1. menet
Mindig ugyanúgy csöng a telefon. Lomhán, szenvtelenül, dolgát téve, és nem tesz különbséget, hogy örömteli hírt hoz-e majd, vagy szomorút. Sajnálatos ez, vagy szerencse? Csoda tudja. Abban mindenesetre biztos vagyok, hogy ha Erdei Zsolt hív, annak mindig konkrét oka van. Mostanában sokszor hívott, és döbbenetes hírekkel szolgált. “Apa leszek megint, Réka gyereket vár!” – ujjongott bele a készülékbe korábban. “Minden oké, minden rendben!” – újságolta később. “Baj van, Rékát kórházba kellett vinni!” – szólt pár nap múlva. “Nem tudom, mi lesz! 93 dekával megszületett Gréti!” – suttogta kétségbeesetten, és választ se várva letette. “Folyik a harc Gréti életéért. Majd jelentkezem! Rohadt kemény napok ezek!” – sziszegte mély elszántsággal, mintha döntő menetre menne ki a sarokból. “Hátradőlhetünk, mondta reggel az orvos! Gréti életben marad, és egészséges!” “Ma visszük haza.” “Most már jöhettek fotózni is! Gréti elérte a két kilót! Csak ha lehet, te ne gyere, mert a látványod még meglehetősen nagy trauma lenne számára!” Igen, a telefon mindig ugyanúgy csengett, a hívó is ugyanaz az egy ember volt, ám a szavak mögött több hónapos torokszorító dráma zajlott, életutak különös metszése, a tétovaságtól a beteljesedő boldogságig.
2. menet
Szeretem Erdei Zsoltot. Szeretem nyitottságát, őszinteségét, bájos bumfordiságát, félszeg nyersességét. Szeretem bunyójának hevét, meg nem alkuvó győzni akarását. Azon kevesekhez tartozik, akik öklözésükben őrzik a küzdelem, az ősi dráma spontánságát, izzását. Szeretem benne a nagy küzdőt, aki vállalja gyengeségeit, vállalja önmagát, a sorsát. Szeretem, mert az életünk véletlenül valahogyan összekapcsolódott. Ugyanabba a terembe jártunk bokszolni, együtt izzadtunk vagy néztünk olykor a szorítóban is farkasszemet, amikor gyerekfejjel elkezdett bokszolni, amikor képességei kibontakoztak, amikor világhódító klasszis lett. Mindig tudtunk a másikról, számon tartottuk egymást. Pillantások, biztató szavak, mosolyok, hátba veregetések, ugratások, pofonok. Egy sajátos kapcsolat sajátos kódjai. Úgy éreztem, ismerem erényeit, hibáit, sebezhetőségeit. Drukkoltam neki, izgultam érte, örömmel figyeltem profi sikereit. Hidegen izzott. Szenvedélyesen gondolkodott. Önmagát teljes szívvel belevetve a harcba, felszabadultan játszott. Karakterét megtartva mindig változtatott. Mint aki 20-ra is lapot kér, és rendre nyer. Hogy miként lehet ez? Hiszen ellentmond a racionalitásnak, a józan észnek. De a nagy bajnokok többek között attól nagy bajnokok, hogy ellentmondanak a racionalitásnak. És Erdei Zsolt immár nagy bajnokká érett. Öt esztendőn át volt folyamatosan a félnehézsúly világbajnoka, majd egy súlycsoporttal feljebb, cirkálósúlyban is világbajnok lett. Abszurd módon karrierjét az törte meg, hogy nem volt már ellenfele, ezért kellett meccs hiányában lemondani világbajnoki címeiről…
3. menet
