Egy sorozat sikere nagyban múlik azon, mennyire talál bele a zeitgeistba. A Duffer testvérek a Stranger Things indulásakor egyenesen telibe trafálták a céltáblát: a naivitásunk dugába dőlésével a világnak szüksége volt egy olyan sorozatra, ami egy ártatlanabb világba visz vissza bennünket, amiben a jó jól láthatóan elkülönül a rossztól, és amiben cuki gyerekek, kiskamaszok mentenek meg mindenkit egy fenyegető túlvilági entitástól és azoktól a gonosz emberektől, akik ezt a lényt idehozták. A sorozatot nem igazán lehetett eredetiséggel „vádolni”: olyan volt, mintha valaki egy tökéletes best ofot hozott volna össze John Carpenter, Steven Spielberg, Robert Zemeckis és Stephen King életművének nyolcvanas évekbeli fejezetéből. Persze ha valaki igazán ügyesen tud lopni, azt mostanában inkább tiszteletadásnak hívják, így fordulhatott elő az, hogy még maga Stephen King is rajongójává vált egy olyan sorozatnak, ami szégyentelenül nyúlt le ötleteket a regényeiből.
Csajosabb lett a Stranger Things
A második évaddal az alkotók bátrabban kísérleteztek, így a végeredmény is megosztóbb lett, de most úgy tűnik, a harmadik évadban sikerült rátalálniuk a helyes útra. A nyolcvanas évek iránti nosztalgia, a természetfeletti lények és a gonosz kormányügynökök (akik most egy másik kormánynak dolgoznak) persze ezúttal is fontos szerepet kapnak, de a Stranger Things mostanra elsősorban felnövéstörténetté vált, ahol legalább annyira fontos, hogy egy karakter szembenézzen az első munkahely jelentette kihívásokkal, mint azzal, hogy egy ocsmány szörnyeteg veszélyezteti Hawkins városának népességét.
A Duffer testvérek figyeltek a kritikusokra is: a sorozat korábban erőteljesen férfiközpontú volt, és ezt most sikerült elmozdítani egy sokkal kedvelhetőbb irányba. A legjobb új karakter a fagyizóban dolgozó, hobbikódfeltörő Robin (Maya Hawke, Ethan Hawke és Uma Thurman lánya) lett, és végre előtérbe lépett az első két évad titkos fegyvere, a nagyszájú kistesó szerepében eddig is brillírozó Erica (Priah Ferguson): a karakter végre az őt alakító színésznő tehetségéhez méltó játékidőt kapott. Azt még nem mondanám, hogy a férfi-nő leosztás egálban van, de legalább jól láthatóan ebbe az irányba haladunk. Az új női karakterek ráadásul nem arra kellenek, hogy valamelyik korábbi szereplőnek adjanak szerelmi szálat, ami szintén dicséretes.
Sok kis nyomozásból egy nagy
Dufferék csodálatosak abban, hogy az egyre csak duzzadó szereplőgárdát kordában tartsák. A történetmesélésük nagy erénye, hogy mielőtt a szálak találkoznának, a szereplők kisebb csapatokra bontva csinálják végig a saját kis nyomozásaikat. Az ilyen leosztásnak általában az a hátránya, hogy egy-két történetszál nem sikerül annyira erősre, mint a többi, így amikor a gyengébbeket nézzük, azt csak szimpla időhúzásnak érezzük – a második évad például beleesett ebbe a hibába –, most azonban a forgatókönyv annyira ügyes és kiegyensúlyozott lett, hogy mindegyik szál egyformán izgalmas része a cselekménynek, ami felér egy kisebbfajta forgatókönyvírói bravúrral.
