Igazából soha azelőtt nem étkeztem olyan tudatosan, mint a várandósságom alatt. Amikor egy dietetikus ismerősöm végigmért a negyedik hónapban, közölte, hogy legkevesebb húsz kilót fogok felszedni, ez egyszerűen alkati kérdés. Akkor még nem hittem neki, és minden erőmmel be akartam bizonyítani, hogy nem lesz igaza. Esélyem sem volt…
Egy lépés előre, kettő vissza
Szülés után, túl az első két-három hét sokkhatásain már tizennégy kilóval kevesebbet mutatott a mérleg. Épp kezdtem elhinni, hogy “ha szoptatsz, meglásd, leolvadnak rólad a kilók!”, amikor épp a szoptatástól olyan farkasétvágyam lett, hogy egy hét alatt visszajött rám a leadott súly fele. És ott megrekedtem. Négy hónapig voltam tehetetlenül egy olyan testbe zárva, amit őszintén szólva gyűlöltem. Persze az elején még annyi minden más fontos dolog eltereli az ember figyelmét erről! Ráadásul ott van a férjünk, aki szintén kóvályog a sokkoló új élmények hatására, és ha ránk néz, már nemcsak a szerelmét, hanem a gyermekét világra hozó anyát is látja. Persze hogy elnéző, és kedvesen hazudik: gyönyörű vagy, életem. Ez a dolga!
Bohócgatya és sátorlap
De ahogy teltek a napok, azt tapasztaltam, hogy bár már nem vagyok várandós, még mindig ugyanazokat a sátorlapokat és bohócnadrágokat vagyok kénytelen hordani. Elmondhatatlanul kilátástalannak tűnt, hogy egyszer újra beleférjek egy 38-as méretű ruhadarabba. Ez az érzés olyan erőt adott, amit álmomban sem reméltem. Az elhatározás megszületett, és vasakarattal párosult.
Tudtam, hogy ez sajnos másként nem fog menni. Az orvosommal, a gyerekorvossal és a védőnővel konzultálva a hetedik héten elkezdtem a testmozgást. A jelszó a fokozatosság. Az első cél a húsz perc egyhuzamban, lépcsőzőgépen volt. Mellettem a pici Kornél, ha mázlim volt, épp aludt. De olyan is előfordult, hogy méltatlankodásának adott hangot, amiért nem vele foglalkoztam. Én meg lihegve énekeltem, és meséltem neki arról, hogy anya akkor lesz kiegyensúlyozott és vidám, amikor elkezd szépen fogyni, és attól majd ő is vidám lesz, meglátja! (A dolog bevált, megszokta, ma már egy teljes órán át képes körülöttem pörögni, míg én ugrálok.) Ezt a húsz percet lassan sikerült feltornázni 50 percre, de hosszú ideig hatástalannak bizonyult a dolog. Kétségbeesve, undorodva mustrálgattam a hurkáimat a tükörben. Tudtam, hogy egyetlen dolog segíthet, a diéta. Ahogy Náray Tamás mondta nekem egyszer: “kisebb tányér, nagyobb pohár”. Igaza volt.
Néha kopogott a szemem az éhségtől
Miután Kornél betöltötte a negyedik hónapot, elkezdtem csökkenteni a szénhidrátbevitelt. Naponta négyszer ettem, semmi cukor, semmi fehér liszt. Szerencsére sok mindennel ki lehet már váltani ezeket az egészségtelen dolgokat. A legnehezebb az volt, hogy fele-, majd harmadakkora adagokat kezdtem enni, mint addig. Nem szépítem, néha kopogott a szemem az éhségtől. Előfordult, hogy azt álmodtam, egy római jellegű zabáláson veszek részt, esküszöm, még az illatokat is éreztem… És persze volt, hogy becsúszott egy-egy baki, szülinapi torta, vagy november táján egy isteni, tejfölös, sajtos, fokhagymás lángos formájában. Mert finomat enni igenis, csodálatos!
Mindeközben váltottam aerobik-DVD-kre, hetente legalább ötször egy órán át. Kezdtem a kardiomozgásokkal, mivel a zsírégetés volt a cél. Aztán négy héttel később elkezdtem az erősítő gyakorlatsorokat is. Bár még bőven akadt még mit ledolgozni, szembetűnő volt a változás: kezdtek lassan megváltozni a testem arányai. Decemberre olyan szintre jutottam, hogy egy 1993-as, külföldi, ugribugri über-aerobikot is végig bírtam csinálni (persze a végére közel jutottam az ájuláshoz…). Közben pedig vigyorogtam, mert ha tizenhat éves koromban valaki azt mondta volna, hogy 30 évesen jobban fogom bírni a testedzést, mint valaha, körberöhögtem volna a puhány kis testemmel.
Jó dolog nőnek lenni!
Végül a tagadhatatlan szenvedésekért kárpótolt a szép, fokozatos, de látványos és érezhető eredmény. És ami a legfontosabb: egy cseppel sem lett kevesebb a tejem! Igaz, rengeteget ittam, bízva abban, hátha ez segít tartani a mennyiséget. Napi másfél liter ízesítetlen zöld tea, másfél liter citromos víz és még másfél liter sima víz. Semmi cukros, még light sem. Az első négy hónap alatt lement tizenhat kiló. Már ettől is repültem. Mostanra 24-gyel vagyok kevesebb. A maradékot majd tényleg akkor robbantom le magamról, ha már nem szoptatok. Az az igazság, hogy életem első harminc évében alig akadt olyan periódus, amikor elfogadtam volna a kerekded, mondjuk ki, itt-ott husi testalkatomat. A baba ebben is segített. Soha nem volt ekkora az akaraterőm és a kitartásom, és soha nem néztem ilyen szeretettel erre a testre, ami kihordott egy kis csodát, most meg végre újra azt “teszi”, amit én szeretnék. Mostanában éreztem először igazán őszintén, hogy jó dolog nőnek lenni.
