Mire számít az a feleség, aki megtagadja a férjétől a szexet?

Legalább egyszer mindannyian találkozunk a kísértéssel, hogy viszonyt kezdjünk egy olyan emberrel, aki házas vagy életre szóló kapcsolatban él. Hiába tudjuk, hogy a a boldogságért keményen megfizetünk, néha mégis bevállaljuk. Válaszúthoz érkeztem.

Ülök a város szélén levő, félreeső kávézóban, ahol a lebukás esélye szinte nulla, és csak bámulom őt. Jó partinak tartaná az anyukám. A harmincas évei közepén jár, feltűnően jóképű pasi saját céggel, családi házzal, és olyan szemekkel, amelyeknek képtelenség ellenállni. Szinte tapintható a feszültség a levegőben, talán elég lenne egy érintés, és képes lennék félredobni az elveimet, miszerint nem kezdek nős férfival, főleg ha gyerekei vannak.

Szó sem lehet arról, hogy a belvárosban randizzunk, én egy titkolni való potenciális kaland vagyok, egy funkcionális mellékszereplő, egy side-projekt, aminek alaposan átgondolt helye van az életében és a határidőnaplójában. Mégis itt vagyok.

Tiszta lapok

Egy borgőzös nyári estén találkoztunk egy balatoni borfesztiválon. András (nevezzük most így) odajött hozzám, és azonnal tudtam, hogy ez nemcsak egy flört lesz. Bevallotta, hogy van egy gyereke, de semmit nem árult el arról, hol a felesége, társa, barátnője. Aznap este semmi nem történt köztünk, mert én nem akartam. Valamiért mégis megadtam a számom, mielőtt elváltunk.

Hetek teltek el, és már kezdtem elfelejteni az egészet, amikor az egyik plázában megláttam őt. A családjával ebédelt – egy édes kislány és egy csinos, de kissé elhanyagolt külsejű, rosszkedvű, harmincas nő. Messziről figyeltem őket, és láttam, hogy ez a szerelem már megkopott. Hiányoznak a kedves gesztusok, az érintések. Mint két idegen, úgy ültek egymás mellett, mintha nemcsak egy gyorséttermi asztal, hanem egy világ választotta volna el őket egymástól. Persze András is észrevett, és úgy láttam, retteg egy esetleges botránytól. Végeztem az ebédemmel és szó nélkül eljöttem, elvégre semmi közöm az ő életéhez, a családjához, és valójában nem is történt köztünk semmi. Néhány órával később felhívott, és megköszönte a diszkréciómat. Aztán felhívott, újra és újra. Könyörgött, hogy találkozzunk, és most itt ülök, szemtől szemben a megtestesült kísértéssel.

A család és a szex is kell

Azonnal a lényegre térek, mert tudni akarom, mit akar és milyen áron, és persze azt is, hogy miért van szüksége rám. Olyan az egész, mint egy szerződés: nálam van az áru, ő pedig megpróbál meggyőzni arról, hogy jól járok, ha ő lesz a vevő.

Hétköznapi történet az övé: mesébe illő szerelemnek indult az egész, és komolyan gondolta, hogy ezzel a nővel akarja leélni az életét. Aztán megszületett a kislánya, és egyre kevesebb lett a szex. Sokat próbálkozott, és szinte mindig visszautasítás lett az eredmény. A havi egy-két együttlét pedig, amit sikerül kikönyörögnie, nem elég. „Mennyit beszéltetek erről?” – kérdezem. Azt mondja, sokszor felhozta a témát, de a felesége nem hajlandó kommunikálni erről.

Hiszem is meg nem is, ez csak a történet egyik része, és nyilván meg kellene hallgatnom a másik felet is, hogy tudjam, mi is történik valójában. Mégis, legszívesebben felráznám ezt a nőt, elmondanám neki, hogy milyen szerencsés, hogy ilyen embere van, hogy menjen el fodrászhoz, szeretkezzen többet és küzdjön a házasságáért. Mert András nem mond le a szexről. És már nem elégítik ki a szórakozóhelyeken felszedett alkalmi partnerek, a bulik utáni gyors együttlétek, a másnapos reggelek. Állandó szeretőt akar, aki kellően diszkrét, és teljesíti az igényeit.

