Baba

Sír a baba? 3 tipp, hogyan tudod megnyugtatni

Az első probléma, amivel egy újdonsült szülő szembesül, az a babasírás. Aztán ez egy jó darabig még kitart, csak jönnek még mellé más parák is, amiket több-kevesebb sikerrel megpróbálunk orvosolni. Íme 3 tipp az újszülött kisbaba megnyugtatására. Hátha valamelyik bejön!

A kisbabák igazán csodálatosak: mikor éppen alszanak, akár órákig tudnánk őket bámulni, de vannak újszülöttek, akiknél eljutni idáig (azaz az alvásig) kész tortúra. Tippelgethetünk, hogy éhes, vagy a hasa csikar, esetleg front van, fázik, vagy épp melege van, de igazából a valódi okot sohasem tudjuk meg pontosan.

Baba születik

A kisbaba érkezése a családba a legszebb dolog a világon… és a legfelkavaróbb is egyben, mint egy hurrikán, úgy söpör végig az addig megszokott, bejáratott szokásainkon, maga mögé utasítva mindent és mindenkit fontossági sorrendben. Persze azért pár hónap, és kialakul egy megszokott menetrend, amihez lehetne alkalmazkodni, ha nem jönne egy újabb fejlődési ugrás, ami megborít mindent.

Csomagba vele!

Ez főleg az első pár hétre vonatkozik, mikor már evett, tiszta pelusban van, és megfelelő a hőmérséklet is, mégsem tud aludni nyugodtan a baba, csak sír, egyre sír. Ilyenkor szorosan takargassuk be egy plédbe vagy pólyába, úgy, hogy a kis kezével se tudjon kalimpálni. A legjobb, ha a kendőnek anyaillata van. Így az anyaméh biztonságában érezheti magát a kicsi.

Zajra fel!

Téves azt gondolni, hogy az újszülöttek teljesen zajmentes környezetben tudnak csak elaludni. Ahány baba, annyiféle lehetőség. Próbáljuk meg csendben, de ha nem megy, akkor alkalmazhatunk egy monoton zajt is, mint a porszívó, hajszárító vagy a mosógép zúgása.

Mozgás, mozgás!

Sajnos gyakran nem működik az, ha kézbe vesszük a babát, és szép csendesen leheveredünk vele a kanapéra, hogy mi is szundítsunk egyet. Sokszor az újszülöttek a mozgásra csendesednek el. Akár hordozókendőben kötjük őket magunkra, vagy csak kézben ringatjuk őket. Babakocsiban és autóban a legtöbb pici hamar elalszik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése