A döntések száma, melyet életünk során meg kell hoznunk, végtelennek tűnik. Észrevétlenül és automatikusan kell gyors elhatározásokra jutnunk gyakran úgy, hogy észre sem vesszük: nem várok a buszra, hanem villamossal indulok, kikerülöm a velem szembejövőt az utcán, először a fogamat mosom meg és csak azután sminkelek. A Rutgers Egyetem kutatóinak tanulmánya alapján tulajdonképpen minden cselekedetünkhöz döntés szükséges, bármihez, amit teszünk, tehát lényegében ahhoz is, hogy ivás közben a számhoz emelem a poharat.
Öntudatlanul is egyszerűsítésre törekszünk
Régóta foglalkoznak persze kutatók a döntés és választás pszichológiájával. A korai elméletek úgy gondolták, az ember rendkívül racionálisan hozza meg a döntéseit. Alapvetően annak függvényében mérlegel, mennyire hasznos számára a végeredmény, mintha matematikai egyenlettel levezethető lenne, miért döntök egy februári reggelen a kardigán helyett a pulóver mellett. Az élet viszont ennél jóval bonyolultabb, a döntéseinkre általában érzelmek, társadalmi szokások és még számtalan külső és belső tényező hat, gyakran pedig azzal sem lehetünk teljesen tisztában, pontosan milyen következményekkel jár a döntésünk. H. Simon Nobel díjas közgazdász-politológus-pszichológus a korlátozott racionalitás elvének keresztelte el ezt a problémát. Kíméletlenül úgy összegezve a helyzetet, hogy az emberi agy kapacitása egyszerűen túl kicsi ahhoz képest, amilyen méretű feladatok megoldására van szükség a valódi világban, legalábbis abban a tekintetben mindenképp, hogy feltétlenül objektíven és racionálisan dönthessünk.
Ezért aztán egyszerűsítünk, sémákat gyártunk, ezzel megkönnyítve saját döntési helyzeteinket. Azonban mialatt öntudatlanul is egyszerűsítéssel tesszük komfortosabbá az életünket, a világ egyre nagyobb választási lehetőséget kínál a leghétköznapibb helyzetekre is. Azt gondolhatnánk, hogy a nagy választék örömöt okoz, a kutatások és új elméletek viszont azt igazolják, hogy valójában sokszor inkább problémát jelent.
A túl sok választási lehetőség zavarba hoz
Egy amerikai kísérletben egy kóstoló pulthoz 6 különböző lekvárt készítettek elő, míg egy másik asztalon később 26 fajta közül lehetett választani. A kísérlet során ugyan többen mentek oda az üzlet nagyobb kínálattal felszerelt lekváros-standjához, mégis többen vásároltak a kóstolást követően annak a csoportnak a tagjai közül, akik a kisebb választékot próbálták ki. Egyszerűbb volt ugyanis a döntés és kisebb a hibázás, a megbánás lehetősége. A növekvő választék miatt ráadásul túl sok energiát és időt kell fektetnünk egy-egy döntés meghozatalába, elég csak arra gondolnunk, milyen zavarba ejtő kiválasztanunk például a megfelelő falfestéket, vagy éppen pénzügyi szolgáltatást.
A választék gyakran időt rabol és stresszt okoz
A megpróbáltatásainknak itt még távolról sincs vége. Tovább nehezíti ugyanis a helyzetünket, hogy a döntés meghozatalában nem feltétlenül segít bennünket az idő sem. Gyakran minél több idő áll rendelkezésünkre átgondolni választásunkat, annál jobban összezavarodunk, annál nagyobb eséllyel “gondoljuk túl” a döntést. Az információáradat, a hatalmas választék eközben lélegzetvételnyi időt is alig hagy, hiszen folyamatos ingerekkel bombáz bennünket. Sok kutató úgy véli, hogy a hatalmas választék nem csak azért okoz frusztrációt, mert összességében rendkívül időigényes, hanem mert bizonytalansággal és stresszel tölt el bennünket.
Így válhatunk könnyen boldogtalanná
A maximalizáló típusú ember, tehát mindazok, akik szeretik a legjobb, legszebb, legújabb, legoptimálisabb lehetőséget vagy éppen terméket megtalálni, objektíve jobb eredményeket érhetnek el, mondja Esse Bálint közgazdász, ugyanakkor mégis jobban érzik magukat a bőrükben azok, akik az elégedettségre törekednek. Előbbi típus számára ugyanis szinte megnyugvás sincs a napjainkban, elég csak a folyamatosan piacra kerülő technikai újdonságokra gondolnunk.
Barry Schwartz pszichológiaprofesszor A választás paradoxona című könyvében egyenesen arra a következtetésre jut, hogy a maximumra való törekvés szoros összefüggést mutat a boldogtalansággal. Ennek oka pedig az, hogy a maximalizmussal kéz a kézben jár az örök elégedetlenség, a gyakori megbánás, a szintén gyakori bűntudat.
Van megoldás!
A helyzet ugyan ijesztően hangzik, de jó hír, hogy azért itt is árnyaltabb a sorsunk: nem vagyunk egyértelműen egyik vagy másik csoport tagjai. Miközben az életünk egyes területén maximalizáló típusok vagyunk, addig valószínűleg más területeken inkább az elégedettségre törekszünk.Ha pedig szeretnénk minél minimálisabbra csökkenteni a döntésekkel vagy éppen a túl nagy választékkal járó frusztrációnkat, akkor sokat segít, ha minél kevesebbszer nézünk hátra, törekszünk a minél kevesebb bánkódásra és maximalizálásra, megtanuljuk szeretni a korlátainkat. És ami talán a legfontosabb: szelektáljuk a választásainkat és vissza nem fordíthatókén kezeljük azokat.