Újra kérdezek. „Tud erről a feleséged?” A válasz az, hogy nem. Én ezt sem hiszem el. Tapasztalatból tudom, hogy mi, nők minden apró változást megérzünk, a hatodik érzékünk egyszerre átok és ajándék. Minden fellángolást, érzelmi megingást érzékelünk az első pillanattól fogva, csak az a kérdés, van-e erőnk szembesülni a dolgokkal.

Nem kímélem. „Mi történne, ha lebuknál? Elhagyna?” – kérdezem. „Nem tudom!” – mondja ő, és árnyékok jelennek meg lifestyle magazinokba illő homlokán. A válás esélye ötven százalék, jelenti ki, és én tényleg egy tárgyaláson érzem magam. Kérek még egy pohár bort, mert érzem, ez egy kemény kör lesz. Apa nélkül nőttem fel, és tudom, milyen az, amikor szükség lenne rá, és ő nincs ott. Tudom, milyen érzés fényképekről nézni az apám új családját, és gyászolni őt, aki nem is halt meg. És azt is tudom, hogy ez soha, senkivel nem történhet meg miattam, a legapróbb esélyt sem szabad megadnom egy ilyen forgatókönyvnek.

„Soha nem hagynám el a családom” – mondja erre ő. Mindent úgy intéz majd, hogy senkinek ne okozzon fájdalmat. Kivéve nekem, meg saját magának, amikor majd vasárnapi apuka lesz. A vészvillogó már legalább tíz perce bekapcsolt a fejemben. Most kellene eltűnni innen, felszállni az első buszra, és elfelejteni ezt az egészet. Megérint, és én mégis maradok, mint akit megbabonáztak. El sem hiszem, hogy mindez velem történik.

Másodrendű szerelem

„És hogy nézne ki mindez a gyakorlatban?” – teszem fel az utolsó, kíméletlen, illúzióromboló kérdést. Nincs lakásom vagy albérletem ebben a városban, a családi fészek pedig nyilván tabunak számít. Nem gond, minden megoldható, ha igazán akarjuk, de vannak bizonyos feltételek, válaszol. Hétköznap nyolctól hatig találkozhatunk és kommunikálhatunk, munkaidőben. Kifizeti a panziót, odamegy kocsival, ahová akarom, de a „céges” időn kívül semmi nem történhet. Fuvarozási cégként mentett el a telefonjába, ezért csak ilyen jellegű sms-t küldhetek, ha valamit akarok tőle.

Kifizeti a számlát, és elrohan. Én pedig ott maradok, hatalmas kérdőjelekkel a fejemben. Biztos, hogy lebukott már, ha ennyire paranoiás. Gondolatban százszor is végigpörgetem a mai délutánt, és azon gondolkozom, megéri-e ez nekem. Lopott órákban, kapkodva, furcsa helyeken találkozni, aztán megalázni magam és tükörbe nézni, és látni egy gyereket, aki hiába kérdezi, mikor jön haza az apja. Mit kapok cserébe, ha odaadom magam, az időm, a testem, a szépségem? Kit talál majd helyettem, ha nemet mondok egyszer? És mire számít az a feleség, aki megtagadja a férjétől a szexet?

Nincs többé tisztán fekete és fehér, kártyavárként omlanak össze a régi elveim. Nem tudom, mit fogok válaszolni neki. Nem tudom, felér-e néhány óra gyönyör azzal a lelki teherrel, amit úgy érzem, kettőnk közül én cipelek majd a vállamon. Annyi biztos, hogy adok magamnak egy kis időt. Ha egy hét múlva már nem kell annyira, akkor nem is kell igazán…

Olvasd el ezt is! Amiről nem tud, az nem fáj? Félreléptem! Elmúlik valaha a bűntudat? Nők, akik lemondtak a szexről A hűtlenek csapdája: Facebook „Nagyi, megbántad, hogy hűséges maradtál?”