Baba

Az ordítva nevelés agresszívvá teszi a gyereket?

Az anyaság egyik legnehezebb része, hogy kitaláljuk, hogyan tudjuk hatékonyan megnevelni a gyerekeinket. Az derült ki, hogy a legrosszabbat a kiabálással tehetjük.

Egy tanulmányban vizsgáltak 3279 családot pici gyerekekkel. Kifejezetten arra voltak kíváncsiak, hogy anyukák hogyan fegyelmezik a gyerekeiket, majd összehasonlították azokat a gyerekeket, akiket büntetéssel, kiabálással, negatív megerősítéssel (akár fenekeléssel) fegyelmeztek, és azokat, akik több anyai melegséget (azaz pozitív megerősítést) kaptak. Azt találták, hogy azoknál a gyerekeknél, akikkel kiabáltak, megnőtt az agresszió, míg az anyai melegséggel elárasztottaknál jobbak a szociális készségek, és nincs megnövekedett agresszió.

A kutatók szerint a pozitív megerősítés sokkal nagyobb hatással van a gyerek viselkedésére, mint a negatív, úgyhogy jobb eredményt érünk el a gyereknevelésben, ha nem nyúlunk a kiabáláshoz és erőszakhoz. 

Más szavakkal: az anyai melegségtől jól neveltebbek lesznek a gyerekek.

A pozitív megerősítéssel nevelés persze nagyon nehéz, főleg akkor, ha minket, anyukákat is úgy neveltek gyerekkorunkban, hogy lekiabálták a fejünket. Ráadásul nincs angyali türelme senkinek, hiszen mind emberből vagyunk, úgyhogy teljesen normális, hogy néha frusztráltnak érezzük magunkat és utálatosak vagyunk a gyerekeinkkel. Mégis érdemes legközelebb kétszer átgondolni, hogy kiabáljunk vagy próbáljunk békésebb megoldással fegyelmezni otthon, mert minél többször sikerül elkerülnünk a negatív megerősítést, annál jobbat teszünk a gyerekeinknek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése