Parahegyek közt, rugdosásra várva

Nincs rá szó, mennyire várom, hogy végre megmozduljon a babánk odabent, vagyis hogy megérezzem végre! Állítólag egyes kismamák akár már a 16. héten megérzik a pici mozgását (ők többnyire már a második, harmadik vagy sokadik babát várják), de azt szokták mondani, hogy legkésőbb a 20. héten valószínű, hogy az első babát várók először megérzik a benti mocorgást. Ráadásul szinte minden nap találkozom valakivel, aki kedvesen érdeklődik: na és rugdos már? Nem, vagyis egyelőre még nem érzem.

Nyugiban várni az apró jelet 

Ezek miatt idegesítettem magam már a 16. héttől, főleg miután elmúlt az émelygés, és hirtelen semmilyen jel nem utalt arra, hogy a kicsi élne és virulna odabent. Volt olyan, hogy csak anyukám tudott megnyugtatni, miután pityeregve hívtam, hogy még mindig nem érzem a benti mozgásokat.

Egyik reggel, miután megcsókolgattam a férjemet, a mutatóujjammal megbökdöstem a hasamat kicsit, és megszólítottam: „Jó reggelt, picikém! Minden oké odabent, hogy vagy ma reggel? Nagyon szeretünk, apucival együtt!” Erre Gyuri megszólalt: „Vigyázz, Nyuszi! Ne bökdösd, ne zargasd szegény gyereket! Hamarosan kint lesz, és biztos lehetsz benne, hogy visszaadja majd, amikor ő ébred korábban.” Hát, erre nem gondoltam, pedig nagyon igaza van. Többet, esküszöm, nem zargatom a pici babánkat biztonságos magányában, csak könyörgöm, örökölje tőlem a jó alvókát, és érezzem már, hogy jól van és mocorog!

Ismét esedékes volt meglátogatnom a védőnőmet. Gyorsan megbeszéltük, hogy jól vagyok, lassan gondolkodjak, mert szülésznőt kell majd választani, és ideje szétnézni a szülésre felkészítő tanfolyamok háza táján is. Vettem, bár szerintem erre igazán van még időm.

„Te voltál?”

Majd Judit hirtelen témát váltott, amivel elevenembe talált: jövő héten, a 19. héten már érezned kellene a baba mozgását, azt jegyezd is majd fel a kiskönyvedbe! És aztán figyelj rá oda, hogy minden nap érezd a mocorgást. Persze nem kell mindig ugyanakkor, de minden nap kell érezned! – Na, szuper, mert eddig egyáltalán nem görcsöltem emiatt, ááá, dehogy! Most viszont meghatványozta az aggodalmamat, hálásan köszönöm! Azt a tippet adta, hogy állítólag akkor lehet a legkönnyebben megérezni a benti mocorgást, ha leül vagy ledől az ember, és nyugodtan, csendesen vár. Mert ha mozogsz, sétálsz vagy utazol, akkor könnyedén elringatod a picit, akár alhat is napközben.

Juditnak végül csak igaza lett – már megint, és egyben hála az égnek! Egyetlen hét telt el, és megéreztem, hogy mozog a baba! Vagyis érzem, amint megmozdul, érzem végre, most már tuti biztos! Reggel feküdtem még egy picit az ágyban, Gyuri már elment dolgozni. A hasamra tettem a kezem, és csendesen merengtem – mostanában egyre gyakrabban fordul elő velem, hogy időnként pár percre ki is kapcsol az agyam… De annyira azért magamnál voltam, hogy hirtelen tudatosodjon bennem, érzek valamit, valami olyat, amit már korábban is éreztem, csak most erősebbnek tűnt az eddigieknél. Jól elhatárolható, apró kis rugdosás vagy forgolódás odabent, és egyben a kezemen, a tenyeremen is éreztem idekint, ahogy picit emelkedett a hasfalam. Hirtelen felocsúdtam addigi révületemből, és gyorsan megszólaltam: „Ez te voltál? Csináld ezt még egyszer!” Szeretném azt hinni, hogy a kérésemnek tett eleget a kicsi lélek, amikor újra rugdalt, és én újra érezhettem! Istenem, ez tényleg annyira jó érzés. Tudni, hogy jól van, mocorog, és minden a legnagyobb rendben, legalábbis nagyon remélem!

Este aztán megint éreztem: a legnagyobbat a Rolling Stones egy-egy számára bulizta odabent – nem is csoda, Gyuri kedvenc, kultikus zenekara, miattuk kezdett el zenélni. Azonnal megpróbáltam férjet is bevonni: kértem, hogy gyorsan tegye a kezét a pocakomra, és megkértük a picit, hogy mocorogjon megint, de semmi. Aztán bekapcsoltuk a Stones Get no című számát Gyuri telefonján, odatettük a hasamhoz, és vártunk, hogy milyet fog rá tombolni. Közben csak néztünk egymásra Gyurival, de csalódnunk kellett, nem történt semmi – szerintem kibulizta magát, egyelőre… Vagy az is lehet, hogy máshogy helyezkedik épp, ezért nem érzem, hogy valójában kirúgja a „ház oldalát”.

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy miért van az, amikor Gyuri akár csak közelít a nagy, meleg tenyerével a pocakomhoz, a kicsi lefagy. Két magyarázatom van erre a jelenségre (és egyik sem tudományosan megalapozott): vagy tart tőle, és ezért igyekszik jól viselkedni, mikor apuci közelít (nem lenne baj, ha legalább egyikünknek lenne tekintélye előtte), vagy megnyugtatja az apja közelsége, ezért esze ágában sincs tombolni. Ez se lenne rossz, mert akkor már meg is van, ki fekteti majd le aludni a gyereket!

A kismamaönstressznek itt még nem volt vége – katt a folytatásért!