Évek óta visszatérő téma, többek között az NLCafé-n is, hogy botrányosan rosszul állunk nyelvtudás szempontjából az EU-ban. (Hogyan lehetne máshogy aposztrofálni az utolsó helyet a rangsorban?) A magyarok 37 százaléka beszél egy idegen nyelven, ami évtizedekkel ezelőtt is pontosan így volt. Összehasonlításként: a 2017-es felmérés szerint az uniós átlag 66%.
Mielőtt bárki elragadtatná magát, elmondjuk, hogy egy halvány A2-es, vagyis alapfokú szintről beszélünk. (Mint megtudtuk, ezeken a felméréseken általában egy igen egyszerű szituációt kell lebonyolítani, vagyis semmi összetett mondat, feltételes mód, globalizációról szóló értekezés nem kell ahhoz, hogy elmondhassuk, és elmondják rólunk, hogy beszélünk például angolul.)
NOT SZPÍK ENGLIS! (Profimedia)
Hogyan lehetséges például az, hogy közel 1000 kontakt óra ellenére (ennyit kap érettségiig átlagosan egy diák) a továbbtanulni szándékozók kevesebb, mint felének van középfokú nyelvtudása?
Véleménye persze mindenkinek van, hiszen kinek nincs tapasztalata a közoktatással? Szúrópróbaszerűen körbe is kérdeztem az ismeretségi körben, mik lehetnek a szülők szerint a legfőbb problémák? (Szándékosan kihagyva az elitgimnáziumokat, hiszen a diákok többsége nem ezekben tanul.)
„A lányom három éve kezdte a gimit, de máris három tanára volt. Mindezt úgy, hogy közben volt egy jó félév, amikor konkrétan senki nem tanította őket. Helyettesítés SEM volt. Miről beszélünk?”
„Tizenöt fős csoportban tanul, tavaly ilyenkor kezdte a németet, azóta rendszeresen kérdezem, hogy mennyit szólal meg. Havonta tíz percre saccolja. Rosszindulat nélkül, mert amúgy bírja a tanárt.”
„A lányomék iskolájából két év után elment gyesre az imádott franciatanár. Azóta eltelt újabb két év, és sehogy sem tudták pótolni az űrt, amit a tanárnő hiánya jelent. Az osztály kisebb része magántanárhoz jár, a nagyobb fele pedig tesz az egészre.’
„Tizedikben kíváncsiságból elküldtem a lányomat egy privát angoltanárhoz, hogy mérje fel a tudását. Gyanús volt, hogy a külföldi utakon semmit nem tud elintézni egyedül. A tanár elővett egy B1-es tesztet, se kép, se hang. Erre csináltatott vele egy A2-es, alapfokú tesztet, aminek az eredménye körülbelül 25 százalék lett. Akkor már hetedik éve tanult angolul. Szóval, ott álltunk ebben a helyzetben, amit sejtettünk ugyan, mégis egyikünk sem hitt el. Hogy hét év angoltanulás után a gyerek alapkérdésekre sem tudott válaszolni. (Érteni sok mindent értett.) Ja, és amúgy négyes-ötös tanuló volt angolból, és abban az évben kezdték el a középfokú könyvet...”
„A fiam osztályában az angoltanulás abból áll, hogy a tanár kiáll a tábla elé, felírja a szabályokat, majd az óra nagy részében nyelvtani feladatokat oldanak meg. Tudom, mert látom a millió fénymásolatot. Utálja az egészet, amit meg is értek. Most beszéltünk épp a többi szülővel, hogy össze kellene állni ketten-hárman, és beíratni a gyerekeket egy magántanárhoz.”
Így is lehet?? (Profimedia)
Nem lenne itt az ideje a változásnak? (Változáson reformokat értek.)
„A statisztikát több oldalról is meg kell vizsgálni, hiszen a mai számokban még benne van az a tendencia is, hogy évtizedeken keresztül minimális motivációja volt a felnőtt lakosságnak a nyelvtanuláshoz – mondta el ezzel kapcsolatban az NLCafé-nak Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke. – Ez az elmúlt három évben gyökeresen megváltozott. Sok embernek alapszükséglete lett a nyelvtudás, elsősorban a munkája, illetve a mobilitás miatt. Ehhez azonban minimálisan járult hozzá a közoktatás, abban ugyanis több mint tíz éve nem volt semmilyen jelentős változás.”
Rozgonyi Zoltán szerint a helyzetet jól szemléltetik a diplomamentő program statisztikái is. „Idén is volt több mint tízezer végzős, aki nem tudta átvenni a diplomáját. Azok közül, akik szerettek volna jelentkezni a diplomamentő program keretében meghirdetett nyelvi képzésekre, a legtöbben A2-es, vagyis alapszinten álltak.”
Friss kutatás, titkos eredmények?
„Ami a probléma kezelését illeti, évek óta jelezzük a minisztériumnak, hogy szükség van egy konkrét helyzetfelmérésre, ami alapján neki lehet végre kezdeni a valódi változást hozó intézkedések kidolgozásának – folytatta Rozgonyi Zoltán. – Ehhez letettünk egy konkrét reprezentatív kutatási tervet az asztalra. Néhány hónap alatt, 20-30 millió forintból pontos képet lehetett volna alkotni. Egy évvel ezelőtt az Emmitől azt a választ kaptuk, hogy a saját szakértőivel elvégzi a felmérést. A kutatásban részt vevő kollégáktól úgy tudjuk, hogy ez 2017. végén, 2018 elején meg is történt, az eredményeket azonban azóta is titok övezi. A szakértőket is titoktartásra kötelezték. Az idei szeptemberre ígértek egy konferenciát, ahol bemutatták volna a felmérés eredményeit, ebből sem lett semmi.”
Az elnök szerint sokan fogalmaznak meg markáns véleményt arról, mik a fő problémák, köztük sok tanár is, de reformokat nem lehet „tíz embertől is hallottam, hogy…” illetve „sok éve azt tapasztalom, hogy…” típusú magyarázatokra építeni.
„Két dolog tudható biztosan: 1. a két tannyelvű iskolákban tanuló diákok nagyobb eséllyel szerzik meg a középszintű nyelvtudást, és ez nem csupán a magasabb óraszámokon múlik, 2. az általában jó statisztikákat produkáló iskolák a nyelvvizsga-statisztikákban is eredményesebbek az átlagnál – válaszolta Rozgonyi Zoltán arra a kérdésre, hogy hol működik mégis jobban itthon a nyelvtanítás. – Abban is egyetértés van a szakmán belül, hogy azokban az intézményekben, ahol az idegennyelv-oktatás nem elkülönülten történik, hanem más tantárgyakban, iskolai tevékenységekben is megjelenik a tanult nyelv használata, szintén magasabb szintre jutnak a diákok.”
(Természetesen megkérdeztük az Emmit, mikor lehet számítani arra, hogy közkinccsé teszik a felmérés részleteit. Amint válaszolnak, frissítjük a cikket.)
