
A Gyöngyösi TV első információi szerint lőfegyverrel fenyegette meg a társait három középiskolás szerdán reggel a Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban – számolt be a Blikk. Úgy tudni, a rendőrök nagy erőkkel kivonultak a helyszínre, és azonnal megkezdték a feltételezett elkövetők felkutatását.
A helyi tévé később már úgy korrigálta az esetet, hogy nem történt erőszakos bűncselekmény, a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság közveszéllyel való fenyegetés miatt eljárást indított.
”Erőszakos bűncselekmény nem történt. Több rendőrautó volt reggel a gimnáziumnál, azonban nincs ok a pánikra, minden diák biztonságban van, rendben zajlanak a tanórák. (…) Közveszéllyel való fenyegetés miatt indult eljárás – ezt közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense” – olvasható a Gyöngyösi TV legfrisebb posztjában a közösségi oldalain.
Megszólalt a polgármester
Szókovács Péter, Gyöngyös polgármestere a Facebook-oldalán reagált a történtekre. Hangsúlyozta: tévesek voltak a helyi televízió által közölt információk.
„A Gyöngyösi TV oldalán megjelent, a Berze Nagy János Gimnáziummal kapcsolatos, fegyveres fenyegetésről szóló hír komoly riadalmat és pánikot keltett Gyöngyösön. A közzétett információ nem felel meg a valóságnak. Polgármesterként és magánemberként is elfogadhatatlannak és rendkívül veszélyesnek tartom, amikor egy ilyen fenyegetés kapcsán ellenőrizetlen vagy valótlan információ jelenik meg a nyilvánosságban. (…) A Gyöngyösi TV által közölt információ tehát valótlan volt” – nyugtatta meg a helyieket.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images