Cseh László a Nemzeti Sportnak adott friss interjújában bevallotta, Kvangdzsuban, a júliusi úszó vb-n felmerült benne, hogy örökre befejezi úszókarrierjét. Hiszen hiába csinálja végig lelkiismeretesen a felkészülést, ha a versenyeken gyengébb teljesítményt nyújt, mint amit szeretne.
Most az olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó egyelőre csak az országos bajnokságig tervez, miután edzőjével, Plagányi Zsolttal új alapokra helyezték a felkészülést. Többek között erre tanította, hogy a dél-koreai versenyen nem szerzett érmet.
Cseh László azt is elmondta, még egyáltalán nem biztos tagja a tokiói olimpiai úszócsapatnak. Most a márciusi országos bajnokságra készül, szerinte ott derül majd ki, hogy mire képes, milyen tapasztalatokat és eredményeket szerez a kétszáz vegyes műfajában. Ha a magyar bajnokság jó, megerősítő élmény lesz, ott lesz az olimpián, ha mégsem, a profi úszást nem erőlteti tovább.
Azt mondja, ha nem lehet a legjobbak közt a jövő nyári tokiói olimpián, számára nincs több értelme a versenyzésnek, nem kell neki az olimpia minden áron.