Nem, nem vagyok tudathasadásos, nem szól egy idegen hang a fejemben, és nincs huszonhárom személyiségem, csak azt a belső, kritikus hangot hívom gonosz ikertestvérnek, aki mindig megmondja, hogy mit csinálok épp rosszul. Biztos te is hallgatod néha – vagy gyakran – a saját belső kritikusodat, ő az, aki azt mondja, hogy „de hülye vagy”, „mindig mindent elrontasz” és „miért vagy ilyen szerencsétlen”.
Dr. Amy Vigliotti pszichológus tanácsát olvasva kezdtem el gonosz ikertestvérnek hívni, és adtam neki nevet, mert a szakember szerint ezzel jól legyőzhető ez a kritikus belső hang. Ez a hang szinte mindenkinél jelen van, csak a mértéke változó.
Gyerekkorunkból ered, anyák, apák, testvérek, osztálytársak, tanárok, vagy a későbbiekben főnökök szidalmai visszhangoznak a fejünkben.
Ha beleképzeled magad abba a helyzetbe, hogy ez a hang egy barátod hangja, aki elhív ebédelni, és folyamatosan ítélkezik, kritizál, leszólja a ruhádat, bénának tartja a munkádat, és az arcodba mondja, hogy milyen rossz anya vagy, sőt még a feneked is nagy, akkor nem biztos, hogy akarnád vele tartani a kapcsolatot a továbbiakban. Pedig napról napra ezt teszed magaddal, vagyis ezt teszi veled a kritikus éned.
Képünk illusztráció (Forrás: Unsplash/Maria Krisanova)
Olyan dolgokat mondasz magadnak, amit soha nem mondanál másoknak. Nemcsak azért, mert udvarias vagy, hanem mert feleslegesen nem akarsz belegyalogolni az emberek lelkébe, csak saját magadat nem kíméled.
A pszichológus a páciensei között sokszor találkozik olyanokkal, akik egyszerűen nincsenek tisztában a saját értékeikkel a belső kritikus hangjuk miatt. Mert könnyebb a kis, mindennapi hibákon lovagolni, mint távlatból látni a saját fejlődésünket.
Az a probléma a gonosz ikertestvérekkel, a Töhötömökkel, hogy csak visszatartanak az életben, eltávolítanak a céljainktól, és visszahúznak ahelyett, hogy motiválnának.
Dr. Vigliotti szerint az egyik legjobb módszer arra, hogy csendesebbé tegyük a belső kritikus hangot, ha elnevezzük, személyiséget adunk neki, mintha különálló egyén lenne, egy olyan ismerős, akitől távol akarjuk tartani magunkat. Így könnyebben felismerjük, amikor támad, és nincs igaza, tudunk rá legyinteni, hogy „jól van, Töhötöm, maradj csendben”.
Ezzel párhuzamosan pedig el kell kezdeni kifejleszteni magunkban az együttérzést önmagunk iránt. Az empátiát nemcsak a cuki kutyák és a barátaink érdemlik meg, hanem mi magunk is. Ha empatikusak vagyunk magunkkal, akkor tudjuk összekanalazni a darabjainkat, amikor szétesne épp az életünk, vagy ha kudarc ér, könnyebben felállunk és megyünk tovább.
A pszichológus egy nagyon egyszerű meditációs technikát is mutat, amihez egy perc koncentráció kell, miközben jólétet és békét kívánunk a családunknak, barátainknak, közösségünknek, és saját magunknak. Ha ezt minden nap gyakoroljuk, akkor a belső, kritikus, gonosz ikertestvérünk csendesebbé válik, mi pedig boldogan élhetünk, míg meg nem halunk.
