
Véget ért a tavaszi–nyári kollekciókat felvonultató divatparádé első állomása, New York szusszanhat egyet, míg mi, többiek megpróbáljuk feldolgozni az elénk tárt divatjavaslatokat.
Látványosság és botrány
Az elmúlt pár nap nem csak a szépséges ruhák miatti sóhajtozásoktól volt hangos, volt miről pletykálnia a szenzációra éhes közönségnek.
A Coach például erős kritikát kapott azért, hogy hiába volt az apokaliptikus partihelyszínre hajazó, fémdinoszauruszos gigainstallációja, a ruhák inkább csak átlagos szintet ütöttek meg, pedig még a Disney-t is bevetették.
Tom Ford és Michael Kors túl sablonszerűen hozták a tőlük elvártakat, amik ugyan minőségben kifogástalanok voltak, meg sem kockáztatták, hogy valami eredetit tegyenek le az asztalra.
Szegény Marc Jacobs járt azonban a legrosszabbul. Nem elég, hogy komoly pénzügyi gondok jellemzik egy ideje márkáját, bemutatója szervezési malőr miatt jó másfél órát késett, amit a divatszerkesztők java része nem volt hajlandó kivárni még a kedvéért sem: az európaiaknak indult a gépük, a helyiek pedig nem akartak lemaradni Rihanna új fehérnemű-kollekciójának bemutatójáról.
A sárga szín például, úgy tűnik, továbbra is trend marad, míg a neon árnyalatokon 2019 már túllép – szerencsére. Az oversize a maga túlzó formavilágával nem tűnik el, a szélsőséges fazonok azonban már nem voltak annyira jellemzőek a kollekciókra – hiába, a nyolcvanas évek felköhögése után erőteljesen haladunk a kétezres évek felé, már ami a trendinspirációkat illeti.
A szatén még mindig fénylik
Akár be is másolhatnám múlt évi trendjelentésem vonatkozó részét: a szatén iránti lelkesedés mit sem változott egy év alatt.
Elegáns alkalmi ruhák és lazább, hétköznapi együttesek, valamint precíz irodai szettek egyaránt készültek belőle most is, a legjobban talán Brandon Maxwell játszadozott el az anyag hullámzásából eredő fényjátékkal, amit maximálisan kihasznált a bemutatott ruháknál.
Ezzel a trenddel csak egy gond lesz, mire a fast fashion szintre leér: a pamut- vagy a még drágább hernyóselyem helyett közönséges poliészterszálból készülnek majd a fényes anyagok, ergo izzadni fogunk bennük, mint a ló.
Marad a sárga
A sárga szín már két szezon óta uralja a terepet és bár sok helyütt a narancs előmenetelét prognosztizálják, New Yorkban még mindig fő helyen szerepelt a gen-z sárga trend. A jövő év első fele tehát jó eséllyel ennek az élénk árnyalatnak a hatása alatt lesz, így mindenki megnyugodhat, a leárazásokon beszerzett kis sárga ruciban a következő nyáron is még bátran divatozhat a legfelsőbb ajánlások szerint is.




Oversize megy, kényelem marad
A túlméretes öltözékek hál’ istennek kikopóban vannak, a most véget ért New York-i Divathéten legalábbis jóval kevesebbet láthattunk a ’80-as évekből merítkező, válltöméses kabátokból, térdig érő pulóverekből és a többi, nőiesnek legkevésbé sem mondható szettből. Mindez persze nem ment a kényelem rovására, a bő szárú nadrágokat, a lenge szoknyákat és úgy általában a kényelmesen lezser szetteket minden stílus magáévá tette.




Jól karakterizált földszínek
Lehet western, szafaris, etnó vagy épp minimalistán letisztult a stílus, a natúr színek népszerűek. A bézshez a téglavörös, olajzöld, bordós árnyalatok szívesen keverednek, és ahogy láthatjuk, farmerkékkel is szép összhatást eredményeznek. Vadabb változatai a soron következő fesztiválszezonra is tökéletesek lesznek majd, míg a szafariingeket, drapp szoknyákat a hétköznapi ruhatárunkba lesz érdemes beilleszteni.




Neon ment, pasztell maradt
Kevés kivételtől eltekintve (Jeremy Scott) a divattervezők retinája már nem bírta a harsány árnyalatokat, és jóval visszafogottabb színkészlettel dolgoztak. A pasztellszínek kerültek elő, amelyeket Marc Jacobs például csillámokkal bolondított meg, a Boss pedig letisztult, harmonikus szetteket tervezett belőle. Mivel gyakorlatilag minden színnek láthattuk a púderes változatát, nem kell a sokszor sápasztó baracknál leragadni, a lágy kékek, pisztáciazöldek, mályvák is porondon lesznek.




Virágok? Naná!
Nem 2019 lesz az év, amikor kimarad a divatkosárból a virágos minta. Michael Kors sablonosan megoldott mintáitól a romantikus Rodarte-rózsákon át a Kate Spade New York tapétamintás változatáig jó pár variánsban feltűnt ismét, hogy Marc Jacobs gigarátéteiről már ne is szóljunk.




Kockák helyett csíkok
Grafikaváltás veszi kezdetét tavasszal? Ezt még meglátjuk, hiszen a londoni, milánói és párizsi divathetek még előttünk vannak, az azonban szépen látható, hogy New Yorkban mintha kifogytak volna a kockákból. Helyüket jelentős mennyiségű csíkos kelmével pótolták, amiből aztán minden készült, az alkalmi ruhától a maszkulin nadrágkosztümig, az Escada pedig csodás példáját nyújtotta annak, hogy lehet pöttyössel kombinálni úgy, hogy az jól is nézzen ki.



