Etus tíz éve tart fenn jó viszonyt a volt barátjával. A férfi fiatalabb nála pár évvel, amikor összejöttek, még nem állt készen egy komolyabb kapcsolatra, emiatt szakítás lett a vége. „Évekkel később, amikor édesapám meghalt, és hazamentem, ő volt az első, aki eljött hozzánk. Egész éjszaka beszélgettünk, nála aludtam, de egy percig sem fordult meg a fejünkben, hogy több lehetne köztünk. Ez aztán még jó párszor megismétlődött. Magánéleti dolgokat is meg tudunk beszélni, örülünk egymásnak, és ha tehetjük, találkozunk” – meséli Etus. Szilvi egy kudarcba fulladt barátkozási kísérletet oszt meg velem. „A szakítás után a beszélgetések vagy nagyon nosztalgikusra és szinte már gyöngédre sikeredtek, vagy pedig érdekes módon teljesen kihoztak a sodromból, és addig osztottam az exemet e-mailben, amíg azt nem mondta, hogy ég veled…”
Az, hogy sikerül-e normális és értékes kapcsolatot kialakítani, attól is függ, mikor próbálkozunk vele. A szakítás után ugyanis ugyanaz a gyászfolyamat indul el, mint amikor egy hozzánk közel álló személy meghal. Ennek törvényszerűen része a harag, ami akkor is előjöhet, ha a két ember történetesen közös megegyezés alapján, békésen vált el. „Ez egy természetes folyamat, de elmúlik. A következő lépcsőfokokban történik meg az elengedés, amikor már tud szépen kommunikálni egymással a két fél. Előfordul, hogy valaki még tíz év után sem engedi a gyereket a volt párjához, és kígyót-békát kiabál rá – akkor ő megragadt a harag szakaszában” – magyarázza Gazdag Enikő pszichológus, pár- és családterapeuta, hozzátéve, hogy ilyenkor nem árt szakemberhez fordulni a problémával. Már abban az esetben, ha van gyerek is. Ha nincs, akkor nem kell feltétlenül tartani a kapcsolatot.
Ezzel egyetért Tőrincsi Tímea párkapcsolati, családi és válási mediátor is. „Van az, amikor el kell engedni egymás kezét, hogy ne sértegessük a másikat, és ne gyűjtögessük a fájdalmat éveken keresztül. Gyerek nélkül egyszerűbb, mert két ember útja ilyenkor teljesen külön tud válni” – mondja, hozzáfűzve, hogy azért ha valaki hosszú időt, mondjuk 15-20 évet leélt egy társ mellett, sok minden összekötheti őket, amit lehet, hogy szeretnének megtartani, de a barátság kialakításához idő kell, és persze kemény lelki munka. „Azt mondják, hogy az idő meggyógyít mindent – ez nem igaz. Mert amíg nem dolgoztuk ki magunkból, nem értettünk meg a dolgokat, nem gyógyítottuk meg a fájdalmat, és nincs rálátásunk arra, hogy mi miért történt, hol van benne az én részem, és melyik a másiké, addig csak elfojtás lesz, nem baráti viszony. Nem fogunk tudni kommunikálni egymással, mert ezek a lenyomott érzések a felszínre törnek.”
Tőrincsi Tímea szerint százból maximum egy-két párnak sikerül az igazi barátság kialakítása a kapcsolat után. Úgy tartja, a dolognak lehet létjogosultsága, de még ennél is fontosabb, hogy eljussunk oda, amikor már gyomorgörcs és rossz érzések nélkül, vagy egyenesen örömmel gondolunk a másikra.
Amikor az ember megbocsát a társának, eljut arra a pontra, hogy örül, amiért az élete része volt. Olyan, mintha eltenné a szívébe egy dobozkában. Idáig érdemes eljutni azért, hogy a múltunk ne mérgezze meg a jövőnket. A kapcsolat véget ért, de továbbvitted belőle a tanulságokat, amivel több lettél, hát miért ne lennél hálás annak, aki ezt megtanította neked?
Párkapcsolatból barátság – extrákkal
„Közös megegyezés alapján szakítottunk tavaly novemberben. Semmi bajunk nem volt egymással, de így alakult, elfogytunk. Pár napig nemigen beszéltünk, de most már gyakorlatilag ugyanúgy napi szinten kontaktban vagyunk, Viberen, Messengeren, telefonon, szoktunk találkozni, moziba menni satöbbi, olykor még együtt is alszunk, néhanapján egy kis szex is befigyel, ha úgy van kedvünk, de ez nem zavar be ebbe a baráti kapcsolatba. Nekünk csak jót tett, hogy vége lett” – meséli Barbi. Úgy látja, azért működik a dolog, mert maga a kapcsolat ugyan nagyon harmonikus volt, de hiányzott az elsöprő szenvedély.
