Sőt akár olyan is eszedbe juthat, hogy utálod az egész anyaságot, és nem is érted, miért tűnt jó ötletnek a szaporodás. Teljesen normális, hogy így érzel, közben persze ott vannak azok a csodálatos pillanatok is, amikért tényleg érdemes anyának lenni. Amikor viszont olyan igazi, vérbeli rossz napotok van a gyerekkel, amikor legszívesebben bedobnád a törölközőt, akkor viszont nem az anyaság szépségei jutnak eszedbe, és csak mardosó bűntudatot érzel, amiért nem tudsz örülni a gyerekednek.
Ilyen pillanatokban a lelkifurdalás helyett jól jön az a trükk, hogy veszel pár nagy levegőt, és megpróbálod megtalálni, hogy abban a percben mi a jó a gyerekedben.
Ott van, csak kicsit állítani kell hozzá a fókuszon. Gyakran előfordul, hogy nem is a gyerek miatt, hanem saját magunk miatt vagyunk csalódottak. Őrült dolgokra képesek a gyerekek, mégsem rájuk vagyunk mérgesek, hanem a saját tökéletes anyai képünket látjuk ilyenkor összeomlani. Mert ha ilyen neveletlen, akkor mi vallottunk kudarcot anyaként.
Az a jó hír, hogy nem kell tökéletesnek lenned. Az elég jó szülők gyerekeiből válnak a legjobb felnőttek. Egyszerűen csak arra kell emlékeztetni magadat, hogy emberből vagy, és a hibáidból erőt merítenek a gyerekeid. A te tökéletlenségeid anyaként kellenek ahhoz, hogy belőlük olyan felnőtt legyen, aki képes eligazodni az életben, és képes szeretni a saját tökéletlenségét. Legközelebb, ha csalódottságot éreznél, próbáld elengedni a tökéletességről alkotott vágyálmodat és koncentrálj arra, ami az orrod előtt van: egy kis emberi lény. És minden sírása, hisztije, rosszalkodása közben is neki leginkább csak anya feltétlen szeretetére van szüksége.