Ugyanakkora öröm nézni Nancy és Jonathan vidéki újságírói próbálkozásait, mint Steve, Robin, Erica és Dustin kódfeltörői tevékenységét a plázában, vagy Joyce és Hopper vonzalmának lassú, de biztos előretörését. A sorozat ráadásul a társadalmi érzékenységével is meglep. Érzékletesen mutatja be például, hogy egy plázaépítés milyen hatással van egy kisváros életére, és hogyan mennek tönkre azok a kisboltok, amik korábban kiszolgálták a lakosságot. Persze a Stranger Thingsből nem lett egy csapásra szociodráma, de már az is örömhír, hogy egyáltalán foglalkozik ilyen témákkal.
Részlet a Stranger Things harmadik évadából (Fotó: Profimedia / Landmark)
Oroszok mindenütt
A jó hírek mellett azért kezdenek megjelenni a széria árnyoldalai is. Vajon hányszor lehet még eljátszani büntetlenül azt a koncepciót, hogy gonosz kormányügynökök átjárót akarnak nyitni az alsó világba, ahonnét így előjön egy pusztító szörnyeteg, hőseinknek pedig összefogva ki kell őt iktatniuk, és be kell csukniuk valahogyan az átjárót? A Duffer tesók négy-öt évadot ígértek, és ha ezen a koncepción nem változtatnak, több tényleg nincs benne, mert a recept kezd túlságosan ismerőssé válni. Annyit azért csavartak a dolgon, hogy ezúttal az amerikai kormány súlyos arcai helyett a szovjetek próbálkoznak a túlvilági kapu megnyitásával Hawkinsban, csakhogy ezzel akadnak logikai gondok.
Annyi orosz császkál ugyanis ebben az amerikai kisvárosban, mintha a Vörös Hadseregnek egy saját hadihajója kötött volna ki a környéken, és legalább egy komplett századnyi katonát dobtak volna partra. Olyan sokan vannak, hogy szinte már Moszkvában érezzük magunkat, márpedig, valljuk be, nem túl életszerű, hogy a hidegháború idején (az új évad 1985-ben játszódik), glasznoszty ide, peresztrojka oda, szovjet katonák tömegei mászkáljanak az Egyesült Államok területén észrevétlenül. Szerencsére ezen a logikai bukfencen a lendületes cselekménynek és a szuper karaktereknek hála gyorsan túltesszük magunkat.
Tinédzserré válni Hawkinsban
A Stranger Things harmadik évadában a hangsúly ugyanis nem azon van, hogy a Mind Flayer nevű lény hogyan szipolyozza ki Hawkins lakóit (amúgy elég látványosan, sokszor David Cronenberg testhorrorjaira hajazó durvasággal), vagy azon, hogy gonosz kormányügynökök tervezgetnek teljesen értelmetlen titkos kísérleteket, hanem azon, hogy milyen gyerekből tinédzserré, majd tinédzserből fiatal felnőtté válni. És ez az a terület, amiben igazán rendkívülit nyújt a Stranger Things. Minden egyes karaktere megkapja a saját kis drámáját, valóban nem túlzás azt állítani, hogy ezek a gyerekek a szemünk előtt nőnek fel. Ez az, amiért évadról évadra örömmel térünk vissza Hawkinsba: kíváncsiak vagyunk, mi történik velük, és milyen felnőttekké válnak.
Részlet a Stranger Things harmadik évadából (Fotó: Profimedia / Landmark)
Az alkotók ügyességét jól mutatja, hogy egy szerelmi civakodás is legalább annyira izgalmas tud lenni, mint a menekülés a szovjet terminátor elől. Dufferéknek még az is belefér, hogy egy izgalmas csúcsponton bedobják, ahogy két szereplő elénekli egymásnak a Végtelen történet című ’84-es kölyökfantasy híressé vált, enyhén nyálas betétdalát, és ne ártsanak vele a történetmesélés lendületének. A harmadik évadra a Stranger Things egy egészen szuper coming-of-age történetté fejlődött, amiben még mindig örülünk a nosztalgikus pillanatoknak – például amikor a karakterek a Vissza a jövőbe vetítését nézik a moziban –, de már messze nem ez az, amiért velük tartunk a nagy kalandban.
