nlc.hu
Ünnepi menü

Tízmillió forintot költött karácsonyi díszekre egy karácsonymániás férfi

Ezt nevezzük megszállottságnak!
Tízmillió forintnak megfelelő fontot költött karácsonyi díszekre egy brit férfi

Az 58 éves, kétgyerekes Lee Gilbert igazi karácsony-megszállott.

Nem véletlenül mondjuk, ugyanis a férfi már november 4-én elkezdte kitenni a díszeit, amikre eddig összesen 27 ezer fontot, azaz átszámítva több mint 10 millió forintot költött.

A bolti asszisztensként dolgozó Lee a nappaliját már teljesen átalakította, igazi karácsonyi falu lett belőle, amihez 10 éven át gyűjtötte a kellékeket. Leenek összesen 7 műfenyője van.

Az Eveshamben élő férfinek ez az év kedvenc része – ha ez az eddigiekből nem derült volna ki – de sosem gondolta volna, hogy ekkora kollekciója lesz.

Lee 2010-ben, egy floridai útján szeretett bele a karácsonyi díszekbe, és azóta is visszajár, hogy növelje kollekcióját.

És hogy év közben hol tárolja a díszeket? Lee a Metrónak elmondta, hogy ilyenkor jól jön a bolti asszisztensi tudása, nagyon jól tud pakolni.

A képeket ide kattintva tudjátok megnézni.

(via)

(Kiemelt kép: Unsplash)

Még több karácsony:

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top