Nyalóka helyett ünnepi fényfüzér
Tavaly ilyenkor sem bírtam kivárni a decembert, már októberben beszereztem néhány karácsonyi dekorációt a lakásba. Akkor a babavárás erősítette fel az advent örömét. Most sincs ez másként, csakhogy azzal, hogy van egy kisgyerek a családban, a négyzetére emelkedett a várakozás izgalma. Idén az én édes férjem, Gyuri szólt, hogy ha látok itt-ott valami kedveset, hangulatot teremtőt, azt nyugodtan szerezzem be. Na, ezt nem kellett kétszer mondania… Már november első hétvégéjén karácsonyi puccparádéba öltöztettem a lakást: akárhova nézel, egy-egy cuki angyalka, hóember vagy Télapó fogad. Fényfüzér a tévé és a kanapé fölött – utóbbi azonnal Kornél kedvence lett. Igen komoly kihívást jelent, hogy távol tartsuk tőle, mert bár eleinte csak elbűvölten nézegette, később azonban inkább szopogatni támadt kedve a kis égőket, ami ugyebár nem biztos, hogy jót tesz az egészségének, főleg ha megrázza az áram.
Unalomba fulladt a készülődés
Szóval a korai díszítgetéssel is igyekeztem meghosszabbítani ezt a szívet melengető időszakot, hogy a lehető legnagyobb mértékben kiélvezhessük. Persze eredetileg úgy terveztem, hogy talán valahogyan be tud majd segíteni, mondjuk, adogatja nekem a díszeket, én pedig szépen felkötözöm őket. A valóságban azonban az én kisfiam inkább mosolyogva a földhöz vagdosta szerencsétlen kis Télapót meg csengettyűt (a lenti szomszédok nagy örömére). Úgyhogy az lett a vége, hogy az édesapja szoros öleléséből figyelhette, ahogy anyuci serényen díszítgeti a lakást. Mondanom sem kell, a felénél elunta a dolgot, úgyhogy a fiúk végül rongylabdázással ütötték el az időt, míg befejeztem a munkát. Sebaj, talán jövőre tényleg tud majd segíteni!
Az első adventi vásár
Nem lenne teljes ez az ünnepi időszak, ha nem néznénk meg legalább egy adventi vásárt. Mi is felkötöztük a kis porontyunkat az édesapjára, és irány a Vörösmarty téri adventi forgatag. Mindig kisebb tömegre számít az ember, mint ami aztán fogadja. Hömpölygő emberáradat, magyar és idegen nyelvű hangzavar, árusok és portékáik, villódzó fények, üvöltő népzene, ezernyi ünnepi illat: annyi impulzus, amit egy felnőtt is nehezen dolgoz fel, nemhogy egy alig egyéves kisfiú. Tátott szájjal kapkodta a kis fejét Gyuri mellkasa előtt, azt hiszem, élvezte, hogy velünk azonos magasan lehet. Még az sem zavarta, amikor a feje felett ügyeskedve csülköt falatoztunk (atyám, de jó volt…!). Fahéjas-cukros mandulát is vettünk, de egyelőre ezt is csak mi élvezhettük ki, Kornél csak megszagolgatta, aztán finnyásan elfordult. Jólesett mindent megmutogatni neki, mindenről elmeséltük, micsoda, miért van ott. Nem vennék rá mérget, hogy meg is értette, de álmélkodva hallgatott bennünket, és egy-egy felkiáltással válaszolt is.
Bababiztos karácsonyfa. Van ilyen?!
Szerencsére már nincs sok hátra karácsonyig, szinte minden nap elmondjuk, hogy mennyire várjuk ezt a pár napot, amikor végre hosszabban együtt lehet a kis családunk. Igaz, hogy arra még nem találtunk megoldást, hova is tesszük a nem túl nagy karácsonyfát, hogy Kornél lehetőleg ne rántsa magára nagyjából a felállítása pillanatában… És abban is megegyeztünk a nagyszülőkkel, hogy idén csak egy-egy ajándékkal kedveskedik majd a Jézuska a kis srácnak, felesleges lenne elhalmozni, egyrészt mert még nem nagyon értené, hogy mi történik, másrészt mert amúgy sem szeretnénk, ha kizárólag emiatt várná majd az ünnepeket. Várja inkább azért, ami a valós lényege. Azért, mert ilyenkor béke, nyugalom és harmónia szállja meg a világ nagy részét, és mert kinyitjuk a kanapét, és elheverve, összebújva mesefilmeket nézünk majd a finom ebéd és vacsora után. Olyan jó lesz újra gyerekként átélni az ünnepi készülődés örömét, látva a saját gyerekünk izgalmát, boldogságát. Ez egy csoda-időszak. Kívánom, hogy mindnyájan ki tudjuk élvezni minden pillanatát. Boldog karácsonyt, minden kis- és nagy gyereknek!
