nlc.hu
Család
Szó szerint elrabolták roma nevelőszüleitől a kislányt, akinek meghalt az anyukája

Szó szerint elrabolták roma nevelőszüleitől a kislányt, akinek meghalt az anyukája

Embertelen bánásmódú örökbefogadás történetéről számolt be az Index, ami egyben komoly jogi kérdéseket is felvet.
gyerekvállalás anyaság tabu

A cikkben Lászlónak és Máriának nevezett roma házaspár tagjai egy észak-magyarországi településen élnek, rendezett körülmények között. László amellett, hogy egy iskolában dolgozik, hivatásos nevelőszülő. Miután nagyobb gyermekeik kirepültek, néhány évvel korábban három roma, iskoláskorú testvér került hozzájuk gondozásba.

Tavaly nevelőszülőként befogadták a másfél hónapos Zsuzsit is, akinek meghalt az anyukája. A gyámhatóság azért is Lászlót és Máriát választotta a csecsemő nevelőszüleinek, mert három nevelt gyermekük másod-unokatestvére. Zsuzsit az elmúlt másfél évben a családban mindenki nagyon megszerette, a kislány Máriát szólítja az anyukájának.

A pár szerette volna Zsuzsit örökbe fogadni, de a gyámhatóság erre nem adott engedélyt. A hazai gyakorlatra hivatkozva azt mondták, Magyarországon nem szokás nevelőszülőknek örökbe adni a gyereket. Ráadásul a jogszabályok szerint ehhez már túlságosan idősek is. Ezután Mária és László legidősebb lánya jelentkezett be, a hatóságok végül őt sem támogatták, hogy ő legyen az örökbe fogadó szülő.

A pár idén szeptember elején kapott egy értesítést arról, hogy leendő örökbe fogadó szülők látogatják meg őket. Ahhoz képest, hogy az ilyenkor kezdődő ismerkedési folyamat általában hetekig, hónapokig tart az új szülők a gyermek és a nevelőszülők közt, hogy a gyermeket minél inkább kíméljék a hirtelen váltással járó, megszokott környezetből való kiszakítás traumájától, itt most egészen más történt.

Az Index részletezi az eseményeket, melyek oda vezettek, hogy a hatóság embereinek közreműködésével Zsuzsit gyakorlatilag egy szál cumival vitték el Máriáéktól. Zsuzsi közben sírt az édesanyjának tartott Mária után. László aznap délután kapott egy e-mailt, amiben arról tájékoztatták, hogy az illetékes gyámhivatal három nappal korábban úgy döntött, Zsuzsit titkos örökbefogadás útján azonnal átadják az örökbe fogadó szülőknek.

László és Mária három nevelt gyermekükkel teljesen kiborultak, azóta emberrablás miatt feljelentést tettek. Az Index által megkérdezett gyerekpszichológus szerint nem elég, hogy a kislány elveszítette a vér szerinti anyukáját, most a durva bánásmód által másodlagosan is traumatizálódott. Ez pedig nagy eséllyel hatással lehet az általános mentális állapotára, például sérülhet a kötődése, a kapcsolatai, bizalmatlanná válhat a külvilággal szemben és társai. 

(Képünk illusztráció)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top