Attila hasonló történetet mesél: két exével van jóban, egyiküket barátként tartja számon. „A kapcsolat után sokáig csak szex volt, aztán megpróbáltuk még egyszer a járást, de másodjára sem ment, így rájöttünk, hogy tényleg lehetünk barátok” – fogalmaz. Most már nem fekszenek le egymással, de szinte naponta beszélnek, és Attilában felmerült, mi lesz, ha majd új kapcsolatba kezd, mivel saját bevallása szerint fordított esetben ő sem örülne egy ilyen helyzetnek.
Gazdag Enikő szerint hasonló esetekben benne lehet a pakliban, hogy az illető intim kapcsolat iránti igényét kielégíti ez a különös viszony, és – ahogy ő fogalmaz – amíg lekötött vegyértékei vannak, nem igazán tud nyitni az új felé. Ugyanakkor Tőrincsi Tímea azt mondja, magunkkal szemben kell őszintének lennünk, hogy miért is beszélgetünk az exünkkel akár naponta. Ha ez a megértést és a gyógyulást szolgálja, azzal nincsen gond. Azt pedig, hogy mi lesz, ha jön egy potenciális új barát vagy barátnő, ráérünk akkor végiggondolni, ha már ott tartunk, addig felesleges aggodalmaskodni rajta. „Akkor megyek át a hídon, amikor odaértem. Nem ronthatom el az esetleges jövőbeli kapcsolatomat azzal, hogy már előre félek” – mondja.
Képünk illusztráció. Fotó: iStock
A párunk és az exe
Azzal talán a legtöbben egyetértenek, hogy általánosságban azt nevezhetjük szorosabb barátságnak, amikor két ember rendszeresen kommunikál, találkozik, közös programokat szervez, megosztja egymással a problémáit, és mély beszélgetést tud folytatni. Tény, hogy bár sok ember véleményét megkérdeztem a témában, köztük olyanokét is, akik jó kapcsolatot ápolnak az exükkel, a beszámolók alapján a jó viszony leginkább időnkénti telefonbeszélgetésekben vagy legfeljebb egy-egy találkában merül ki. Nem reprezentatív felmérésem alapján az is körvonalazódott, hogy ez az érintkezési intenzitás általában egyben az a maximum is, amit az ember aktuális párja tolerálhatónak tart.
Persze nem mindenki egyformán rugalmas a témában, míg némelyek a telefonos cseverészést is túlzásnak tartják, mások a találkozást sem bánják. „Ha néha beszélnek online, az nem gáz. Szerintem a találkozó már kicsit sok” – mondja Attila. Lia ennél kicsit szigorúbb, ő több olyan esetet is látott az ismeretségi körében, amikor az exek újra összejöttek, és úgy tartja, abból még sosem sült ki semmi jó. Emiatt nem nézné jó szemmel, ha a párja szorosabb viszonyt ápolna az exével. „Persze attól függ, hogy mennyire intenzív a kapcsolattartás, mert ha nem tudnak egymástól elszakadni, akkor azért az csak elmond valamit kettejükről. Azzal még nincsen baj, ha esetleg születésnapokon felköszöntik egymást, és csak azért nem szakítanék senkivel, mert ráköszön az exére az utcán” – fejti ki a véleményét.
Szilvi helyzete eleinte nem volt egyszerű, de idővel sikeresen megbirkózott a rossz érzéseivel: a férje három hónapja vált el az első feleségétől, amikor vele összejött. „Azt hiszem, ez elég kevés idő. Eleinte nagyon zavart, hogy a párom tartja a kapcsolatot a volt feleségével, főleg talán azért, mert a lány döntése volt a válás. Azt hiszem, hogy egész addig éreztem ezt a rivalizálós dolgot, amíg mi is össze nem házasodtunk. Addig kevesebbnek éreztem magam, másodrendűnek. De ez mostanra elmúlt, érdekel, hogy mi van a lánnyal, talán még egy találkozást sem tartanék ördögtől valónak. Persze, én is sokat változtam azóta, helyre raktam pár dolgot önismeret meg önértékelés tekintetében. Szerintem ez is sokat számít.”
Csak akkor hathatsz a másikra, ha magaddal rendben vagy
Nóri alapvetően nem féltékeny típus, az viszont már őt is zavarta, hogy közel egy évig kerülgetnie kellett a lakásban a párja előző barátnőjének holmijait. „Szerintem lelkiismeret-furdalásból halogatta Csabi a cuccok elvitelét, hogy ne bántsa meg még jobban a lányt. Egy idő után hangot adtam annak, hogy így viszont most már engem bánt. Amikor elutaztam két hétre, megmondtam, hogy mire hazajövök, szeretném, ha már nem lennének ott a dolgok. És tényleg eltűntek. Szerintem ez a konkrét határidő segített” – fejti ki.
