták meg a változást. „Olyan lettem, mint egy sellő: se férfi, se nő. Egész életemben megkaptam, hogy férfiagyam van női testben. A sakkedzőm is sokszor mondta, hogy én csak külsőre vagyok nő” – mondta el magáról Polgár Judit.
2014-ben jelentette be a The Times magazinban, hogy befejezi aktív versenyzői pályafutását, hogy a jövőben alapítványára és az iskolai sakkoktatás népszerűsítésére koncentráljon.

Polgár Judit (Forrás: Fotocentral, Nagy Zoltán)
A gyerekek képességfejlesztését tekinti fő céljának Polgár Judit
Alapítványa a Polgár Judit Sakk Alapítvány a Képességfejlesztésért néven 2012-ben indult útjára. Célja, hogy egyedülálló és komplex módszerekkel segítse a közoktatásban a gyerekek képességfejlesztését. Az alapítvány Sakkpalota címmel tankönyvek és munkafüzetek sorozatát is kidolgozta, ezzel 2015-ben elnyerve a Magyar Termék Nagydíjat, illetve a Frankfurti Könyvvásáron a Legjobb Európai Tananyag díját.
A Sakkpalota és Sakkjátszótér programjait néhány éve már külföldön is alkalmazzák, a Sakkpalotában résztvevő magyar gyermekek a felmérések alapján a tantárgyi kompetenciateszteken 40 százalékkal jobb eredményeket értek el társaiknál. „A mi programunk, a Sakkpalota nem konkrétan sakkot tanít, hanem e játék szabályrendszerét használja képességfejlesztésre. Hiszem, hogy gondolkodni, alkotni jó, a kreativitás, amit én főként a sakkban élek meg, teljesebbé teheti az életet” – mondta el a program kapcsán egy vele készített interjúnkban.
Polgár Judit alapítója és főszervezője is annak a Világsakkfesztiválnak, amelyet 2015 óta rendeznek meg évente Budapesten, és amely azóta nagyszabású, nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát a világ 5 legjobb sakkfesztiváljainak egyikeként.
Díjak és elismerések sorát ítélték Polgár Juditnak
Számos díjat és elismerést kapott az évtizedek során Polgár Judit, többek közt a:
- Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét,
- Sakk-Oscar-díjat 8 alkalommal, ebből az egyik az évszázad női sakkozójánnak járó Oscar-díj,
- Prima Primissima díjat,
- Magyar Szent István-rendet,
- Budapest díszpolgára címet,
- James Joyce-díjat,
- Európai Sakk Legenda díjat,
- Testnevelési Egyetem díszdoktori címét.
2026-ban a Sundance fesztiválon mutatták be a Netflix Polgár Juditról készült dokumentumfilmjét A sakk királynője címmel. 2025-ben a világ egyik legnépszerűbb oktatási portálja, a SuperScholar a világ 10 legintelligensebb emberének listájára választotta őt. Néhány hete pedig a Cambridge-i Egyetem Christ’s College tagjává választották.