Egy németországi edzőtábor folyamán ismerkedett meg a spanyol származású Arabellával. Az ismeretségből szerelem, a szerelemből házasság lett, Arabella Zsoltot követve idejött Magyarországra. Gyermekük született, Viktor. Hároméves volt, amikor a Zsoltról készülő könyv kapcsán beszélgettem vele. Csupa lényeges dolgot mondott el vele kapcsolatban. Például hogy jó ember a papa, mert szelíd, mert sokat mesél, sokat játszik a dinoszauruszaival, viszont nem érti, hogy miért beszél egy órát telefonon azzal, akinél úgy veszi fel a kagylót, hogy “Mit akar ez a marha”, és miért segít neki rendre megenni a fagylaltot, amikor azt ő egyedül is meg tudná enni?! Egyszer majd elmondom neki, hogy miért is… Aztán megromlott a házasság. Egy ideig húzták-halasztották a válást, próbálták a gyerek miatt toldozni-foltozni a kapcsolatot, de nem sikerült. Elváltak. Tudom, tapasztaltam, hogy mennyire megviselte a házasság kudarca. Ő volt az az ember, akinek mindig mindenért keményen meg kellett küzdenie, egész élete szinte másból sem állt, mint kegyetlen küzdelmekből. A világgal, az ellenfelekkel, a pofonokkal, kétségekkel, és persze leginkább önmagával. Talán éppen ezért is volt annyira letaglózó számára, hogy amikor végre úgy érezte, hogy megtalálta a nyugalmat, a harmóniát, a családi békét, akkor derült ki, hogy ez csupán illúzió volt.
4. menet
“Egy bulin találkoztam Rékával – meséli Zsolt. – Szép volt, elbűvölő, csak rám se hederített. A viszonylagos ismertség kicsit elkényezteti az embert, én is megszoktam, hogy úgy néznek rám, mint egy menő sportolóra, talán emiatt is bosszantott a flegmasága. Mint később kiderült, fogalma sem volt arról, hogy egyáltalán bokszolok. Felkeltette az érdeklődésemet, és megpróbáltam nyomulni nála. Tudtam, hogy nem vagyok valami hű de jóképű, azt is, hogy nincs jó dumám, tehát felmérvén, hogy esélyem sincs egy ilyen csodálatos lánynál, őszintén meséltem az életemről, magányomról, válságomról, arról, hogy nemigen tudok mit kezdeni az életemmel. Miért ne? Úgysem látom többet! Úgy is tűnt, aztán szilveszterkor felhívtam, hogy ha nincs jobb dolga, jöjjön el velem egy társaságba. Nagy nehezen eljött. Aztán pizzázni hívtam, vesztemre. Amikor evés közben lenyalt egy sajtdarabot a késről, én halálosan beleszerettem. Azóta ha ledorongol, egy zokszavam sem lehet, hiszen egyébről sincs szó, mint hogy fel van vágva a nyelve…
5. menet
“Én addig azt hittem, hogy céltudatos, határozott, racionális lány vagyok, aki kézben tartja, irányítja az életét – mondja Réka –, aztán egyszer csak hirtelen minden felfordult körülöttem és bennem. Mondták, hogy világbajnok bokszoló, az ország kedvence, de ez engem nem érdekelt, sokkal inkább az érzelmessége, természetessége bűvölt el. Életemben először éreztem azt, hogy valaki mellett jó helyen vagyok. Nem is emlékszem, hogy erről ejtettünk volna akár egy szót is, de teljes magától értetődéssel egybefolyt az életünk. Mindketten vágytunk kisbabára, és már az első együttlét során megfogant a gyermekünk.”
6. menet
Réka gyermekkora óta hűséges Nők Lapja-olvasó. Éppen ötödik hónapja volt áldott állapotban, boldogan, harmóniában éltek, kiderült, hogy leány fogant Réka hasában, Zsolt rögtön ki is találta, hogy kedvenc musicaljének, A muzsika hangjának legkisebb szereplője után Gréti legyen a neve, amikor Réka meglátta “A fészek melege” (Hulej Emese írása – a szerk.) című cikket… Az írás koraszülöttek túlélési esélyeit elemezte, és mutatott be olyan esetet is, amikor orvosi-ápolói bravúr révén sikerült megmenteni egy öt hónapra, mindössze 600 grammosan világra jött kisgyereket. Talán valamit megérezhetett, megsejthetett?