Gazdag Enikő azt mondja, rengeteg olyan párterápiát vezényelt már le, ahol az érintett párját nagyon zavarta a kapcsolat az exszel (amihez nem feltétlenül volt szükség olyan szembeszökő nyomokra, mint Nóriék esetében), és folyamatos volt a konfliktus emiatt. Szerinte ilyenkor igenis a jelen párkapcsolat a fontos, és ha úgy van, el kell engedni a régi szálakat. Emellett pedig muszáj hangot adnunk annak, ha valami zavar minket.
Odáig kell eljutni, hogy én vagyok saját magam számára a legfontosabb, és nem hagyom, hogy olyan történjen velem, ami nem jó és kikészít. Meg kell mondani a párunknak, hogy »úgy érzem, második helyen vagyok, és nem ott szeretnék lenni«. Ez nem jelenti a kapcsolat végét, csak azt, hogy valamin változtatni kell.
„Lényeges, hogy jól tudjunk kommunikálni – mondja a témával kapcsolatban Tőrincsi Tímea. – A szavak felemelhetik és megnyugtathatják az embert, tehát meg kell tanulnunk jól kifejezni magunkat. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ha engem valami bánt, azzal még mindig csak nekem van dolgom. A történések mindig semlegesek, én kapcsolódok érzelmileg hozzájuk. Ha nyugodt akarok lenni, akkor a helyzeteket elfogadom úgy, ahogy vannak, és megteszem, ami megtehető. Két lépést hátralépek, és nem hisztizek, hanem szépen jelzem, hogy ez a szituáció számomra nem jó. Ilyenkor a másik érezni fogja, hogy rám való tekintettel meg kellene oldania ezt a dolgot.”
De mi a helyzet, ha a másik oldalon vagyunk? Tőrincsi Tímea szerint először is fontos, hogy megpróbáljuk megnyugtatni a párunkat, és őszintén elmondani, mit jelent számunkra valójában a kapcsolat az exszel, megnyugtatni, hogy neki nincs félnivalója. Figyelembe kell venni az ő érzéseit is, de közben nem szabad elfeledkezni saját magunkról sem. „Minden helyzet végkimenetele akkor lesz jó, ha békés megoldásra, egymás megértésére törekszünk, amihez elengedhetetlen az egyén jó állapota: önmagadon dolgozz, és akkor tudsz hatni a társadra, a környezetedre.”
Amikor muszáj (lenne) jóban lenni
A gyerekek örökre összekötnek két embert, ilyenkor nincs választási lehetőségünk, hogy tartjuk-e a kapcsolatot vagy sem. Persze, haragudhatunk is egy életen keresztül, de annak pont az issza meg a levét, aki semmiről sem tehet, és akinek maradandó sérüléseket lehet okozni ezzel: a gyerek. „Meg kell várni, amíg a gyászidőszak lecseng – válaszolja Gazdag Enikő a kérdésemre, hogyan lehet ilyen esetben jó viszonyt kialakítani. – Ha nehéz a helyzet, azt szoktam mondani, hogy a tényekre szorítkozzon a két fél, gyakorlati kérdésekre, csak ami a gyerekeket érinti. Nem szabad belemenni egymás pocskondiázásába, nem szabad érzelmi témákat feszegetni.”
Ha az egyik fél túlságosan dühös, a másiknak arra kell törekedni, hogy ne adjon neki olyan felületet, amin ki tudja tölteni a haragját. Tipikus, hogy az egyik szülő szidja a másikat a gyerek előtt, amivel a lehető legrosszabbat teszi.
Válással, konfliktushelyzetben jön ki az igazi arcunk, akkor mutatkozik meg, hogy kik vagyunk valójában, hogyan tudunk ilyen helyzetekben reagálni.
„Előjöhetnek azok az elfojtott érzéseink, amiket magunkkal szemben táplálunk, és amik nagyon korai időszakban gyökereznek, például a szüleinkkel való kapcsolatunkban” – tudom meg Tőrincsi Tímeától.
„A váláskor nemcsak a társunkat engedjük el, hanem egy igazán boldog családi idill képét is. A válás és a veszteség megélése után érdemes végigpörgetni, hogy ez hol romlott el menet közben, ezt a folyamatot pedig felgyorsíthatja egy szakember.”
Sajnos gördülékeny válásokról keveset hallunk, legtöbbször a sértettség, a megcsalás vagy a kisemmizés kerülnek porondra. A mediátor szerint nem nagyon van gyakorlatunk abban, hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket, és hogyan ismerjük fel, ha külső segítségre van szükségünk. Sem az elengedést, sem a veszteség utáni feldolgozás folyamatát, sem a gyászfolyamatot nem ismerjük. Pedig lehet egy konfliktushelyzetet jól kezelni, egy véget érő kapcsolatot emberi módon lezárni, meggyászolni, és aztán a gyerekek miatt továbbra is együttműködni, ami példaértékű, és erőt adhat számukra is.
