nlc.hu
Baba
Csoda: életben maradt a testen kívüli szívvel született kislány

Csoda: életben maradt a testen kívüli szívvel született kislány

Nyitott mellkassal és testen kívül dobogó szívvel született egy kislány Nagy-Britanniában. A kislány túlélte az első három hetet és az első három műtétet is, most jól van.

Vanellope Hope Wilkins császármetszéssel, mellcsont nélkül, mellkasán kívül dobogó szívvel jött világra november 22-én, a leicesteri Glenfield Kórházban. Azóta három műtéten esett át, az elsőt születése után 50 perccel hajtották végre, visszahelyezték a szívet a testbe. Az utolsó operációnál a kislány saját bőrével fedték be a mellkasán lévő lyukat.

Az operációt ötventagú csoport végezte – szülészek, szívsebészek, altatóorvosok, neonatológusok és szülésznők.

A szülőknek már az ultrahangvizsgálatnál megmondták, hogy baj van, ezután kromoszómavizsgálatot kértek, ami nem mutatott ki rendellenességet, ezért a terhesség megtartása mellett döntöttek. „Azt tanácsolták, ne tartsuk meg a babát, mert a túlélés esélye a nullához közeli. Senki sem hitte, hogy sikerülhet, csak mi” – mondta Dean Wilkins, a 43 éves édesapa.

Ectopia cordis

Az ectopia cordis nevű rendellenesség, amikor a szív a mellkason kívül helyezkedik el, rendkívül ritka, egymillió szülésre jut néhány, a többség nem éli túl a születést. A kórház úgy tudja, Vanellope az első Nagy-Britanniában, aki életben maradt.

A következő lépés az lesz, hogy leveszik lélegeztetőgépről. A kórház szerint „hosszú út áll még előtte”, a legnagyobb veszély a fertőzés. A gyermekkardiológus abban reménykedik, hogy a jövőben a szívet belső védelemmel is elláthatják, „talán 3D nyomtatású vagy organikus csontokkal”.

Nem ő az első

Az Egyesült Államokban már sikerült megmenteni néhány babát, aki ectopia cordialisszal született: Audrina Cardenas 2012-ben jött világra Texasban, a szívét műtéttel helyezték vissza a testébe. Három hónap után engedték haza a kórházból. Mellkasát műanyaglemezzel védik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top