7. menet
Akárhogy is, de néhány nappal később odahaza rosszul lett. Zsolt azonnal berohant vele a kórházba, és ott megállapították, hogy a helyzet kritikus, a szülés bármikor megindulhat. A legtöbb, amit ilyen esetben lehet tenni, hogy gyorsan lefektetik, és megpróbálják minél tovább kitolni a szülés idejét, hogy addig is az anyaméhben fejlődjön a gyerek. Kilenc napot nyertek ezáltal. Kilenc, minden bizonnyal döntő napot, amelynek minden perce több és több esélyt adott, hogy a kicsike mind életképesebbé váljon.
8. menet
“Amíg a kórházban volt Réka – folytatja Zsolt –, minden nap azzal indult, hogy beugrottam hozzájuk. Nyugtattam Rékát, hogy nem lesz semmi baj, a kellő időben világra fog jönni a gyerek, és beszéltem Grétinek, kértem, hogy várjon türelemmel, én majd mindent elmesélek neki, hogy idekint mi történt. Az egyik reggel viszont nem találtam őket. A folyosón mondták, hogy most szállítják át a klinikára őket, mert sürgősen császármetszést kell végrehajtani. Érdekes, hogy a szorítóban a legnehezebb pillanatokban is meg tudom őrizni a tisztánlátásomat, de az életben sokszor elég a legkisebb rendezetlenség, és kapkodni kezdek. Most viszont, ebben a válságos helyzetben teljesen józan maradtam. Összeszedtem Réka holmiját, és utánuk mentem. Mire átértem, Réka a kórteremben feküdt, Grétit pedig felvitték az intenzív osztályra. Ott álltam egyedül, és a legszörnyűbb az volt, hogy miközben mindketten az életükért harcoltak, én tehetetlenül toporzékoltam. Réka szerencsére gyorsan összeszedte magát, és hazajöhetett, Grétit azonban hetekig csak inkubátorban láthattuk. Igyekeztem a ragaszkodás érzését távol tartani magamtól, hogy így talán kevésbé lesz fájdalmas, ha közbejönne bármi, másrészt úgy éreztem, hogy nekem kell plántálni Grétibe a hitet, az akaratot, minden szeretetemet, hogy ne adja fel! Igenis akarjon életben maradni! Egy-egy látogatás több energiát vett ki belőlem, mint akármely világbajnoki döntő. Miközben fantasztikus orvosok és nővérek éjjel-nappal erejüket megfeszítve dolgoztak, hogy megmentsék Grétit, én, az apja nem tudtam tenni érte semmi egyebet ennél, csak álltunk ott Rékával a készülék előtt, és egymás kezét fogva szorítottunk. Boldogság lesz vagy tragédia? Nem tudtuk, csak én hittem tántoríthatatlanul, hogy minden jóra fordul. Amikor több hét után az orvos közölte, hogy megnyugodhatunk, most már biztos, hogy Gréti életben marad, csodálkozott, hogy nem sóhajtottam egy nagyot. Lelkem mélyén ugyanis biztos voltam benne, hogy ez csak így alakulhat.”
9. menet
Zsolt élete azóta visszatért a korábbi kerékvágásba. Minden nap lejár a boksztermébe, és tanítja a fiatalokat, de maga is keményen edz – ha adódna még egy komoly ellenfél, akkor ringbe szállna. Réka odahaza látja el az anyai teendőket, vezeti a háztartást, és esténként próbálja rávenni Zsoltot, hogy ne bámulja szüntelenül a gyereket. Gréti pedig egyre nő, hurkásodik, egyre hangosabban sír, és nem érti még, hogy ki is lehet ez a furcsa szerzet, aki olvadozva lesi, és közben repked a boldogságtól. Madár…
