A főiskolás fiam szólt rám a minap, amikor hazahozta a mosatlan ruhát hétvégén, hogy “Anya, komolyan! Le tudnád rakni kicsit a telefonodat? Hozzád beszélek”. Eléggé nagy ébresztőt jelent, amikor a kamasz gyereked tartja eléd a görbe tükröt. Mondhatnám, hogy végtelenül zavarba ejtő.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet, nemrég panaszkodtam az orvosomnak, hogy nem alszom jól, szinte mindig ugyanabban a hajnali időpontban felébredek, és nem tudok visszaaludni. Az orvos rákérdezett, hogy mit csinálok, amikor megébredek, amire gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a telefonomon megnézem az e-maileket, cikkeket olvasok, hogy könnyebben vissza tudjak aludni. Ahogy elhagyták a szavak a számat, már tudtam, hogy ez a szokás káros. Lehet, hogy telefonfüggő vagyok? Egyszerre mutatok rossz példát a gyerekeimnek és még ki sem alszom miatta magam? Tudtam, hogy változtatnom kell. Nem volt könnyű, de maximálisan megérte az összes elvonási tünetet, hogy letegyem a telefont.
1. Kitiltottam a telefonomat a hálószobából. Évek óta az volt a szokásom, hogy az ágyam mellett töltöttem a telefonomat, mert ez volt egyben az ébresztőórám is. Most előtúrtam egy régi ébresztőórát, és inkább a konyhában töltöm éjjel a telefont. Így nincs kísértés, hogy az állandó információáradattal és veszélyes kék fényével elcsábítson éjjel. Mert ki ne akarná tudni, hogy milyen katasztrófák történtek a világban hajnali egykor?
Varázslatos módon, már nem kelek fel olyan gyakran éjszaka, és ha mégis felébrednék, hamar vissza tudok aludni. Vannak emberek, akiknek határozottan kellenek a szigorú szabályok, közéjük tartozik minden 5 éves és én.
2. Családi szabályokat hoztam. Az újonnan felfedezett erőmmel úgy döntöttem, hogy szabályokat hozok, azaz a családra erőltetem az akaratomat. A férjemmel megegyeztünk, hogy senki sem használhat telefont a közös vacsora alatt. Elkezdtünk inkább beszélgetni arról, mi történt velünk aznap. A telefonos figyelemelterelés nélkül egész mély beszélgetések alakulnak ki köztünk, sokkal jobban oda tudok rájuk figyelni.
3. Legyőztem azt a késztetést, hogy azonnal visszajelzést akarjak kapni. Amikor már nem volt telefonozás a hálószobában és vacsora közben, rájöttem, hogy még egy nagyon fontos lépést meg kell tennem. Elhatároztam, hogy nem ellenőrzöm megszállottan a telefonomat napközben sem.
Ez a része nehéz, mert úgy érzem, folyton elérhetőnek kell lennem a gyerekeim miatt, de ez csak kifogás, ha valóban baj történne, számtalan egyéb módon eljutna hozzám az információ anélkül is, hogy ötpercenként benéznék a Facebookra, vagy csekkolnám az e-mailjeimet.
Most már egyértelműen látszanak a telefonmegvonás jótékony hatásai: közelebb kerültem a családomhoz, máshogy nézek a szeretteimre. Nem maradok le a szavaikról, apró gesztusokról csak azért, mert a fejem a telefonomra érkező információk körül forog. És nem sietek sehova, nem akarom minél előbb lezárni a beszélgetéseinket, hogy megnézhessem a telefonomat. Igazából a telefonom már sokkal kevésbé vonzó számomra, és az, hogy új helye van az életemben – a konyhában –, hatalmas megkönnyebbülést jelent az egész család számára.
