Nem újságíróknak áll a zászló
Nem kell ahhoz csillogó-villogó belépőkártyával rendelkező újságírónak lenni, hogy megnyíljanak előtted Hollywood kapui, sőt még Los Angelesig sem kell repülnöd az élményért. A Londoni Filmfesztiválban pont az a jó, hogy Cannes-nal vagy Velencével ellentétben nem a szakmának, hanem a közönségnek szól, így egy esti gálavetítésre, ahol mondjuk Kate Winslet és Josh Brolin üdvözli a közönséget, és a film végén válaszolnak a kérdésekre, simán kaphat jegyet az egyszerű halandó is, feltéve, hogy időben kapcsol, és kipengeti érte a 26 fontos (közel 9000 forint) jegyárat, ami a duplája az átlagos és amúgy sem alacsony londoni mozijegyáraknak. Ráadásul még ez a kiadás sem feltétlenül szükséges, mert ha az ember esténként a mozikkal körbevett Leicester Square környéki vörös szőnyegek tájékán kóborol, könnyen belefuthat egy vagyakár több hírességbe. Nekem sikerült például egy csődület közepén kiszúrnom Anna Kendricket, amint fülig érő mosollyal épp autogramot osztogat a virágmintás ruhájában, sőt Carey Mulligan mellett is elsétáltam, csak épp siettem, hogy átérjek egy filmre az egyik moziból a másikba… Mert film van itt bőven. Idén 235 (!!!) alkotást soroltak be a programba, aminek, szégyen és gyalázat, de hat nap alatt a tíz százalékát sem sikerült letudnom. Pedig igyekeztem.
Sztárok, de lazán
A filmfesztiválon a sztárok jelenléte annyira spontán, hogy időnként még arra sem fordítanak figyelmet, hogy feltüntessék jelenlétüket a programban. Például a Short Term 12 című javítóintézetes dráma vetítése előtt egy nagy pohár lattéval a kezében csak úgy, teljesen váratlanul besétált a vászon elé a film főszereplője, az egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal hollywoodi színésznő, Brie Larson, hogy üdvözölje a közönséget, és elmondja, mennyire imádja Londont, és a Top Shopban már vett is magának egy csinos felsőt, a vetítés után pedig visszajött, hogy elbeszélgessen a nézőkkel, mindezt mindenfajta manír vagy szervezettség nélkül.
Ralph Fiennes gyönyörű, de dögunalmas
Persze hat nap alatt nemcsak moziról mozira ingáztam, és vörös szőnyegek mellett leselkedtem, hanem szorgos újságíróként sajtótájékoztatókra és interjúkra is jártam. Így láthattam az Oscar-díjas Judi Denchet, amint végigpuszilgatja a fél termet a sajtótájékoztatón. Olyan ő az angoloknak, mint nekünk Molnár Piroska. Mindenki imádja és tiszteli, és minden angol kolléga kizárólag szuperlatívuszok használatával hajlandó beszélni róla. Viszont szomorú volt látni, hogy a Philomena (egy olyan nőt alakít benne, akitől az apácák ötven éve elvették a gyerekét, és most úgy dönt, megkeresi a fiút) sztárja mennyire megöregedett. Az emelvényről lefelé lépcsőzve már csak színészkollégája, a komikus Steve Coogan támogatásával tudott lejönni.
Egy másik angol legendával is összehozott a sors. Ralph Fiennes új filmjében, a saját rendezésében készült The Invisible Womanben magát Charles Dickenst alakította, így joggal számíthattam arra, hogy izgalmas sajtótájékoztatót tart. Tévedtem. Tény, hogy a mosolyával élőben jéghegyeket tudna megolvasztani, és olyan átható tekintete van, hogy ha nő lennék, bármikor elvesznék benne, valahogy túlságosan udvarias, a kötelező köröket letudó és unalmasan tiszteletteljes fél órát tölthettem csak vele, ezalatt ő jobbára Dickenst és Shakespeare-t dicsérte agyon, és elmagyarázta, hogy a maga idejében Dickens is celeb volt, ezért ő nagyon meg tudja érteni. Nagy bölcsesség. Köszönöm, Ralph.
Tom Hanks fél órát röhögtetett
Az utolsó napra maradt a találkozásom Tom Hanks-szel, Colin Farrellel és Emma Thompsonnal. Tom Hanks azért is különleges vendég volt itt, mert az ő filmjével (Phillips kapitány) nyitott a fesztivál, és egy másik filmjével (Saving Mr. Banks) zárult, így ő tíz napon át vendégeskedett az angol fővárosban. Utóbbi filmben magát Walt Disney-t alakítja, és sokáig úgy volt, hogy interjút ad a Nők Lapja Cafénak, csakhogy aztán gondolt egyet, és minden interjúját lemondta, és mindössze egy sajtótájékoztatót tartott a többi színésszel. Kicsit mérges is voltam rá ezért, de amit ebben a fél órában nyújtott, azzal mindenért kárpótolt. Kezdte azzal, hogy az esemény moderátorának minden kérdésébe beleszólt, és sosem arra válaszolt, amire kellett volna, majd egy pillanatban még azt is kegyetlenül viccesen tudta előadni, hogy mennyire rohadtul unja az interjúzást. Mindezt úgy, hogy a teremben lévő százegynéhány újságíró mind röhögött ezen ahelyett, hogy megsértődött volna. Az erősen kiszőkített Emma Thompson hihetetlen humorral arról értekezett: mennyire örült, hogy egy ilyen gonosz némbert alakíthat, mert így legalább büntetlenül zsémbeskedhetett a forgatáson. A terem fél órán át dőlt a nevetéstől, és mindenki úgy érezte magát, mint valami jó stand up comedy előadáson. Tessék tanulni tőlük, így kell ezt csinálni!
Natalie Portman lélekben máshol volt
Bár nem tartozott a Londoni Filmfesztivál programjához, de a Thor – Sötét világ díszbemutatóját is itt tartották, ezért Natalie Portman, Chris Hemsworth, Tom Hiddleston és Kat Dennings is a városban tartózkodott. Ők is tartottak sajtótájékoztatót, aminek a legaranyosabb pillanatában egy Thornak beöltözött kisfiú azt kérdezte Chris Hemsworthtől, hogy ők a valóságban is testvérek-e Tom Hiddlestonnal, és az egész terem – a sztárokkal egyetemben – megtapsolta a kiscsávót, aki semmit nem értett abból, miért nevet mindenki a kérdésen. A srácok ugyan elemükben voltak, és sorra nyomták a jobbnál jobb sztorikat, de Natalie Portman úgy ült ott, mint aki lélekben egész máshol jár, és amikor őt kérdezték, igyekezett nagyon rövid és kitérő válaszokat adni. Amikor egy órával később interjúztam vele, ennek a fásultságnak már nyoma sem volt, és kedvesen, lelkesen mesélt nekem divatról, anyaságról és arról, vajon visszamenne-e még tanulni az iskolapadba. Az interjút hamarosan elolvashatjátok a Nők Lapja Cafén.
